Újabb fejezetet nyit a Market Építő Zrt. a jövő generációi iránti felelősségvállalási programjaiban, amiket a cégen belül a Tudásépítő Team és Karrierépítő programok fémjeleznek.

„A Marketnél hiszünk abban, hogy a felelősségünk nem ér véget az épületek átadásával. Felelősséggel tartozunk a közösségekért és a jövő generációjáért is. Együttműködésünk a Tanítsunk Magyarországért programmal nem csupán támogatás, hanem egy közös küldetés, amellyel valódi, kézzelfogható lehetőséget szeretnénk adni a fiataloknak. Az a célunk, hogy megmutassuk nekik: a tudás és a szorgalmas munka utat nyit a jövőbe, és az építőipar egy olyan sokszínű és izgalmas pálya, ahol mindenki megtalálhatja a számítását. Ez a program befektetés Magyarország jövőjébe, és büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk” – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

Az együttműködés keretében a vállalat több területen, a személyes jelenlétre és a szakmai tudás átadására építve támogatja a programot. Évente négy alkalommal megnyitja kapuit a vállalat a programban résztvevő diákok előtt, akik testközelből ismerkedhetnek meg az építőipar modern világával, a különböző szakmákkal és karrierlehetőségekkel. Ezen felül a Market finanszírozza egy pályaorientációs nyári tábor megvalósulását, valamint logózott pólókkal, játékos sporteszközökkel és étkeztetéssel is hozzájárul a mentorált gyermekek élményeihez.

Dr. György László kormánybiztos hálásan megköszönte a Market Építő Zrt. csatlakozását a Tanítsunk Magyarországért programhoz. Évente tízezer olyan gyerek van, aki nem szerez szakmát csak azért, mert nincs előtte minta és ezért olyan megpróbáltatásként éli meg a középiskolai tanulmányait, a rendszeres utazást és az új közösségbe való beilleszkedést, hogy végül idő előtt feladja. Nekik segít a Tanítsunk Magyarországért program: a Program egyetemista mentorai már általános iskolás korukban megmutatják a munka és továbbtanulási lehetőségektől távoli településen felnövő általános iskolásoknak a településen túli világ élményeit.

A 2018. december 5-én indult Program szépen halad célja felé: 2030-ra minden ma általános iskolás gyerek rendelkezzen legalább szakmával vagy továbbtanuljon. Ma már 800 egyetemista mentorál 3700 általános iskolást országszerte 110 általános iskolában. Ahol a Tanítsunk Magyarországért program jelen van, 10 százalékponttal többen mennek műhelyiskola helyett szakmát tanulni, és 54 százalékról 30 százalék közelébe mérséklődött a középfokú lemorzsolódás.

„A cél az, hogy azoknak a gyerekeknek, akik otthonról nem kapnak elegendő biztatást, a mentorok kézzelfoghatóvá tegyék a jövőt. Itt fogsz tudni tanulni, itt pedig dolgozni, így néz ki az iskola, a kollégium, így pedig a leendő munkahelyed, ennyit fogsz tudni keresni, ha végig járod a tehetségednél fogva bejárható utat és ebben rám, mentorodra számíthatsz” – mesélt a program céljáról a kormánybiztos. “A Magyarországon működő vállalkozásokkal közös ügyünk, hogy jövőképet mutassunk a felcseperedő gyerekeknek. Ezért fontos a Market Építő Zrt. csatlakozása a programhoz.” – tette hozzá.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Funkcionalizmus csapatjátékban

Funkcionalizmus csapatjátékban

Szüle Péter, a Market 6.0 székház vezető tervezője racionalitásról és merészségről.

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Huszadszor osztották ki az Építőipari Nívódíjakat.

Fővárosi fejlesztések magas építészeti értékkel

Fővárosi fejlesztések magas építészeti értékkel

A Property Market tevékenysége jelentősen hozzájárul a főváros megújulásához – most még többet megtudhatsz a landmark projektjeiről.

Hirdetés