Június elején emlékezetes szakmai estet tartott a Do Work az ikonikus Budapest Körszállóban, amely hamarosan új formában és funkcióval születik újjá. 

Hirdetés

A különleges helyszín méltó szimbóluma volt a Be Light!-tal közösen szervezett, az „Építészet Körforgásban” című eseménynek.

A szakma képviselőivel közösen gondolkodtak arról, miért nincs többé alternatívája a fenntarthatóságnak; a szakmai előadások különböző aspektusokból világították meg, hogy a körforgásos szemlélet miként alakíthatja a jövő tereihez vezető utat.

A fenntarthatóság témája köré szervezett fórumon a Vitra képviselője, Jaume Domenech inspiráló előadásában mutatta be a cég fenntarthatósági vízióját.

A Vitra stratégiája a hosszú élettartamú, időtálló bútorok tervezésére épül, amelyek minimalizálják a környezeti terhelést. A cég célja, hogy működése során a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után, miközben felelős anyaghasználatra és körforgásos gazdaságra törekszik.

A szakmai blokkot követően a résztvevők a Körszálló új tervein dolgozó Közti építészei által vezetett bejáráson tekinthették meg az épület legfelsőbb szintjeiről a páratlan kilátást és bejárhatták az egykori szálloda különleges, retró hangulatú fogadóterét és az ikonikus, első emeletre vezető csigalépcsőt. Az eseményt a Do Work hangulatos kora nyáresti állófogadása zárta a teraszon.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Transferwise irodája és a zajcsökkentés

A Transferwise irodája és a zajcsökkentés

A mai modern munkakörnyezethez igazodva az iroda egyterű volt, így kellett a hangszigetelés.

Nagy HELLO a Soundroom-nak

Nagy HELLO a Soundroom-nak

Telefonhívásod van? Vagy 2 fős megbeszélésed? Mutatjuk, hogyan tudsz elvonulni az iroda zajától.

Miért fontos az irodai zajcsökkentés?

Miért fontos az irodai zajcsökkentés?

Az egyterű irodákban az általános zajnak is lehet pszichére káros hatása, de szerencsére van megoldás. 

Hirdetés