Október 6-án a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadási ünnepségével hivatalosan is kezdetét veszi a 2017-es Design Hét Budapest.

Október 6-án a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadási ünnepségével hivatalosan is kezdetét veszi a 2017-es Design Hét Budapest rendezvénysorozat, mely 150 programmal mutatja be a design magyarországi eredményeit, helyzetét, a gazdaságban és a társadalomban betöltött egyre jelentősebb szerepét. Az idei díszvendég a Dán Királyság, azonban a dán designnak szentelt kiállítások mellett számos egyéb kapcsolódási pont teszi nemzetközivé a Design Hét Budapestet.

Az év legrangosabb kreatívipari seregszemléje, a Magyar Formatervezési Tanács által szervezett rendezvénysorozat, a Design Hét Budapest mára messze kinőtte elnevezése határait. Október 6-tól 15-ig – olvasható városszerte és a médiában a hirdetményeken, azonban a kiállítóterek és a partnerüzletek már szeptember végétől, egészen október végéig kínálnak a Design Hét Budapest égisze alatt programokat. Ráadásul Budapest mellett Pécs és Sopron is évek óta szentel egy hetet ősszel a designnak, hozzájuk csatlakozott idén Győr is.



Start - az idei év mottója, ezzel hangsúlyozva a kreativitásban rejlő dinamizmust, a változtatni képes erőt. Elsősorban a feltörekvő mikro- kis- és középvállalkozások és a pályakezdő alkotók vannak az idei programok fókuszában, követendő példaként kiegészülve a már befutott, akár évtizedes múltú márkáinkkal. „Egyre fontosabb elvárás a kreatívipari vállalkozásokkal szemben a mérhető siker. Ilyen a versenyképességhez való hozzájárulás, a gazdasági vagy társadalmi értelemben is kimutatható siker. Ez egy termék vagy szolgáltatás esetében megnyilvánulhat sorozatgyártási érettségben, szignifikáns közönségelérésben, esetleg a káros vagy csak elavult eljárásokat kritikus méretekben felváltani képes fenntarthatósági eredményekben.” – adott összefoglalót a programok szervezését vezérlő elvről dr. Łuszcz Viktor, a programsorozatot védnöklő és finanszírozó Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a megnyitó ünnepségen. Ennek jegyében állt össze az – a megnyitó ünnepségnek is helyt adó, egy egykori ipari csarnok felújításával, küllemében is az újrakezdést szimbolizáló – Artus Stúdióban a START – Elemi design kiállítás pályakezdő magyar designerek legígéretesebb alkotásaiból. Ugyancsak az év mottójához igazodik a Design Hét Budapest digitális jövőnkre fókuszáló konferenciája, a Magyar Formatervezési Tanács által október 12-re szervezett Paradigmaváltás: Kreatívipar → digitalizáció workshop és szimpózium, mely a kreatívipar és a modern, digitális gazdaság kapcsolódási pontjait és szimbiotikus fejlődési lehetőségeit térképezi fel. Ugyancsak a Bálnában tartja a Digitális Jólét Nonprofit Kft. a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület közreműködésével október 10-én Investplacc néven befektetői és alkotói találkozóját és itt kap helyet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány edukatív fórum sorozata is. Az üzlet és a kreativitás kapcsolatáról szóló, egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a service design témájára összpontosító október 9-i konferencia, Design, mint gondolkodásmód címmel. A kreatívipar speciális szegmensét, a divatot veszi górcső alá a Smart Design Workshop rendezvény, amely a divat és a technológia lehetséges kapcsolódási pontjait elemzi a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Tanács szakmai rendezvényén. 

„Mivel a design esetében mindig fontos újdonságérték mellett idén a piacképesség is kiemelt hangsúlyt kapott, kézenfekvő volt, hogy díszvendég országként Dániát invitáljuk a Design Hét Budapestre” – mondta Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője. Arra, hogy a design a közhiedelemmel ellentétben nem csupán esztétikai minőséget jelöl, Dánia a legjobb példa, mely talán a világ leginkább designtudatos országa, ahol a design szerves része a mindennapoknak, és megtérülő befektetésnek, valamint komoly versenyelőnynek tekintik. A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy ezeket a tényeket minél szélesebb körben tudatosítsa. 

