Az idén tíz éves stadionról szóló cikkünk a komplexumról készült 2017-es mellékletünkből közöljük.

Hirdetés

2016 októberében hivatalosan is megnyílt az Új Hidegkuti Nándor Stadion. A BORD Építész Stúdió ennek az épületnek a tapasztalataiból kidolgozta, nemzetközi fórumokon is bemutatta az úgynevezett football capsule épülettípust. A létesítmény az ötezres kapacitású, UEFA 3-as besorolású, építészeti szempontból egyedileg formált, funkcionálisan, akusztikailag, geometriailag rendhagyó, zárt, katlanszerű futballstadionok új generációjának tervezési elveit határozta meg.

A cél az volt, hogy a nézőszámok alapján kis befogadóképességűnek tekinthető futballlétesítményekegy új esztétikai, építészeti „nyelv” révén hasonló élményt legyenek képesek a szurkolók és a csapatok számára biztosítani, mint a világ nagyságrendekkel nagyobb, drágább arénái. A tervező több munkájáról írtunk az Octogon magazin korábbi számaiban, köztük a debreceni Nagyerdei Stadionról is (OCTOGON 2014/5), ami kapcsán lehetőségünk volt a kortárs stadionépítészettelkapcsolatban néhány dolgot végiggondolni, néhány részletkérdéssel megismerkedni.

Ez az írás a futballarénára, mint közösségi térre koncentrált. Stadiont tervezni minimum háromoldalú feladat: a szurkolói tömeget, a sportolókat és a sportklubot funkcionálisan kell kiszolgálni, másfelől ez az épülettípus már csak a léptékénél fogva is egy komplex esztétikai problémát vett fel, harmadrészről ebből a léptékből speciális mérnöki feladatok is fakadnak. Senki nem vonja azonban kétségbe, hogy a stadionépületek kompozíciójának fókuszában a játéktér áll. Ebben a színházban ez a színpad, ahol a lényeges dolgok történnek. Ez a fő alkotóelem, amiért az arénák egyáltalán megépülnek. Lehet tökéletesen megoldott a tömegek mozgása, kilépése, belépése, vendéglátása, ha a szurkolók és a csapat kapcsolata, a játék és a buzdítás dinamikája nincs kapcsolatban egymással. Úgy érezzük, az Új Hidegkuti Nándor Stadion építészete erre a fő fókuszra adott kitűnő válaszokat.

Az MTK új stadionjának alapkoncepcióját meghatározta, hogy az eredeti, atlétikai pályával is rendelkező küzdőteret lebontották, ugyanis a játékteret a kelet-nyugati tájolástól kilencven fokkal el kellet forgatni az új UEFA-előírások miatt (benapozás). Így az észak-déli hossztengellyel az új stadion csak úgy fért el a két villamosvágány közé szorított telken, ha a két kapu mögötti lelátókaréj helyett az a bizonyos fal épült fel, aminek szögtörései, magassága, szélessége akusztikai elemként, hangvisszaverő felületként funkcionál. Bordás Péter azt mesélte a bejárás során, hogy ez a kényszer lehetőséget teremtett arra, hogy a legrosszabb nézőtéri élményt nyújtó széksorok ne is épüljenek meg, hanem csak az ideális, két hosszanti lelátómező.

Ugyancsak az alapkoncepciót meghatározó elem volt, hogy az így elforgatott „játéktér-lelátó-közösségi-terekközlekedők által létrehozott koordinátarendszerben egészen más kapcsolatok, részletmegoldások születhettek meg. Ezek közül kiemelkednek azok a falak, amik az alapvonalak mentén, azoktól az előírásoknak megfelelő távolságban épültek meg. Egy esszenciális elemről van szó, amivel kapcsolatban több dolog is végiggondolható. A fal ugyanis egyfelől léptéket, némi monumentalitást, látványos kortárs építészeti karaktert ad, miközben számítógépes modellezés révén olyan akusztikai „ernyőt” biztosít, ami kisebb számú szurkolói létszám hangját is képes felerősíteni.

Szögtörései és magassága a hangokat úgy „mixelik” és erősítik fel, hogy az a bizonyos katlanhangulat a kisebb méretek ellenére is létrejöjjön. A lépték megteremtéséhez ezenkívül a tetőzet acél tartó és feszítő szerkezeti elemei, a fedést biztosító membrán karosszériaformájú dinamikus ívei, hullámai járulnak hozzá. Eközben a játéktér szintje az eredeti mélyedés szintjén maradt, aminek a révén a Hungária körút felől érkező szurkolók a stadion előtti dísztérről szintenéhány lépéssel a lelátóra jutnak, míg az átellenes, nyugati oldalon felépülhetett egy többszintes, irodák és egyéb kiszolgálóhelyiségek elhelyezésére szolgáló épülettömeg (ez az MTK székház), valamint ennek folytatásában a felszíni parkolók. Ezt a billenést a tetőzet alatti, a pályát övező, kissé trapéz alakúvá torzuló vasbeton épületkeret egyenlíti ki. Végül minden a helyére kerülhet és az épület oldalszárnyaira, sarkaira, északi és déli rövid szakaszai mentén zárt közösségi terek, például egyebek mellett étterem létesülhet. De helyet kapott a vendégcsapat buszának parkolására szolgáló nyitott-zárt, oszlopos homlokzati rész is.

