A „fekete ház” Zamárdiban.

Van egy nyaraló Zamárdiban, ami különleges, sötét homlokzatával már messziről felhívja magára a figyelmet, és ami annyira eltér a megszokottól, hogy a helyiek nevet is adtak neki: a fekete ház. Cikkünk az OCTOGON Deco 2022/2-es lapszámából.
 

A gyerekek biztonsága érdekében a medencét a kert végében található szabad területre, a matuzsálemi kort megélt, hatalmas fenyő közelében alakították ki

Nemcsak megjelenésében tér el a szokványostól ez a balatoni villa, de születésének körülményei is rendhagyóak voltak. Adott két régi jóbarát – családapák, gyerekekkel –, akik a magyar tenger megrögzött szerelmesei, imádják a természetet, és előszeretettel veszik körbe magukat népes baráti társaságukkal.

Álmaik könnyűszerkezetes technológiával megtervezett házát egy vízpartközeli telken szerették volna megvalósítani, egy korábbi közös munka kapcsán megismert belsőépítész, Tihanyi Attila segítségével. Elképzelésük valóra váltásához adottak voltak a feltételek is: speciális gépek, műhely, emberek, kínai program, építész és statikus. Induláskor mindössze két kérésük volt, egyfelől a rendelkezésre álló terület maximális kihasználása, másfelől a kerttel megörökölt nyolcvan éves fenyő megóvása. Bár a ház elkészüléséhez vezető út rögös volt – a végeredmény magáért beszél.
 

 A nagyvonalú közösségi tér egyik részét a konyha és az étkező foglalja el természetes anyagokat felvonultató bútorokkal és függesztékekkel – ami hatásos kontrasztot képez a beépített bútorok fekete frontjaival és a beton konyhapulttal

Az első, komolyabb akadály az alapozás megkezdése előtt jelentkezett, ugyanis kiderült, hogy a területen az 1940-es években régi érméket találtak, ezért a környék védettséget élvez, így a kaposvári régészeti múzeumtól kellett speciális engedélyt kérni a munkák folytatásához.

A talajvizsgálatok alapján aztán a statikusok klasszikus betonalapot javasoltak, erre állították fel a könnyűszerkezetes épületet, melynek szépsége, hogy az összes elem legyártásához mindössze tizenhat munkaórára, összeszerelésükhöz pedig csupán két hétre volt szükség. Egy régi japán konzerválási módszer, a Shou Sugi Ban technológia segítségével készült a ház különleges felületű és színű homlokzata, aminek lényege a fafelület vegyszermentes tartósítása.
 

A stílusok között az egységes anyag- és színhasználat teremt harmóniát illetve az egyes funkciókat a bútorok mellett a karakteres mennyezeti függesztékek jelölik ki a közösségi térben.

Elrendezését tekintve az L alakú épület egyik szárában a tágas közösségi tér kapott helyet, másikba a tulajdonos családok és vendégeik pihenését és félrevonulását szolgáló, szolidabb méretű hálószobák és fürdőszobák kerültek. Különleges szélérzékelő árnyékolórendszer védi a teraszt, míg a belső tér fűtéséről a padlóban futó melegítőszálak és a lég- kondicionáló gondoskodik, így a ház egész évben élvezhető.

 

Helyszín: Zamárdi
Alapterület: 178 m2

Belsőépítészet: Tihanyi Attila, Szabó Ágnes, Dudás Detti 

 

 

Még több kép a galériában!


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

The Zam! – Elgurult a laszti a Balaton partján

The Zam! – Elgurult a laszti a Balaton partján

Az A4 Stúdió emblematikus épülete mellett nem lehet csak úgy elmenni.

Emblematikus multifunkcionális közösségi térrel lett gazdagabb a Balaton-part

Emblematikus multifunkcionális közösségi térrel lett gazdagabb a Balaton-part

A The Zam! mellett nem lehet csak úgy elmenni.

Hirdetés