„A dán design sok szempontból követendő példa, hiszen alkotásaik egyszerre újszerűek és időtállóak, vállalkozásaik a stabil gazdasági teljesítmény mellett bátrak és megújulni képesek, világhírű egyéniségeik pedig az ágazati szerepük és befolyásuk ellenére továbbra is nyitottak és közvetlenek.” – emelte ki Osvárt Judit a megnyitó ünnepségen, melyen Kirsten Geelan dán nagykövetasszony is részt vett.



A dán designerek legrangosabb szakmai elismerésének számító Danish Design Awards idei díjazottjainak alkotásaiból rendezett kiállítás az Artus Stúdióban lesz megtekinthető, illetve október 10-én a Danish Design Awards-ot odaítélő szervezet, a Magyar Formatervezési Tanács dán megfelelője, a Design Denmark két vezetője tart előadást a dán design sikerének titkáról, és ebben az együttműködések szerepéről. Inkább társadalmi szemszögből, de hasonló témát jár körbe a Boldog dánok című egész hónapos kiállítás, de a dán életérzésbe merülhetünk el a városszerte megrendezett filmvetítéseken is a Hyggében, a Fugában és a Klebelsberg Kultúrkúriában. Johannes Torpe dán tervező pedig az ágazati és műfaji határok nélküli kreatív gondolkodásmód lényegébe ad betekintést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, október 9-i előadásában. A díszvendég ország emblematikus használati tárgyaiból több helyen is kiállítás nyílik a városban: a Mobili Maniában két esemény is ünnepli a dán designt, a Möbelkunstban a világhírű Arne Jacobsen, míg az Innoconceptben a most bemutatkozó Bolia márka termékei tekinthetők meg. Ezen kívül még egy tucatnyi kiállítás, beszélgetés szól majd speciálisan a dán kultúráról, életmódról, attitűdről.

Az asztali lámpáktól az óceánjárókig, a divattól a gasztronómiáig, a mobiltelefonra optimalizált webshopok tesztelésétől az öntöttvas perselyekig, a gyerekjátékoktól az orvosi műszerekig, a víztől a borig, a textiltől a kerámiáig minden tárgykörben, témában és anyagban fellelhető design-orientált workshop, kiállítás, vetítés vagy csináld-magad kezdeményezés szerepel a fesztivál gazdag kínálatában. A közel 150 programnak fontos gerincét adják a Nyitott Stúdiók, azok a kreatívipari vállalkozások, melyek napi munkájukba engednek betekintést a hét folyamán, meghatározott időpontokban, általában előzetes regisztráció mellett. A Nyitott Stúdiók program keretében bepillantást lehet nyerni a BORD Építész Stúdió tervei közé, a 81font Architecture & Design munkatársai pedig vendéglátóipari belső terek tervezéséről beszélnek majd. Egyedi programmal készülnek a fainstallációikról elhíresült Hello Woodnál, valamint a sok feltörekvő tervezőt közösségi irodáiban tömörítő Kortárs Építészeti Központban is. Az ipari műveletek iránt érdeklődők megnézhetik a belső terek és installációk tervezésével foglalkozó Industreal gyárudvarán autó- és motorkiállításukat, illetve motorépítő bemutatójukat. A iamart Cementlap Manufaktúránál pedig a gyönyörű mozaiklapok, cement burkolólapok gyártását lehet végigkísérni. Szerszámok és gépek zaja fogadja majd a FabLab látogatóit is, ahol 3D-printerek és CNC-marógépek egyszerre alkotják meg a tervezett formákat. De közvetlen élményeket szerezhetnek a látogatók a service designban és általában a lebilincselő workshopok szervezésében különösen élenjáró Cellux Csoportnál is. Akit érdekel a papíráruk és írószerek készítésének folyamata, az a DOT for You-nál megnézheti egyedi noteszeik hagyományos kézműves módszerekkel való megalkotásának egyes fázisait, a VLMI Produktívnál pedig többek között a könyvkötés csodálatos világába pillanthat bele.

