Családi ház több generációnak Morva-Sziléziában.

A cseh KLAR iroda festői tájba tervezett összetett funkciójú, mégis egyszerű megjelenésű házat. A megbízás nem csak a négytagú család, hanem a nagyszülők számára is lakható, szeparált, ám közösen is jól használható otthonra szólt. A megvalósult épület magán viseli a Beszkidek területén gyakori, egyszintes, magastetős házak karakterét.
 


Bár a telek hatalmas és bővelkedik természeti szépségekben, az építési hely meglehetősen korlátozott volt, mind a beépíthető terület, mind az épület elhelyezése tekintetében. A telken található egy nyilvánosan látogatható útmenti kereszt, mely évszázadok óta a Nový Jičíntől Štramberkig tartó keresztút része. A környék építészeti karaktere, a közeli falu vegyes színvonalú katalógus-házai kevés támpontot adtak az új épület stílusára nézve. A megbízók olyan házat szerettek volna, ahol külön, szeparált lakrész szolgálja a nagyszülők igényeit. A költségvetésnek is voltak korlátai, és a tulajdonosok szerették volna részben saját munkával felépíteni az otthonukat. Mindez együtt alakította a végleges koncepciót, az egymáshoz képest enyhe szögben elforgatott, két magastetős tömegből, és a köztük kialakuló félig zárt, fedett udvarból álló együttes létrehozását.
 


Az épületek formája a Beszkidek hagyományos magastetős házait idézi. A két egyszintes, magastetős tömeg által bezárt, déli tájolású udvar a közeli folyóra és az azt kísérő erdőre néz. Az alaprajz egyszerre biztosítja az elkülönülést és a közös használatot is – igény szerint. Az udvart az épületek mentén a mélyen kilógó eresz alatt végigfutó, fával burkolt terasz egészíti ki, számtalan alkalmat adva a kényelmes, közös, vagy intim használatra. A fák nyáron árnyékolják az udvart, télen viszont a lombok nélküli, csupasz faágak átengedik az alacsony szögben beeső napsugarakat.
 


A két épületszárny találkozásánál tágas előtér nyílik, ahonnan az épület összes tere belátható. Innen közelíthető meg a nagyszülők lakrésze, az udvar és a terasz, valamint a családi lakrész dupla belmagasságú nappali tere. A nappali- és konyhatérből nyíló ablakok pazar kilátást nyújtanak a környező tájra, és összekötik a belső tereket az épület közvetlen és távoli környezetével. Mind a nappaliból, mind a hálószobákból közvetlenül ki lehet lépni a házat szegélyező tornác-jellegű teraszra.

A könnyűszerkezetes ház kőzetgyapot hőszigetelésen teherhordó OSB burkolatot kapott, a belső felületek 3 rétegű fapanellel illetve gipszkartonnal burkoltak. A házban elektromos bojlerről üzemelő padlófűtés működik, kiegészítésül fatüzelésű kályha került a nappaliba.
 

Stúdió: KLAR | Web | Instagram
Építészek: Václav Kocián, Zdeněk Liška
Projekt helyszíne: Rybí 424, 742 65 Rybí, Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2021
Beépített terület: 145 m²
FotókVáclav Novák

 

 

Forrás: Linka

 

Rajzok és további képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Racionális  = fenntartható

Racionális = fenntartható

Slow-life otthonok a BME Lakóépülettervezési Tanszékének másodéves kurzusán.

Passzívházként működő „építész-otthon”
  • 2022-10-18 09:00
  • Deco

Passzívházként működő „építész-otthon”

Októberi, fenntarthatósági tematikánk kapcsán mutatjuk be újra a Budakeszi határában megépült családi házat, amely léptékében és tömegalakításában is a környezetéhez igazodik.

Ház a tó fölött

Ház a tó fölött

Kabin Csehországból a Les Archinautes irodától.

Hirdetés