Magyar építészek külföldön

Májusban két neves európai városban is bemutatkozik a Paradigma Ariadné. Párizsban a Barrault Pressacco építészcsapat szervezésében egy csoportos kiállítás keretén belül, Velencében pedig Luca Molinari és Simona Finessi az olasz Platform magazin szerkesztőinek kiállításán. 


A párizsi kiállítás felhívása kapcsán az építészeknek egy szabadon választható talált tárgyat kellett átalakítaniuk úgy, hogy az végül építészeti karakterekkel rendelkezzen. Ehhez minden meghívott csapat szétszerelhette, újra összerakhatta és nagyíthatta a tárgyakat. A végeredményeket rajzokon, látványterveken mutatják be a csapatok Párizs legfontosabb építészeti kiállítóhelyén a Cité de l'architecture-ben.
 


A Paradigma Ariadné olyan tárgyat alakított át, amely önmagában is már az átalakulás folyamatához kapcsolódik. Egy szőlődarálót választottak, amelyet végül egy kollázs-látványba illesztett óriás megastruktúra hangulatát idéző infrastrukturális épületté alakítottak. A magyar építész csapat a KOSMOS, a Norell/Rodhe, a Ganko és további irodák társaságában mutatkozik be a május 11-én nyílt kiállításon.

Velencében a Sándorfalvi tanösvényt (lásd korábbi cikkünket) mutatják be, olyan irodák projektjei mellett, mint a Studio MUTT, az MVRDV, a Grafton Architects, Kengo Kuma stúdiója és a Renzo Piano Building Workshop. A kiállítás május 19-én nyílik a Scuola Grande Della Misericordiában. A kiállítás hivatalos programjaként jön majd létre a Platform Architecture Festival június 23. és 26. között, ahol a Paradigma Ariadné is részt vesz a kapcsolódó előadássorozaton és beszélgetésen.

 

 

Paradigma Ariadné | Web | Facebook | Instagram

 

Forrás: sajtóanyag
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészként grafikus

Építészként grafikus

Interjú Máthé Dóra építésszel grafikai munkáiról.

Paradigma Ariadné az olasz Platform magazin 40-es európai listáján

Paradigma Ariadné az olasz Platform magazin 40-es európai listáján

Európa következő meghatározó építész generációja.

Hirdetés