Archív cikkünk a 74-es, 2010/1-es lapszámunkból közöljük.
Még a kortárs építészeten edzett szemet is készületlenül éri egy szelíd délmorva lankán szánkázó rózsaszín épület látványa. Szürreális, ahogyan a tájidegen, rózsaszínű, nyaklott minyonforma épületidom bátran nekirugaszkodik az erdőszélről, majd hányavetin maga mögött hagyva a falusi házak csoportját, zsupsz le a völgybe.
Černínben, Brünntől ötven kilométerre délre, egy másfél száz lelkes falu szélén vagyunk, néhány kilométerre az osztrák határtól, Morvaország déli részén, a Cseh-Morva dombság érzékien lágy lankáin. Tulajdonképpen nem is attól zavarba ejtő az épület látványa, hogy rózsaszín, csonkolt hasábot mutat, hanem a miértekre nem igazán talál válaszokat a szemlélő.
Nettó provokáció? Tisztelgés a szűk alapterületen, szabálytalan geometriájú telken is csodákra képes japán lakóháztervezők munkái előtt? Építészetfilozófiai kiáltvány, ami az épület-tárgy, építészet-formatervezés problematikáját illusztrálja? Kísérleti épület, ami az építészeti dekonstrukció témáját járja körül? Az építész hatósági engedélyeztetési előírásaival szembeni lázadás, ellenszegülés, mint Manuel Herz (OCTOGON 2004/4) kölni építész „vörös” házának esetében történt?
Hajlok arra, hogy mindez és egyik sem. Sokszor ejtünk szót arról a paradoxonról, ami egyaránt írja le az építészetet alkalmazott művészetként, illetve az alkotói önállóság, autonómia terepeként. A cseh tervezők vidéki házához kulcsot ennek a kettősségnek az értő, elfogadó analízise adhatja meg. Egy installáció, lakószobor, kísérleti építészet, ami kellő nyitottságot kíván meg a befogadótól, használótól egyaránt.
Jól illusztrálja azt az igen takarékos, a belső téri geometria és a bútorzat, belsőépítészet fúzióját célzó tervezői logikát a tervezőtrió 2006-os Malvazinky Penthouse elnevezésű tetőtér-átalakítása is, amit a Villa Hermína esetében is látunk. 2006-ban az OSG-táblákból megépített belső burkolat nem pusztán a gipszkarton dominálta világ ellenében, hanem a belső tartó-, takarószerkezetek és beépített bútorzat kapcsolatának megteremtése okán lett olyan, amilyen.
Černínben a lejtő az úr! A domboldalra úgy épült fel a mindössze 59 m² alapterületű ház, hogy bár legalsó szintjét besüllyesztették a rézsűbe, de ez kívülről ne lássék. A ház formáját a lejtő, a lejtő szögéhez való illeszkedés dominálja, Ne tegyen erőszakot teraszok, támfalak faragásával az építész, hanem tárgyát állítsa rá a domboldalra. A lejtő a ház belső terét is dominálja.
A természet csupazöldjébe mártott enteriőr padlói közlekedőrámpák, amelyek lépcsők nélkül kötik össze a belső szinteket, miközben födémként, mennyezetként is funkcionálnak. A hagyományos tégla falazóblokkokból épített támfalak között egyfajta spirálként cikcakkozik a belső teret szervező rámpaidom. Ebből a rendszerből aztán az is következik, hogy megjelenhetnek a mennyezetről függesztett székek, kanapéként szolgáló bebújós zsákgubókkal, a rámpából felnyíló szekrények, hiszen az élet egy meredek domboldalon kompromisszumokra kényszerít.
A belső tér tehát a lejtés fizikájának, a gravitáció uralmának, illetve az ahhoz való alkalmazkodásnak a laboratóriuma. Így érthető meg a rendhagyó külső is. Mert bár az építészek intenciója alapján az ipari megjelenés a berlini Tiergarten található, Ludwig Leo tervezte, Versuchsanstalt fur Wasserbau und Schiffbau intézmény Umlauf Tank II. (1968-75) elnevezésű épülete előtti tisztelgés, élhetünk a gyanúperrel, hogy a fröcskölt technológiával, spray-zve felvitt víz és hőszigetelő polyurethan hab rózsaszínje a természetbe illeszkedés ellen tüntet. Külső tömeg és belső rámpák absztrakt természetessége mellé kellett egy természetidegen effektus, amit a rózsaszín alkalmazása oldott meg.
Tervezés: 2000
Kivitelezés: 2008-2009
Alapterület: 59 m2
Belső légtér: 530 m2
Építészet: Petr Hájek, Tomáš Hradečný, Jon Šépka (HšH Architekti)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
