Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 

A Design Hét Budapest 2016 rendezvénysorozatának keretében kerül sor a hazai designszakma legrangosabb kitüntetéseinek, a Magyar Formatervezési Díjak, valamint a Design Management Díj elismeréseinek átadására. A díjazott és kiállítási jogot nyert alkotásokat nagyszabású tárlat keretében ismerheti meg a nagyközönség. 

A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy a hazai kreatívipar katalizátoraként hozzájáruljon az életminőség javításához és a versenyképesség növeléséhez, melyek megvalósításához a design stratégiai alkalmazása mára már elengedhetetlenné vált. Ezt bizonyítják a nemzetközi felmérések adatai is, melyek szerint a 2014-es évben az Európai Unió teljes GDP-jének 6,8%-át a kreatívipar produktumai termelték, Magyarország kreatívipari teljesítménye pedig egyre előkelőbb nemzetközi szinten - a Nemzetközi Szellemi Tulajdon Szervezete (WIPO) által kiadott Globális Innovációs Index adatai alapján 33. helyen áll.

A Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj elismerései kiemelt fokmérői a hazai designtudatosságnak, a tárgyi környezet fejlődésének. 

„A kreatívipar és a design fejlődése, egyre hangsúlyosabbá válása elkerülhetetlen a jövőre nézve. Azok a vállalkozások, melyek felismerték és alkalmazzák az innovációban rejlő potenciált, már ma is jelentős előnyben vannak versenytársaikhoz képest. Az automatizálás terjedésével épp a kreativitás lesz az a szegmens, amely nehezen gépiesíthető és legkevésbé másolható, ezért is kiemelten fontos számunkra, hogy elsődlegesként kezeljük” - hangsúlyozta dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács alapító elnöke. 

Magyar Formatervezési Díj, 2016

A Nemzetgazdasági Miniszter által meghirdetett díjat és a szaktárcák által felajánlott különdíjakat négy kategóriában – termék, terv, vizuális kommunikáció és diákmunka – nyerte el tizenkét díjazott. Bár első látásra különböző projektekről van szó, mindben közös a magas szintű formai megvalósítás, a nemzetközi színvonalú designszemlélet, az innováció és a piacorientáltság. 

A termék kategória díját idén három pályamű érdemelte ki. Egy a hazai szakmában egyedülállóan összetettnek számító termékcsaládot is díjazott idén a bizottság, a WIA hajócsaládot, melynek tervezője Szász Zoltán. A klasszikus nautikai vonalak a legmodernebb környezetbarát technológiát rejtik.
A Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottsága az elegáns, egyszerű megvalósítást és kidolgozott, igényes termékarculatot értékelte Szikszai Gusztáv és Somos Sándor munkájában, a Ring Clockban, mely egy gyűrűóra azok számára, akik szeretik a technikai újdonságokat, de idegenkednek a karóra viselésétől.
A Slingshot amerikai cég megrendelésre készült Hammer moduláris csúzlit Selján Márk Endre formatervező készítette, melynek különlegessége, hogy rövid szereléssel, megfelel a változó versenykihívásoknak. 

A terv kategória díjazottja Harmati Hedvig, Tiszta Építészet című lakástextil kollekciója a minta és struktúra tökéletes összhangja. A kellemes mintaritmus és az anyag tapintható struktúrája közelről szemlélve szinte építészeti élményt kelt nézőjében.

Idén megújult az egyik legnagyobb hazai szépirodalmi kiadó, a Magvető teljes arculata, megalkotója Farkas Anna, a vizuális kommunikáció kategória díjazottja. Az egyszerűségében nagyszerű betűlogó köré épül az új arculat koncepciója, mely jól illik a Magvető irodalmi vállalásához és olvasói célcsoportjához.

A diák kategóriában díjazott alkotás a Hősziklák útján, Bognár Petra és Dobos Bence László közös munkája, különleges tervezői szemléletet mutat be. A holisztikus projekt az ország kihasználatlan termál kútjait hasznosítaná, építőelemként kezelve a vízkőképződés folyamatát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Kultúráért Felelős Államtitkárság különdíját Nagy Dániel grafikus kapta, Wahorn András, WAHORN forever című életmű kiállításához tervezett kiadványáért. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Oktatásért Felelős Államtitkárság megosztott különdíját, Wolf Bettina, Mozgó Vonal című ruhakollekciója nyerte el, melyet Japán ihletett, ezen belül is a kortárs építészetből merítette inspirációs forrását.
Szintén megosztott különdíjas Grünczeisz Mátyás grafikus hallgató, aki a berlini falnak emléket állító múzeum arculatát tervezte újra, választott iskolai feladatként. Az elszakadáson, szeparáción alapuló motívum az arculat minden elemében megjelenik, a logótól a látogatójegyekig. 