Idén több olyan műhely is látogatható, amely újrahasznosítással foglalkozik, így az érdeklődők többek között a Printánál vagy a Paper Up!-nál is betekinthetnek a recycling designtudatos folyamatába. Nem hulladékkal dolgozik műhelyében, mégis a kerámia újszerű felhasználási módját prezentálja Rejka Erika is. Az öltözködési kultúra iránt érdeklődők is találnak maguknak alkalmas szakmai idegenvezetőt: a kelet-európai identitást hangsúlyozó, utcai ruházatot tervező OST-nél, a multibrand bolti kínálat összeállításában jártas Lucky Shepherdnél, a baba- és gyermekruhák tervezéséről és igényes kivitelezéséről ismert Pici and the City-nél vagy a minimalista táskáin a nyári vízpartot idéző Hidasi Zsófi műhelyében.
A Design Hét Budapesten rendszeresek a Design Túrák is, ezúttal a sport és a design kapcsolatának témája dominál majd a túrákon. Október 7-én és 14-én a Magyar Formatervezési Díjjal is jutalmazott Hard Body Hang kültéri sporteszközein tartott bemutató edzéshez lehet csatlakozni. Október 10-én és 12-én az MTK Hidegkuti Nándor Stadionjának érdekességeit mutatja be az építész, Bordás Péter. 12-én és 13-án pedig a Red Dot díjas, innovatív, asztali tengóra emlékeztető Teqball sporteszköz tesztelhető. Évek óta nagyon népszerű az Irodaházak Éjszakája, ennek során az Europa Design busszal vezeti körbe az érdeklődőket berendezési szempontból tanulságos helyszíneken. Azonban nem csak fizikai túrákat tehetünk: a Design Hét Budapest számos programhelyszínén tesztelhető a kiterjesztett valóság, a honlapról letölthető alkalmazás segítségével elevenednek meg a város egyes pontjai.

A Design Hét Budapest START – Elemi Design kiállításának, valamint a megnyitó sajtótájékoztatónak és az ünnepélyes díjátadónak helyt adó Artus Stúdió a Fehérvári út és a Sztregova utca sarkán található, több épületből álló ipari ingatlanban működik az ezredforduló óta. A Fehérvári út 108-112. szám alatt egykor hatalmas irodaházban működő Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat (VERTESZ) közép- és nagyfeszültségű villamos berendezések (pl. transzformátor állomások) tervezésével, gyártásával és telepítésével foglalkozott. Egykori gyár- és irodaépületei, zord szerelőcsarnokai ma inspiratív terekként funkcionálnak a Goda Gábor irányítása alatt működő Artus Stúdió számára. A Design Hét Budapest idei mottóját – START – jól reprezentálja az épület, hasonlóan a főváros más rozsdaövezeteihez, ahol eltérő készültségi fokban, változatos célokkal, modern kivitelezésben élednek újjá a 19. és 20. századból ránk maradt ipari ingatlanok, és melyek a kreatívipar által kapnak most lehetőséget az újjászületésre.

A Design Hét Budapest hagyományosan a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj átadásával veszi hivatalosan kezdetét, amikor díjazzák a hazai design legjobb produktumait.

A Magyar Formatervezési Díj, melynek védnöke a nemzetgazdasági miniszter, azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a hazai designerek munkájának értékére és kiemelkedő színvonalára, napjainkban pedig fontos, hogy rámutasson a designban rejlő potenciálra, amely a jövőben még inkább előtérbe kerül majd. A díjakat négy kategóriában adják át, a díjátadó és az elismerteket bemutató tárlat helyszíne rendhagyó a Magyar Formatervezési Díj történetében, mivel az eddigi patinás múzeumi helyszínek után a rozsdaövezet egyik gyárépületében létrejött összművészeti egyesület, az Artus Stúdió ad otthont a kiállításnak.

"A designerekre a jövőben még nagyobb felelősség hárul majd. Az ő feladatuk lesz ugyanis, hogy az embert a középpontba helyezve barátságossá és valóban életminőséget javítóvá tegyék a kor fejlesztéseit, innovációit. Még néhány éve is a tudományos fantasztikum kategóriájába tartoztak az olyan kifejezések, mint a mesterséges intelligencia, a smart termékek vagy a virtuális valóság. Mára azonban ezek az innovációk egyre inkább részei lesznek a mindennapjainknak. Az óriási technológiai fejlődés emberközelibbé tételében és alkalmazásában a kreatív emberek már most is élen járnak, ami a közeli jövőben még inkább igaz lesz." – emelte ki a díj kapcsán Dr. Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke.

2017-ben négy kategóriában tíz projektet díjazott a szakmai bírálóbizottság Koós Pál, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem intézetigazgató docensének elnöklésével. 

