A Studio FIFTI tervezésében.

Hagyományunkhoz híven, visszatekintve az elmúlt évre Szász Kati, az OCTOGON Deco magazin főszerkesztője kiemelt 10 számára meghatározó projektet a 2022-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Szalon a nappaliban az OCTOGON Deco 2022/3-as lapszámából.

 


Megóvni az eredeti értékeket, ugyanakkor megfelelni korunk elvárásainak – ezzel a komplex feladattal szembesült a tervező, amikor belevágott egy különleges budai villalakás felújításának tervezésébe.

Rózsadomb jelenleg egyik legsűrűbben beépített részén áll az a Bauhaus stílusú villa, ami az 1930-as években készült Fortepan fotók tanúsága szerint megszületése idején egyedüliként uralta az egész hegyoldalt, és csodás panorámát kínált a Parlamentre és a Lánchídra. Kudelka György tervezte az eredeti villát, majd az épület Fischer József, az egyik leghíresebb magyar modernista építész tervei alapján félköríves épületrészekkel bővült.

A II. világháború végéig az író Bródy Sándor fia, Bródy János üzletember és felesége, Pollatschek Lilly sikeres festőművész lakott a házban. Nem kevésbé híres fiuk, Alexander Brody író és reklámszakember ebben a házban töltötte gyerekkorát. A villa szalonja a korabeli főváros politikai és kulturális összejöveteleinek népszerű színhelye volt, olyan illusztris vendégekkel, mint Bajor Gizi, Csortos Gyula vagy Dinnyés Lajos egykori miniszterelnök. A háború utáni államosításkor a villából háromlakásos társasházat alakítottak ki.
 


Talán a sors akarta úgy, hogy az egyik lakás új tulajdonosai – a színésznő Esztella, és politikai elemző párja, Tamás – nemrég egy politikai-gazdasági-kulturális szalont indítottak itt útjára. Ők döbbentek meg a legjobban, amikor Alexander Brodytól megtudták, hogy ezen a helyen egykor már működött egy hasonló rendeltetésű szalon.

A lakás a villa egykori, emeleti hálószobáinak helyén található. Tulajdonosai és a tervezéssel megbízott Paunoch Renáta építész-belsőépítész, tökéletesen egyetértettek abban, hogy az eredeti értékek megóvása mellett fontos a lakás teljes funkcionális és stílusbeli újragondolása. A belsőépítészeti koncepció alapja a formákkal és a színekkel történő kísérletezés és játék tekinthető akár a Bauhaus egyfajta kortárs újraértelmezéseként is.

 

 
 

A lakás eredeti értékeinek tiszteletben tartása mellett – többek között megőrizték a Walter Gropius tervezte kilincseket és a könyvtárszoba eredeti lámpáját – újragondolták a helyiségek funkcióit és stílusát. A térrendezés korunk elvárásait és a megrendelői igényeket tükrözi.

Helyszín: Budapest, Rózsadomb
Alapterület: 137 m2
Tervező: Paunoch Renáta, Studio FIFTI
Tervező munkatársak: Baisánszki Lívia, Soós Alexandra

 

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Otthon Rózsadombon
  • 2024-01-12 13:00
  • Deco

Otthon Rózsadombon

Amikor a tervező magának tervez

Szalon a nappaliban
  • 2022-07-19 09:00
  • Deco

Szalon a nappaliban

Szubjektív Petőfiség

Szubjektív Petőfiség

Fotós látlelet a magyar társadalomról

Hirdetés