Hirdetés

Interjú Máthé Dóra építésszel grafikai munkáiról.

„Szeretem a problémamegoldás felől megközelíteni a dolgokat” – mondja Máthé Dóra építészmérnök, a BME Lakóépülettervezési tanszék oktatója, kutatója, aki tudományos tevékenysége mellett építészeti fókuszú grafikai munkákat is készít. Az Építészmérnöki Kar számos kiadványa kötődik nevéhez, de ő tervezte a Paradigma Ariadné jelenlegi arculatát is. Az idézett gondolat, hozzáállás jellemzi grafikai tevékenységét, így rendszerint van egy kis csavar az elképzeléseiben. 
 

Fotó: Wágner Csapó József

Építészként számos grafikai munkát is vállalsz. Miként alakult a pályád, hogy ez irányba is nyitottál?

Az előző válság közepén végeztem az Építészmérnöki Karon, ekkortájt alig volt építészeti munka. Ennek ellenére dolgoztam építészirodáknál, de rájöttem, hogy az építészeti tervezés – az én habitusomhoz – egy túl nagy csapatban végzett, túl hosszú ideig zajló munkafolyamat. Ezzel párhuzamosan indult az oktatói pályám, a diplomavédésem napján ugyanis a konzulensem, Jancsó Miklós megkérdezte, lenne-e kedvem a következő félévtől a lakóépülettervezés tantárgy kapcsán konzultálni a másodéves hallgatókkal; örömmel vállaltam a feladatot. Ezt követően részt vettem a tanszék egyik kutatási projektjében, és időközben felvételt nyertem az Építőművészeti Doktori Iskola képzésére. Tehát mondhatni organikusan alakult a kutatói, oktatói pályám. Ami a grafikusi vonalat illeti, az építészképzés alatt kezdtem el nagyobb hangsúlyt fektetni erre a területre, de nem végeztem grafikusként. Mindig óvatosan bánok azzal a kérdéssel, hogy mi a szakmám;

azt szoktam mondani, hogy építész vagyok, aki grafikai munkákat is készít.


Hogy találnak meg ezek a munkák?

Az első kiadványom a doktori iskolában készült, ahol mindenkinek vállalnia kellett valamilyen feladatot. Úgy gondoltam, hogy az évkönyv tördelői munkája testhezállóbb lenne számomra, mint reggelente a termet előkészíteni vagy kirándulást szervezni. Akkor nyitottam meg életemben először az InDesignt. Mivel ez a projekt jól sikerült, a jövőben is kaptam grafikai megbízásokat az egyetemtől, de az évfolyamtársaim is kerestek már meg hasonlóval. 
 

A BME Építőművészeti Doktori Iskola tanulmánykötete. Fotók: Danyi Balázs


Hogyan hat a munkafolyamatokra az építész szemléleted?

A nagyobb kiadványtervezői munkák esetén segítségemre van, hogy az építészképzésen arra treníroztak, hogy képes legyek különféle szempontokat, léptékeket összeegyeztetni. Ennek köszönhetően a kiadványokat is könnyen rendszerben tudom tartani.

A rendszer talán fontosabb is számomra, mint a megjelenés.

Valószínűleg az is előny, hogy értem a terveket, így gyorsan tudok válogatni közülük és az anyag szerkesztőjével is gördülékenyen zajlik a közös munka. Az építész háttér előnyei mellett a grafikusképzettség hiánya azonban korlátokat szab, mivel a terület egy szeletében mozgok csak otthonosan és hatékonyan. Az illusztrálás például nem erősségem. 


Mely területek érdekelnek inkább? 

A rendszerek és struktúrák, a dolgok egymásutánisága, elrendezése, egymásból következősége. Illetve mindig igyekszem hangsúlyt fektetni arra, hogy az elkészült munkához könnyen tudjon kapcsolódni a célközönség.
 

 A BME Építőművészeti Doktori Iskola tanulmánykötete. Fotók: Biri Balázs

A BME Építőművészeti Doktori Iskola több évkönyvét is te készítetted. A kiadványok esetében hogyan jelent meg ez a szemlélet?

Mielőtt válaszolnék, hadd említsem meg, hogy a kiadványok nem jöhettek volna létre Biri Balázs, Kerékgyártó Béla és Szabó Levente munkája és támogatása nélkül. Természetesen köszönet illeti a Doktori Iskola minden oktatóját és a hallgatókat is. Kérdésedre válaszolva: az a meglátásom, hogy

az építészek a képi anyagot könnyebben fogadják be, ezért az jelentette a kihívást, hogy miként lehet a figyelmüket az írások felé fordítani.


Milyen megoldást találtál? 

Nem tudom, hányan olvasták el a szövegeket, úgyhogy abban sem vagyok biztos, sikerült-e valós megoldást találni. Mindenesetre az volt a cél, hogy vizuális elemek szőjék át a kötetet. Magazinszerű megjelenést adtunk a könyvnek. A szerkesztői munka révén a tanulmányokat kiegészítő rövidebb cikkek, interjúk is bekerültek az évkönyvbe, a szövegekhez címszavakat, hashtageket rendeltünk, melyek segítik a kiadványban történő tájékozódást, de folyamatosak a képi ingerek is, az ábrák mellett pedig bizonyos tartalmakat szövegdobozokban helyeztem el. Szóval a szöveges tartalmat is vizuális trükkökkel próbáltam vonzóvá tenni. 
 