A díjazott pályaművekben közös, hogy innovatívak, kifejezetten piacképesek, valamint magas szintű hozzáadott értékkel rendelkeznek és nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. 

Termék kategóriában díjat kapott az XBODY ACTIWAVE vezeték nélküli okos fitneszeszköz, melyet a Maform design stúdió készített egy már létező, piaci alapon is sikeres, az edzéshez elektromos impulzusokat használó rendszer kiegészítőjeként. Az innovatív eszköz feleslegessé teszi az edzéshez eddig használt kábeleket, sokkal szabadabb edzésélményt nyújtva és mint tárgy is figyelemreméltó. 
Szintén termék kategóriában ismerte el a bírálóbizottság Pápai Lilla összetett filozófiai háttérrel készült ruhakollekcióját, a Wyhoys 2017/2018 Őszi-téli kollekciót, mely olyan kritikus problémákra reflektál, mint a környezetszennyezés, vagy a fast-fashion okozta munkaerő- kizsákmányolás. A minták a víz és az olaj keveredésére, ezáltal pedig az ökológiai katasztrófákra emlékeztetnek. Konceptuális jellege mellett a Wyhoys egy kifejezetten hordható kollekció.

A terv kategória erősségét mutatja, hogy a kategóriában szintén két díjazott született. Fabricius-Nagy Emese a tervezője az Iora személyre szabható táskakollekciónak, ami okos felépítése mellett formai igényességével győzte meg a bírálóbizottságot. A méhsejt alakú részekből álló táskát, tulajdonosa kedvének és szükségletének megfelelően alakíthatja, így érzelmi kötődést hozva létre a tárggyal. 

A Shoka egy okos, multifunkcionális kerékpáros kiegészítő, ami kifejezetten a városi bicikliseknek készült. Lámpa, útvonal követő, csengő és lopásgátló egyszerre egy szép formájú és igényes megjelenésű, apró tárgyban, melyet egy applikáció irányít. Szintén a Maform design stúdió terve. 
A díj vizuális Kommunikáció kategóriájában megosztott díjazás született. A Reform500 köztéri installáció Szabó Levente és Polgárdi Ákos munkája a Kálvin téren, melynek köszönhetően a járókelők útjuk során találkozhatnak a reformációhoz kapcsolódó legfontosabb gondolatokkal a talpuk alatt, járólapokon. A térinstallációt egy interaktív virtuális felület egészíti ki, melynek igényes, felhasználóbarát felülete segít a reformáció megismerésében.
Balla Dóra megosztott díjjal elismert munkája szintén egy jubileumra készült. A HV_100 projekt a de Stijl egyik vezető alakjának, Huszár Vilmos munkásságának állít emléket egy könyv formájában, ami a tervező által konstruált több mint száz betűtípust mutat be, melyek Huszár Vilmos plakáttervein alapulnak. A nagyívű vállalkozás két évig készült és a tervezőgrafika valamint a képzőművészet határmezsgyéjén mozog. 
A diák kategória díjazottjai gyakran olyan projektek, amik holisztikus szemléletükkel, rendszerelvű megoldásukkal hívják fel magukra figyelmet. Idén ilyen volt Vas Ádám, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem hallgatójának Vital nevű alga technológiás beltéri legszűrője is. A koncepció a NASA kutatásait felhasználva készült és szellemes megoldásokkal reagál a technikai kihívásokra. 

A Perceptual Thinkers 2018 tavaszi-nyári kollekciója az autizmus egyre több embert érintő problémájára hívja fel a figyelmet egy ruhakollekción keresztül. A kollekció az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját nyerte el. A különleges, taktilis anyagok, elbújást, ölelést idéző megoldások segítenek az autizmussal élők különleges percepciójának megélésében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíjával Orr Péter, Tactilis nevű készségfejlesztő játékát ismerték el. A társasjáték inkluzív design szemlélettel készült, megosztva a közös játék örömét vakok és látók között. 

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa 2017-ben Lévay Ariel Aurora nevű asztala. A tömörfa és fém asztal feltűnően légies formájával, szép anyaghasználatával és különleges láb megoldásával nyerte el a bírálóbizottság figyelmét. Könnyen szétszerelhető és kis méretű, ezáltal megfelel az urbánus felhasználók elvárásainak.

