A korábbi fél év haladék után most már másfél évnél járunk.
De a harmadik hullámnak még nem volt hatása a piacra.
Mérföldkőhöz érkezett a műemléképület felújítása.
Éppen ezt teszik a Graphasel stúdió tervezte palackokba csomagolt Kontyos gyümölcsborok.
A Deák17 Galéria Budapest Street-story címmel pályázatot hirdet általános és középiskolás diákok részére
A Budapest Airport példája és a Saint-Gobain Sustainability Roadmap.
A Wáberer Medical Center a BigSEE Interior Design Award tulajdonosa lett.
A fő cél a tudásmegosztás a körforgásos gazdaságról.
A pályamunkákat április 8-ig lehet benyújtani a zsűri számára.
Megvannak a MOME x BE LIGHT! kurzushetére érkezett pályázatok továbbjutói.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő első látványtervei még sokat alakulnak majd.
Szeretné viszontlátni megvalósult épületét egy nemzetközileg ismert építészeti magazinban, melyet 24 éve a világ minden tájára eljuttatunk?
Ezzel a címmel várja mérnöknők történeteit a Műegyetem.
Elindult az ArtHungry idei első pályázata, melyre ezúttal hazai tervezőgrafikusok, tipográfusok és betűtervezők munkáit várják a szervezők.
Az energiaszegénységnek kitett 87 ezer család kaphat vissza nem térítendő támogatást.
11 ország 23 úttörő hitelintézete már adaptálta az energiahatékony jelzálogcímkét.
A projekt érinti a hídgerenda-gyártást, a lakóépület-építést és az acélfeldolgozást is.
A hajdú-bihari megyeszékhelyet például New York, Greater Montreal, Berlin, Hong Kong előzi meg.
Nyílt levelet írt alá a szolár ágazat 175 vállalata.
1500 euró támogatást ér a lakások utólagos árnyékolása.