Villa Balatonlellén

Egy közvetlenül a víz mellé épült ház varázsa semmi mással össze nem vethető. Nem véletlen, hogy egy Balaton-parti telekhez jutni ma már szinte az elérhetetlen vágyálmok kategóriájába tartozik. Ezúttal Balatonlelle festői panorámájú vidékén fedeztük fel ezt a néhány éve épült, azóta már birtokba vett villát. Cikkünk az OCTOGON Deco 2023/2 lapszámából júliusi Balaton-tematikánkhoz kapcsolódik.
 


Két egyforma – egymás tükörképeként megjelenő – épületet képzelt el Csikós Mihály építész a korábban üres, nagyméretű vízparti területre, a telek utca felőli frontjára pedig egy panzió készült. A megrendelő vállalkozó eredetileg saját magának szánta az egyik épülő házat, ám végül a nagy érdeklődés miatt eladta ezt is. Eltérve az eredeti tervektől, a ház kialakításában számtalan olyan megoldással találkozunk, amelyek a későbbi tulajdonosok igényeinek figyelembevételével születtek meg. 

A modern, egyszerű vonalvezetésű épület már külső megjelenésében is egyértelműen nyaraló funkcióra utal. Mediterrán hatású, szikrázóan fehér vakolatának egységes látványát csak néhány helyen törték meg egyszerű kőburkolattal. Rendezett, többfunkciós kert található az épület körül, melynek végén már ott hullámzik a Balaton.

Jól tükrözi a ház rendeltetését az egyértelműen kialakított alaprajz is. Felkészülve a rokonok, barátok látogatására, több vendégszobát és fürdőszobát is kialakítottak – ezeket a helyiségeket az emeleti traktusban helyezték el. Az épület tervezői élve a szerencsés adottságokkal, a teraszokat, a földszinti közösségi tereket, valamint az emeleti hálószobák egy részét is a panorámás, balatoni oldalra szervezték. A földszint a közösségi élet színtere: a főzés, az étkezés és a nappali funkció az üveges tolóajtóknak köszönhetően szinte eggyé olvad a terasszal és a kerttel, ugyanakkor innen nyílik a gyerekek játékszobája is.
 


A tulajdonosok friss, elegáns ugyanakkor bohém enteriőrt képzeltek el leendő nyaralójukba. Ferenci Bettina belsőépítész felkérésekor az épület tervei már elkészültek és megkezdődtek a kivitelezési munkálatok, az ő feladata elsősorban a ház berendezésével kapcsolatos teendőkre korlátozódott. A koncepciónak megfelelően a belső terek hangulatát az olyan természetes anyagok határozzák meg, mint a tömörfa, a furnérozott fafelület, a bambusz és a rattan vagy a kő, amihez finom homokszínek csatlakoznak a vízre utaló kékes, máshol kékes-zöldes tónusokkal kiegészítve.

Az épület egészét olyan nagyvonalú megoldások jellemzik, mint a két szintet összekapcsoló, üvegkorlátokkal felszerelt lépcsőház, ahol a hűvös, modern elemeket a fával burkolt lépcsőfokok teszik otthonosabbá – míg a különleges, kissé egzotikus hangulatról a látványos rattan függesztékek gondoskodnak.
 

 

Mintha csak egy kikötőben lennénk: szinte akadálytalanul siklik a tekintet a nappali üvegfalán és a teraszon át a hatalmas víz felület, és még azon is túl, a távol felsejlő hegyek irányába. A nappali-étkező-konyha közös, tágas helyiségében a modern bútorokat íves vonalvezetések, finom homokszín, világosszürke és kékes tónusok szelídítik meg, rengeteg textíliával és barátságos fa felületekkel kombinálva. A háló- és vendégszobákban a méretre készült egyedi, beépített gardróbok és éjjeliszekrények mellett toalettasztal is tartozik a berendezéshez. A természetes fényben fürdő helyiségek kényeztető és pihentető hangulatot sugároznak.

 

Alapterület: 380 m2 
Helyszín: Balatonlelle
Építészet: Csikós Mihály 
Belsőépítészet: Ferenci Bettina


 

Ferenci Bettina/FB Design | Web | Instagram

 

 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Keleti kényelem a déli parton
  • 2019-04-05 14:00
  • Deco

Keleti kényelem a déli parton

A balinéz tengerpart élménye érezhető a Csikós Mihály és Gaál Gergely tervezte Mala Gardenben. 

Ömlik a pénz a Balatonra

Ömlik a pénz a Balatonra

Két évtized Csipkerózsika-álom után mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac.

A napfény színe
  • 2021-06-12 09:00
  • Deco

A napfény színe

Az idei év színeiben készült egy újlipótvárosi lakás.

Hirdetés