A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíját a hazai gyártású és fejlesztésű termék az Urised Mini vizeletüledék-analizátor nyerte el. A 77 Elektronika orvoselektronikai eszköze apró méretével és újító, félautomata kialakításával új kategóriát nyithat az orvostechnológiai eszközök piacán, költséghatékonysága okán kisebb laboratóriumok is megengedhetik maguknak. 

A Magyar Formatervezési Tanács két különdíjasa egy termék és egy ígéretes terv. 

A Maform Design Stúdió és az általuk, a Diatron Kft. számára tervezett Aquila nevű vérvizsgáló, mely kompakt kivitelével és minimalizmusával alkalmazkodik az orvoselektronikai szektor világtrendjéhez.
Szintén külön díjas Üveges Péter és Kiss Gergely munkája, a MOVEO elektromos robogó, amely a túlnépesedett városok fenntarthatóbb közlekedésére kínál kedves megjelenésű megoldást.

Design Management Díj 2016

A design management felöleli mindazon folyamatokat, melyek elősegítik az innovációt, sikerrel növelik egy szervezet hatékonyságát a kommunikáció, a branding, a tervezési folyamatok, az üzleti döntések és a szolgáltatások fejlesztésének területein egyaránt. 
A design managemet gyakorlata a szervezet működési mechanizmusába integrálva lehet a legsikeresebb, mely designtudatos szemléletet és szervezeti irányítást eredményez. Az idei évben olyan cégeket jelöltek elismerésre, melyeknek sajátjuk a designtudatos vállalatirányítás. Közülük a Design Management Díj bíráló bizottsága a Rózsavölgyi Csokoládé Kft.-t díjazta, akik nem csak a gasztro szcénában ismertek kiváló minőségű termékeikről, hanem a design szakmában is. Átgondolt, maximálisan igényes, a termékek minőségéhez és célcsoportjához illő arculatuk, komplex csomagolásaik, üzletberendezésük és teljes kommunikációjuk példaértékű. A designtudatos szemléletnek köszönhetően a következetesség, stratégiai gondolkodás a cég egészét áthatja, jelen van az új termékek fejlesztésétől a beszerzési források megválasztásán át a szolgáltatástervezésig.

Az idei évben először a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíjat ajánlott fel, melyet elsőként a SOLINFO Lighting&Home vehet át. Amellett, hogy a cég elkötelezett a minőségi lakberendezés mellett, átfogóan használja a design eszközeit. 

A díjazott és a különdíjas alkotók mellett hét szervezet részesült elismerő oklevélben a Design Management Díj keretében:
Az Unikát Összművészeti Stúdió Bt. a hazai design élet elkötelezett formálójaként 200 kisebb és 30 nagyobb szakmai kiállítást és programsorozatot szervezett, 5000 tervezőt bemutatva. 
A Hedon Sörfőző Kft. egy fiatal sörfőzde, mely a kezdetektől tudatosan építi márkáját, a logótól a termékfotókig, ebben segíti őket a Flying Objects integrált design stúdió. 
A Kortárs Építészeti Központ célja az épített környezetről és a hozzá kapcsolódó folyamatokról szóló párbeszéd és aktivitás elősegítésére, nonprofit szervezet formájában. 
Az Autisctic Art Kft. a design és a képzőművészet határmezsgyéjén készít termékeket, melyet autizmussal élő felnőttek képei díszítenek, bevonva őket az alkotói folyamatba. A designtudatosság a cég működését illetően nem csak a termékekben, de a vállalkozás egyéb aspektusaiban is kiemelt szerepet játszik. 
A Kristinus Borbirtok Kft. nemrégiben teljes egészében újrapozícionálta a márkaarculatát, mely a vizuális kommunikáció megszokott elemei mellett a hazai piacra koncentrálva egyéb számos, a borturizmushoz kapcsolódó szolgáltatás.
 A hazai iparművészet egyik legjelentősebb örökségével bíró vállalat, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ad helyet a tradicionális hagyományokat ápoló Zsolnay Negyednek, melynek design részleg hatékonyan menedzseli a történelmi cég marketingkommunikációs megjelenéseit és arculatát. 
A Manooi kis szériás kristálycsillárokat gyártó cég működésében vállalati szinten is jelen van a design stratégia, mely hatékony design management tevékenységgel társul a termékfejlesztés és az innováció során és azon túl is. 


DÍJAZOTTAK

Termék kategória: 
WIA – elektromos hajó modellcsalád
Tervezők: Szász Zoltán, Aqwia Kft.- dr. Viszkei András, Klausz Csaba, Hargitai Csaba
Megrendelő és gyártó: Aqwia Kft. 

