Hirdetés

A The Zam! mellett nem lehet csak úgy elmenni.

Hirdetés

„Milyen épület az, aminek még ablaka sincsen?” – teszi fel a kérdést egy középkorú hölgy barátnőjének, ahogy távolodnak a zamárdi kishajó kikötő közelében tavaly év végén megépült, különös formájú The Zam! nevű közösségi tértől. „Szerintem zseniális” – vágja rá a másik. Kendik Géza, a Studio A4 vezető tervezője szerint semmi baj nincs azzal, ha egy épület megosztó, sőt, véleménye szerint a jó épület definíciója az, hogy kivált valamilyen ingert az emberekből. Az épület, ami mellett csak úgy elmegyünk, az nem az. 

A The Zam! mellett pedig nem lehet csak úgy elmenni. A kis épület, melynek egyik része egy összenyomott gyurmagolyóhoz vagy pattogó strandlabdához hasonlítható, másik része pedig egy műugró torony formavilágára emlékeztet egy hatalmas deszkával a tetején mégsem öncélúan különc, hanem izgalmas formái, arányai, két tömegének vizuális egyensúlya révén már most – kültéri bútorok, fröccsöző vendégek és kifeszített napvitorlák nélkül is – a part emblematikus épületként jelenik meg. 

 

A Zam! a főúthoz közel, közvetlenül a bicikli útvonal mellé épült, tetőtéri teraszáról remek kilátás nyílik a Balatonra és a mellette álló teniszpályákra is, ahol gyakran rendeznek amatőrversenyeket, de aminek se lelátója, se büféje nincs, így a jövőben ezt is kiszolgálja majd az új multifunkcionális épület. A közösségi tér kialakítására Zamárdi város írt ki közbeszerzési pályázatot, melyet a Studio A4 nyert meg, és bár a városvezetés is alapvetően egy karakteres, szimbolikus épületben gondolkozott, még Kendik Gézát is meglepte, hogy a városnak mennyire tetszett az épület terve.

„A megbízó egy olyan közösségi ház létrehozására írt ki pályázatot, amit az önkormányzat is tud használni, például, ha kihelyezett üléseket akar szervezni a Balaton partjára, de egyben egy olyan tér is, ami kisebb előadások, kiállítások megtartására is alkalmas. Azt is szorgalmazták, hogy a fűthető-hűthető épület a nyári szezonban olyan külső terekkel is bővülhessen, amik a főszezont is kiszolgálják”

– mesélte el a vezető tervező. „Emellett fontos szempont volt, hogy az épületnek olyan markáns formája legyen, ami rögtön felismerhető” – tette hozzá a tervező. A Studio A4 pedig ezen irányvonalak mentén alakította ki az épület, a tervező szavaival „bubi” formájú, kiállítások, kamarakoncertek, rendezvények számára is alkalmas közösségi teret, a klasszikusabb épületrészt, ahol a büfé és egyben szuvenírbolt, a mosdók, raktárhelyiségek kerülnek majd kialakításra, és a térszint felett közel négy méterre épült nagyvonalú tetőteraszt.

Kendik Géza szerint az épület azért sem tekinthető meglepőnek, mert a Balaton jó ideje egyfajta építészeti „kísérleti telep”. „A balatoni beruházásoknak mindig is az volt a problematikája, hogy mi történik velük a csúcsszezonban és mi az év fennmaradó napjaiban. A Balaton egy kísérleti telep, elég, ha csak az ötvenes években épült olyan vasbetonszerkezetű, héjalt épületeket vesszük, mint a szántódi vagy a tihanyi rév épülete, de említhetnénk azokat a modernkori nyaralókat vagy akár templomokat is, amik a 60-as és a 80-as évek között épültek. Mindegyik arról szól, hogy az év nagy részében kiszolgál egy kisebb közösséget, de a főszezonban a köztes terek, teraszok, kertek, pufferterek használata nagy mértékben megnő. Mi is erre reflektáltunk az épület struktúrájával.” 

A „bubi” íves acéltartóira hajlított fémlemez burkolat került, melyeket egyenként hajlítottak meg, hogy kiadják az épület formáját, a padlót fekete műgyantaburkolat fedi. A teret felülről csupán az opeionon keresztül beszűrődő fény világítja meg, de mind a természetes, mind a mesterséges világítás izgalmas atmoszférát termet a fekete-fehér térben, ami egy letisztult hátteret biztosít majd kiállítások, felolvasó estek, kamarakoncertek számára, ahol 40-50 fő kényelmesen le tud ülni. 

A teraszon a déli part szél- és napviszonyaihoz mérten alakították ki a napvitorlák tartórendszerét, melyben kör keresztmetszetű, zöldre festett oszlopok tartják az acélháló rendszert, amire a vitorlákat szerelik majd. A területhez tartozik még egy 20-25 autó számára kialakított parkoló, biciklitároló, és egy viszonylag nagy zöld terület, így a rendelkezésre álló nyitott rész, kültéri kiállítások, rendezvények számára tovább is bővíthető.

A közel 300 négyzetméter összterületű épület várhatóan tavasz végén nyit, de a kiállítások rendezésére már most nagy az érdeklődés, és az önkormányzatnak is célja, hogy a Zamárdi Művésztelep és más művészek alkotásai mellett, a város hatalmas avarkori leleteiből összeállított kiállítást is bemutathassa itt. 

A helyi lakosok és nyaralótulajdonosok mellett, a nemzetközi építészszakma is felfigyelt már az épületre, ami még csak tervszinten létezett, amikor egyedüli magyarként bekerült a katalán építész szövetség és a 2A (2 Architecture and Art Magazine) által megrendezett verseny döntőjébe 2018-ban. 2019-ben pedig az S. Arch Conference-en volt jelölt – ezen a versenyen egy évvel korábban a Studio A4 a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona számára tervezett új épületükér részesült dicséretben (honourbale mention) –, idén pedig bekerült az ArchDaily Év Épülete díj nevezettjei közé.

A nemzetközi elismeréseken túl, mindenképpen örvendetes, hogy a Balaton déli partja egy újabb – építészetileg is izgalmas – olyan létesítménnyel lett gazdagabb, ahol a strandolás mellett kulturális rendezvényeket is lehet rendezni. 
 

Építészet: Studio A4
Vezető tervező: Kendik Géza
Építész munkatárs: Veszelik Péter, Payer Katalin, Kitka Gergely 
Helyszín: Zamárdi, Magyarország
Kivitelezés éve: 2020
Funkció: Multifunkcionális rendezvénytér
Telek területe: 34 194 m2
Méret: 300 m2
Szintszám: földszint + tetőterasz
Szerkezet: Acél tartószerkezet

További fotók és alaprajzok a galériában:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A luxusipar a járvány egyik legnagyobb piaci vesztese

A luxusipar a járvány egyik legnagyobb piaci vesztese

A járvány után hiába akarnak sokan visszatérni az eddigi kerékvágáshoz, de felerősödhet a fenntartható termékek iránti kereslet.

Megvan az ArchiKids új időpontja

Megvan az ArchiKids új időpontja

Nem marad el, csak októberre csúszik a jövő generációival párbeszédet kezdeményező fesztivál.

Hirdetés