A Magyar Formatervezési Díjjal egy időben ítéli oda a Magyar Formatervezési Tanács által felkért bíráló bizottság a Design Management Díjat is, ami olyan gazdasági szervezeteket ismer el, akik példaértékűen és stratégiai értelemben használják a designt. A díj fontos célja, hogy követendő példaként emelje ki a designtudatos cégeket és megossza a már bevált jó gyakorlatokat. A díjazott mellett további négy kiemelkedő szervezet is oklevélben részesül. Az őket bemutató kiállítás is látható az Artus Stúdióban. 

Idén a Design Management Díjat a Szilvio Kft. – HAMERLI / 1861 Kesztyűmanufaktúra nyerte el. Az átgondolt design stratégia nem csupán a termékek szintjén jelenik meg, hanem a teljes márkát végigkíséri. A pécsi Zsolnay Negyedben található látványmanufaktúra arculatával, online és offline megjelenéseiben következetesen használja a designban rejlő versenypotenciált. 

A design átfogó, példaértékű használatáért oklevélben részesültek: Kreinbacher Birtok, MAACRAFT- Miskolci Autista Alapítvány, a Félegyházi Pékség és a Medence Csoport Kft. 

A Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj díjazottjainak kiállítása, valamint a START – Elemi Design és a Danish Design Awards kiállítások október 7. és november 5. között, hétfő kivételével minden nap 12.00 – 18.00 óráig az Artus Stúdióban (Bp, XI. kerület, Sztregova utca 7.).

Magyar Formatervezési Díj 2017. díjazottak

Termék kategória
XBODY ACTIWAVE vezeték nélküli okos fitneszeszköz
Alkotók: MAFORM, FEJÉR Tamás, KOVÁCS Róbert, MOLNÁR L. Péter, KOVÁCS Apor, MOLNÁR Ádám
Megrendelő: XBody Hungary Kft.

WYHOYS 2017/2018 őszi–téli kollekció
Alkotó: Pápai Lilla
Gyártók: WYHOYS, Multifelt Factory Kft.

Terv kategória
IORA moduláris rendszer
Alkotó: FABRICIUS-NAGY Emese

SHOKA innovatív kerékpáros kiegészítő
Alkotók: MAFORM, BÁLINT Gábor, FEJÉR Tamás, KOVÁCS Róbert, MOLNÁR L. Péter
Megrendelő: Shoka Kft.

Vizuális kommunikáció kategória – megosztott díj
REFORM500 köztéri installáció
Alkotók: SZABÓ Levente, POLGÁRDI Ákos, VPI Betonmanufaktúra
Megrendelő: Reformáció Emlékbizottság Emberi Erőforrások Minisztériuma
Gyártó: VPI Betonmanufaktúra

HV_100 PROJEKT betűtervezés és könyv 
Alkotó: Balla Dóra
Gyártó: Elektroproduct Nyomdaipari Kft.

Diák kategória
VITAL alga technológiás beltéri légszűrő
Alkotó: Vas Ádám
Egyetem: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíja
PERCEPTUAL THINKERS 2018 tavasz-nyár kollekció
Alkotók: MERÉNYI Zita, SZALKAI Dániel, SZÁSZ Eszter
Megrendelő: Miskolci Autista Alapítvány
Gyártó: Coil Budapest

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíja
TACTILIS inkluzív design memóriajáték-készlet 
Alkotó: Orr Péter
Egyetem: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

A Magyar Formatervezési Tanács különdíja 
AURORA általános felhasználású asztal
Alkotó: Lévay Ariel

Design Management Díj

Díjazott:

Szilvio Kft. – HAMERLI / 1861 Kesztyűmanufaktúra

Elismerésben részesült:

Félegyházi Pékség
Kreinbacher Birtok
Maacraft – Miskolci Autista Alapítvány
Medence Csoport Kft.

forrás: sajtlóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A hazai design legjobbjait díjazták

A hazai design legjobbjait díjazták

Kihirdették a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat

20 éves a Budapest Design Week

20 éves a Budapest Design Week

Jubileumi programsorozat 2023. október 5. és 15. között 

Speciális horgászkellék, orvostechnikai eszköz és betűcsalád is a díjazottak között

Speciális horgászkellék, orvostechnikai eszköz és betűcsalád is a díjazottak között

Átadták az idei Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat.

Hirdetés