A MOME Diploma 2018 mestermunkáinak válogatásával találkozhatunk szeptember 26. és október 19. között, a Bartók Béla úti galériákban, showroomokban.
A természet inspirálta dizájn kihívásaival, illetve a biomimetika gyakorlati kérdéseivel foglalkozik október 10. és 12. között az art quarter budapestben megrendezett Biomimicry & Connectivity workshop.
Szemüvegkeretek bakelitből, táskák biztonsági övből, rusztikus vázák és digitális tervezés – Design Hét Budapest 2018.
Az idei Budapesti Design Hét keretében a Constep design lépcső márka beszélgetést szervez a fenti címmel.
Október 5-19 között kerül megrendezésre a hazai designélet legfontosabb eseménye, a Design Hét Budapest. A rendezvény idén mintegy 250 programmal, a honlap pedig számos új funkcióval várja az érdeklődőket.
Így segítette a vállalkozásokat az évek során az esemény.
Június 22-ig várják a jelentkezéseket a hazai designszcéna legrangosabb eseményére.
Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli idén a Design Hét Budapest.
Epizódok a Dohány utcai lakásszínház történetéből (1972-1976).
Megosztott Magyar Formatervezési Díjat nyert a Szabó Levente és Polgárdi Ákos tervezésében és a VPI Betonmanufaktúra gyártásában megvalósult REFORM500 című köztéri installációs projekt.
Október 6-án a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadási ünnepségével hivatalosan is kezdetét veszi a 2017-es Design Hét Budapest.
Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat.
A Magyar Formatervezési Díj alkotókra, gyártókra, a Design Management Díj designtudatos vállalatokra vár.
Grünfelder Judit üvegművész és Lublóy Zoltán keramikusművész kiállítása nyílik kedden a FISE Galériában.
Piacképes kreatív szellemi termékek sora kínál izgalmas körképet az idei Magyar Formatervezési Díj kiállításon.
Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj 2015