Ring Clock – a gyűrű, amely mutatja az időt
Tervezők: Szikszai Gusztáv és Somos Sándor
Megrendelő: Ring Clock Kft.

Hammer – moduláris csúzli és gumis íj
Tervező: Selján Márk Endre
Megrendelő: Nathan Masters
Gyártó: SimpleShot Inc 

Vizuális kommunikáció kategória: 
Magvető Kiadó logó és komplett arculat
Tervező: Farkas Anna
Megrendelő: Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.

Terv kategória:
Tiszta Építészet textil kollekció terv
Tervező: Harmati Hedvig 
Gyártó: Csendes és Csendes Kft. 

Diák kategória:
Hősziklák útja
Tervezők: Bognár Petra, Dobos Bence László
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Gyártó: VPI Betonmanufaktúra

 

Különdíjban részesültek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma – Kultúráért Felelős Államtitkárság különdíja:
Wahorn Forever kiállítási katalógus
Tervező: Nagy Dániel – grafika, Kishonthy Zsolt – szerkesztés, Földi Endre –nyomdai előkészítés
Megrendelő: MissionArt Galéria – Kishonthy Zsolt, Jurecskó László
Gyártó: Pannónia Nyomda Budapest

Emberi Erőforrások Minisztériuma – Oktatásért Felelős Államtitkárság megosztott különdíjasai: 
Mozgó Vonal ruhakollekció
Tervező: Wolf Bettina
Budapesti Metropolitan Egyetem

Berlini Fal Múzeum arculat
Tervező: Grünczeisz Mátyás
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíja:
Urised Mini, félautomata vizeletüledék-analizátor
Tervezők: Sümegi László, Hojer Gyula
Megrendelő és gyártó: 77 Elektronika Kft.

Formatervezési Tanács Különdíjai:

Diatron Aquila vérvizsgáló berendezés
Tervezők: Maform Design Studio – Fejér Tamás, Kovács Apor, Kovács Róbert, Molnár L. Péter
Megrendelő és gyártó: Diatron Medicinai Instrumentumok Zrt. 

Moveo elektromos, könnyű, kis helyigényű robogó
Tervezők: Üveges Péter, Kiss Gergely
Megrendelő: Antro Nonprofit Kft., Pannon Porto Kft.
Gyártó: Moveo Zrt. 


Design Management Díj 2016:

Rózsavölgyi Csokoládé Kft. 

HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség különdíja: 

SOLINFO Lighting&Home

Elismerő oklevélben részesültek: 

Autistic Art Kft.
Hedon Sörfőzde Kft.
Kortárs Építészeti Központ
Kristinus Borbirtok Kft.
Manooi Kft.
Unikát Összművészeti Stúdió Bt.
Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. - Kodály Központ

 

A Design Hét Budapest szervezőjeként a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség sikerrel pályázott az International Visegrád Fund Strategic Grants kategóriájában egy hosszú távú, komplex program megvalósítására. A Központi értékek – Közös örökségünk a közép-európai kortárs designban című projekt részeként így a kiállítás három további szakmai programelemmel egészül ki: a Design Hét Budapest időtartama alatt megszervezett szakmai konferenciával és befektetési workshoppal, valamint a következő egy évben Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában szervezett, speciális workshopokkal, helyi partnerek közreműködésével és a helyi piaci sajátosságok figyelembevételével. 

KIÁLLÍTÁSOK:

A Központi értékek – közös örökségünk a közép-európai kortárs designban:
Iparművészeti Múzeum II. emelet  
Kiállítási installáció: Studio Nomad
Grafikai arculat: de_form

A Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj kiállítások:
Iparművészeti Múzeum I. emelet 
Kiállítási installáció: Medence Csoport
Grafikai arculat: MFD: Balogh Balázs – studio That’s it / DMD: Graphasel Design Studio

A kiállítások megtekinthetőek az Iparművészeti Múzeumban szeptember 24. és november 20. között. 
1091 Budapest, Üllői út 33-37., nyitvatartás: K–V: 10:00 – 18:00

 

designhet.hu, facebook.com/budapestdesignweek, 
mft.org.hu, facebook.com/magyarformatervezesidij

szöveg:sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fogtechnika 3D nyomtatással

Fogtechnika 3D nyomtatással

A teljes mértékben itthon készülő terméket már 25 országba szállították világszerte.

Filigrán szék, kevés anyagból és kevés hulladékkal

Filigrán szék, kevés anyagból és kevés hulladékkal

Mindössze négy lemezből állnak, és egy tompaszögben találkoznak egymással a Tiles székek síkjai.

Hirdetés