Építészeti rajzokat, vagy drónfelvételeket nézegetve tűnik fel, hogy mintha az elforgatás, elcsavarás gesztusa, illetve a kelet-nyugati szintkülönbség egyfajta réteges szerkesztést is eredményezett volna. Lemezeket látunk egymáson, amik különféle geometriájúak, sarkosabbak, puhábbak, és amiket mintha rétegenként forgattak volna egymásba. Sokféle tengelyű aszimmetria ez, ami izgalmas építészeti karaktert eredményezett. A football capsule épülettípus kidolgozásának alapgondolata, továbbá a tervezők előtt álló legnagyobb kihívás a monumentalitás hatását megteremteni képes, nagyszabású, erőt, lendületet sugárzó stadionépület megszerkesztése volt − figyelembe véve a gazdasági, funkcionális igényeket, lehetőségeket. Bárhogyan vesszük, de egy kötéltáncról van szó, hiszen tagadhatatlanul a tömegben, nagyságban van az igazi erő. Mindazonáltal az MTK olyan történeti, kulturális háttérrel rendelkező csapat, ahol baráti, családi kapcsok fűzik össze a szurkolókat, ahol vad ultrák helyett, idős urak és unokáik köpködik a szotyihéjat. Ez a miliő pedig a látottak alapján a jó játékhoz egyelőre vajmi kevéssel járult hozzá, ugyanakkor a szurkolói közösség jövője szempontjából megfelelőnek tűnik.

Küzdőtér mérete: 120 x 82 méter
A labdarúgó pálya mérete: 105 x 68 méter
A stadion befogadóképessége: 5322 fő
Bruttó alapterület: 10 750 m2
Nettó (hasznos) alapterület: 11 075,87 m2
Ebből üzemeltetés: 2017,64 m2
Iroda: 882,96 m2
VIP: 1732,93 m2
Közönségforgalom: 2158,51 m2
Sportolói terület: 1292,23 m2
Sajtó terület: 494,25 m2
Bérleményi területek: 2520,71 m2
Telken belüli gépjármű parkolóhely: 181 parkoló (ebből akadálymentesített 12 parkoló)
Kerékpártárolók száma: 531 darab

Építtető: Magyar Testgyakorlók Köre (MTK)

Tervezés:
Generáltervező: BORD Építész Stúdió
Felelős tervező: Bordás Péter
Koordináló építész: Zih Kata
Építész tervezők: Benke Róbert, Bukovszky Péter, Dobay Zsófi, Gulyás Róbert, Marsal Béla, Mezey Tamás, Répai Dorottya, Tolvaj Tamás, Ulmann István, Vágvölgyi É. Eszter, Zsólyomi Réka
Épületgépészet: Hollókövi Zoltán (BORD Építész Stúdió)
Szerkezettervezés: Dezső Zsigmond (Hydrastat Mérnöki Iroda Kft.)

Kivitelezés: ZÁÉV–WHB konzorcium
Konzorcium vezető: ZÁÉV Építőipari Zrt.
Konzorciumi tag: West Hungária Bau Kft.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A legenda tovább él – A Puskás Aréna

A legenda tovább él – A Puskás Aréna

Szombaton Budapesten rendezik az idei Bajnokok Ligája döntőjét, amelyet a francia PSG és az angol Arsenal csapata vív egymással. Ennek apropóján felidézzük a Puskás Arénáról szóló írásunk. Cikkünk a 157-es, 2020/1-es lapszámunkból közöljük.

Természet formálta high-tech anyag – kortárs fali installáció az MTK Sportparkban

Természet formálta high-tech anyag – kortárs fali installáció az MTK Sportparkban

Így hoztak létre egy nagyméretű, kétrétegű, habosított alumíniumból készült fali installációt.

A stadion, mint absztrakt táj – Bolega Niki fotográfus kiállítása

A stadion, mint absztrakt táj – Bolega Niki fotográfus kiállítása

A Bäse következő kiállításán a Nemzeti Atlétikai Központ különleges architektúráját áll a középpontban.

Hirdetés