Idilli környezetben, egy korábbi csónakház helyén született meg ez a modern, Duna-parti lakás.
Városból vidékre és vissza – egyre többen ingáznak.
A CasaLinda Stúdió tervezésében.
A Studio FIFTI tervezésében.
Finomhangolás Budán.
Ismét megrendezik az Ambiente, Christmasworld és Creativeworld kiállításokat.
Szuper budai lakás a CasaLinda Stúdió tervezésében.
Luxe Residence a Törpe utcában, a Téralkotó Építész Stúdió tervezésében.
A „fekete ház” Zamárdiban.
A Tükörhegy meredek lejtőjére tervezett családi házat Répás Ferenc építész és Tóth-Dobos Zsófia belsőépítész, valamint csapatuk a DÉR Architects.
A harmónia volt a kulcsszó a budakalászi villa tervezésekor, azaz megtalálni az egyensúlyt a táj és az építészet, a klasszikus és a kísérletező, a kint és a bent, valamint a hagyományos és a high-tech elemek között.
A Szépség Metropoliszának közelében, azaz Párizs elővárosában áll ez a nemrégiben alapított villa, amelynek enteriőrjeit egy fiatal magyar tervezőnő koncepciója szerint alakították át példamutató gyorsasággal, magas színvonalon.
A befektetési céllal vásárolt, eladásra szánt lakás felújításakor az eklektikus épület értékeinek megóvása, ugyanakkor a kortárs design és a legújabb technikai vívmányok magas színvonalú megjelenítése volt a cél, ezért a nagyvonalú átépítés során kizárólag természetes, jó minőségű, megbízható forrásból származó anyagokkal dolgoztak.
Visszatekintve az elmúlt évre Szász Kati, a Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal a Kádár Helen által tervezett marokkói ihletésű lakást idézzük fel az OCTOGON DECO 2021/6 számában megjelent cikkünk újraközlésével.
Visszatekintve az elmúlt évre Szász Kati, a Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó belsőépítészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal a Furtenbacher Adrienn és Szén Molnár Tamás, valamint Szűcs Ildikó stylist által tervezett törökbálinti otthont idézzük fel az OCTOGON DECO 2021/6 számában megjelent cikkünk újraközlésével.