A népességnövekedés komoly fejtörést okoz Dunakeszin, amely az iskolahelyek számában is megmutatkozott. Ezt orvosolták a több épülettömbből álló diáknegyeddel. Erről szóló cikkünket a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.
Új iskola nyílt Kiberában, a kenyai főváros, Nairobi legnagyobb nyomortelepén. Az építkezésnél olyan technológiát alkalmaztak, amely új lehetőségeket nyithat az elmaradott térségek fejlesztése során. A PERI cég által kifejlesztett TwistBlock formák segítségével a helyiek habarcs nélkül egymásba csatlakozó építő téglákat tudnak előállítani, amely eljárás egyúttal munkalehetőséget is biztosít.
Egy norvég sziget ipari rejtelmei
Az egyik legrégebbi lengyel város pályaudvarát az ország legkörnyezetkímélőbb építészeti példái közé sorolják
„Hol tartószerkezetként, hol burkolatként, hol pedig zsalumintának használtuk kedvenc építőanyagunkat”
Renzo Piano híres épülete előtt tiszteleg a Camper új párizsi üzlete
„A kezdetektől azt szerettem volna megmutatni, milyen sokféle tud lenni a fenntartható építészet.”
dr. Csizmadi Péter DLA, egyetemi docens, okl. építész és a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kar dékánjának írása az OCTOGON online októberi, Fenntartható építészet tematikája kapcsán.
A Lauder Javne iskola bővítése a Budakeszi úton a TIBA Építész Stúdiótól – cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.
Madridban nyitotta még új üzletet a Veja
A határidő: szeptember 30., szombat éjfél
A Coldefy új projektje kivételes munkahelyi környezetet teremt
Egy igazán inspiráló környezet a tanuláshoz
A Bridge Schools épületei a természeti katasztrófák által sújtott területeken is hozzáférhető oktatást biztosítanak
Magyar építészek külföldön
A Public Atelier és a Fuuze egy barokk parókiát alakított át Csehországban.
A Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése.
AI által generált gördeszkaparkok emelkednek ki a párizsi városképből.
A természetes fény kreatív alkalmazása.
Andrés Reisinger digitális képzőművész Take over elnevezésű projektje.