  A BME Építőművészeti Doktori Iskola könyvbemutató kiállítása. Fotók: Danyi Balázs és Antal Nikolett / Képkocka – Építész Média Kör


Ha már az évkönyvekről beszélgetünk, mesélj arról a figyelemfelkeltő kiállításról, amelyet az egyik könyvbemutatóhoz rendeztetek a FUGÁ-ban.

A kiállítást Biri Balázzsal terveztük az első új formátumú évkönyvhöz. Sokat gondolkodtunk, hogy miként lehet kis költségvetésből, mégis izgalmasan bemutatni egy könyvet, ami amúgy fizikai valójában is elérhető, kézbe vehető és fellapozható. Végül minden tanulmányt kinyomtattunk egy-egy A3-as méretű lapra, ezeket pedig felhőszerűen a mennyezetre függesztettük. A lapokat le lehetett szedni, mintegy le lehetett tölteni a felhőből, ahogy online is tesszük. Így kvázi szabad hozzáférésű műként lehetett bele olvasni a szövegekbe, a kötetet megvásárolva viszont komplex formában lehetett hozzájutni a tartalomhoz. A tanulmányokhoz tartozó ábrákat, képeket pedig a falakon helyeztük el, ez szolgált a felhő tartalomjegyzékeként, hiszen az építész úgyis a képek felől közelít. Nem volt egyszerű összehozni ezt a projektet, a DLA hallgatókkal három napig építettük a kiállítást.


A kötettervezés mellett más jellegű grafikai munkáid is vannak, te tervezted a Paradigma Ariadne építésziroda arculatát. 

Amikor megkerestek ezzel a feladattal, kimondottan előnyként tekintettek arra, hogy építész vagyok. A munkafolyamat elején megfogalmaztuk, hogy mit nem szeretnének, ezzel gyakorlatilag a branding eszközök nagy részét lefedve. Ez tette igazán inspirálóvá a feladatot. Az arculat legfontosabb eleme egy egyedi layout rendszer lett, amit vélhetően nem tudna bármelyik cég használni, az építészeknek azonban ez nem okozhat különösebb nehézséget, hiszen a rendszer használata hasonlít az alaprajzok szerkesztésének logikájához. 
 

 A Paradigma Ariadné arculati terve. Képek: Máthé Dóra


Hogy képzeljük el mindezt? 

Ez egy geometriai konstrukció, melyben adott szabályok mentén lehet az egyes felületeket mezőkre osztani és a mezőket meghatározott tartalommal megtölteni. A rendszer legfontosabb tulajdonsága nem az egyes elemek megjelenése, hanem azok helye. Egy karakteres betűtípust vagy egy egyedi színpárt természetesen hamarabb azonosít a befogadó, de úgy gondolom, idővel ezt a rendszert is kötni fogják a céghez az emberek. Talán a könyvsorozatokhoz tudnám hasonlítani a jelenséget, amikor az olvasó nem feltétlenül tudja megfogalmazni, hogy mi a közös a kiadványokban, mégis felismeri, hogy összekapcsolódnak. 


Jól sejtem, hogy szereted a kreatív kihívásokat? A Lakóépülettervezés tanszék hallgatóinak kiállítását is egy szellemes ötlettel tetted könnyebben befogadhatóvá. 

A tanszéken minden évben egy kiállítás keretében mutatjuk be a másodéves hallgatók makettjeit. Amikor első alkalommal bíztak meg a szervezéssel, elgondolkodtam, hogy miként lehetne rábírni a diákokat, hogy a kiállított két-háromszáz makettet ne csak átfussák, hanem valóban megnézzék és véleményt is formáljanak róluk.

Szeretem a problémamegoldás felől megközelíteni a dolgokat.

Makettfal – A lakóépülettervezési tanszék makettkiállítása. Fotó: Máthé Dóra

Ekkor a doktori iskola keretei között épp a digitális kultúra hatásaival foglalkoztam, ezért a kiállítás esetében is a digitális világ, ezen belül pedig a social média eszközkészletéhez nyúltam. Egy pozitív véleményeket kifejező emojikból álló matricaszettet késztettem, aminek darabjait a makettek mellé lehetett ragasztani. Az ötlet bevált, mert a megszokottnál mindenki hosszabban nézelődött és a kiállító hallgatók is begyűjtötték a lájkokat, ezúttal a valós térben. Ez egy számomra nagyon kedves projekt volt, ami megmutatta, hogy vizuáliskommunikációs-eszközök által miként lehet többlettel ellátni egy építészeti kiállítást.

 

Máthé Dóra | Web | Behance | Instagram

 

 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Magasan volt a léc”

„Magasan volt a léc”

Beszélgetés Bánáti Csaba látványtervezővel

„Minden jöhet, ami kép, tér, forma...”

„Minden jöhet, ami kép, tér, forma...”

Beszélgetés Kiss Zsombor Krisztián tervezőgrafikussal

„Olyan furán szemléled a dolgokat”

„Olyan furán szemléled a dolgokat”

Beszélgetés Juhász Veronikával építészetről, grafikáról és tipográfiáról.

Hirdetés