Hirdetés

Éppen ezt teszik a Graphasel stúdió tervezte palackokba csomagolt Kontyos gyümölcsborok.

Hirdetés

Első pillantásra is magával ragadó palackokat tervezett a Graphasel stúdió a Kontyos gyümölcsboroknak, ám ha alaposabban is megnézzük az új designt és a mögötte lévő történetet, csak még izgalmasabbá válik. A branding során a termékkategória pozicionálása jelentette a legnagyobb kihívást – árulta el az Octogonnak Ördögh László, a stúdió art directora, ugyanakkor kalandos volt a színek megtalálása is. De honnan bukkant elő Klára?    

„Az első gyümölcsbort egy fenséges kerti ebéd ihlette” – mondja Siket Sándor alapító a Kontyos gyümölcsborászat indulásáról, egy 2006-os családi eseményről. Fontos szál, mert bár a borászat odaadóan kísérletezik azóta is, a kiindulópontot egy pillanatra sem téveszti szem elől. A Kontyos gyümölcsborászat tradicionális-kísérletező szellemiségű, hagyományos és reduktív eljárással dolgozó üzem, ahol elsőrangú hazai gyümölcsökből állítanak elő nyárillatú gyümölcsbor különlegességeket. Mivel az említett karácsonyi összejövetelen a női családtagok vágytak a nyári gyümölcsök zamatát megidéző italra, az italt azóta is inkább női ízlésre hangolják.

2019-ben modern üzem épült, idilli természeti környezetben, a Szegedhez közeli Klárafalván. Összesen három generációnyi borász tapasztalata érvényesül az 540 m2-es üzemben, ahol tavaly már az ötszörösét állították elő a 2010-es 100 hl gyümölcsbornak.

Összesen kilenc féle gyümölcsbor készül itt, a klasszikus, 0,75 literes kiszerelésben, három típusban (édes, száraz, barrique). A prémium minőséget a ritka, értékes gyümölcstípusok szavatolják, melyeket külön-külön tájegységekről szereznek be: van köztük újfehértói fürtös-, és tiszajenői cigánymeggy, vadon termő feketeáfonya, szabolcsi alma. Beérkezéskor aztán kettéválik a gyümölcs útja: az egyik részéből bor, a másikból a gyümölcs százszázalékos préselt esszenciája készül. „Borainkat ezzel – az adott gyümölcs saját gyümölcslevével – édesítjük, és kizárólag csak annyi cukor hozzáadásával készítjük, mely életre hívja a gyümölcs valódi karakterét” – magyarázzák a gyümölcsborászok.

Szellem a palackban

Mindezt a szellemiséget, technológiát, hagyománytiszteletet és kézműves gondosságot kellett legfordítani egy egyedi design-nyelvre. Az alapértékeken túl a Graphasel kreatívjai számtalan szempontot figyelembe vettek a tervezéskor: a Kontyos meghatározóan az Y generáció itala – noha nem ritkán a szomszédos generációk tagjai is belekóstolnak –, kivételes pillanatokra tartogatják, kicsit még az ajándék kategórián is túlmutat, és bár a fesztiválok kedvelt itala, valójában négyévszakos. Innen tehát a „365 nap nyár” koncepció: minden évszaknak saját illata van, a nyáré a friss, színes gyümölcs, melynek értékes eszenciáját gondosan üvegekbe zárják a Kontyosnál.

A tervezési folyamat magában foglalta a borkészítési folyamat megismerését is: „Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, legelőször elutaztunk Klárafalvára, meglátogattuk az üzemet, amelyre – és a benne folyó borászati eljárás alapos megismerésére – később sok időt szenteltünk – emlékezett Ördögh. – Nemcsak a borászatot kellett beazonosíthatóvá tenni, de pozicionálni kellett a gyümölcsbor termékkategóriát is, ez jelentette a legnagyobb kihívást.

A gyümölcsboroknak nagyobb hagyománya van Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, de ott sincsenek olyan meghatározott attribútumokkal rendelkező márkák, amelyek kategóriát teremtenének.

Következő lépésben körbejártuk a vermutok, koktélitalok stílusjegyeit, hogy távolodjunk az alkoholmentes gyümölcsitalok vizuális világától úgy, hogy a szőlőboroktól is el tudjuk határolni a termékkategóriát.”

A Graphasel megbízása a teljes márkaépítésre vonatkozott, mert a Kontyos piacon betöltött szerepét nem tükrözte a korábbi megjelenése. „Közösen gondoltuk át, hogy hogyan különböztethetőek meg a többi borászattól – folytatta Ördögh. – A termékek árazása a gyümölcsök szélsőséges ára miatt nagyon változó, ezért

javasoltuk, hogy a drágább borokat emeljük fel egy exkluzívabb palackba, külön terméknévvel. Így született Klára, a különleges gyümölcsbor kategória, mint ’a gyümölcskertek istennője’.”

A Klára jelentése fényes, ragyogó, híres, esetünkben Klárafalvára is rímel – tökéletes választás, hogy kiemeljék a gyümölcsborok közül a „prémiumok prémiumát”. A branding folyamat után a stúdió három kidolgozott koncepciót mutatott be a tulajdonosoknak, akikkel hosszas beszélgetések és viták után végül rátaláltak az útra. „Több elképzelést érleltünk párhuzamosan, mire kiforrott a számunkra legjobb megoldás” – mondja tőrőlmetszett borászos allegóriával Ördögh.

Ízlelgetni a színeket

Külön izgalmat jelentett a színek kiválasztása. „Az első terveken a levelek grafikáját zölddel próbáltuk, de a kísérletezés nem hozott eredményt – emlékezett az art director. – A konkrét természeti színek nagyon ’szörpössé’ tették, így a színeket absztraháltuk ezüstté és szürkévé, de ez az út polcképben nem hozta a megfelelő hatást. Végül a kékre esett a választás, mert nagy fehér felületen elegáns, és hagyja érvényesülni a gyümölcsök színeit.”

Ezen kívül a Kontyos borok színe „a teljes melegszín-spektrumot lejárja, a legjobban ezt a sötétkékkel lehet kontrasztba állítani.” Játszottak a kék különféle minőségeivel is, amennyiben „hol metálosan csillog, nagyon vékonyan, vonalszerűen, hol világosabb, ciános kék, hol pedig meghagyjuk a sötét matt kéket.”

A végeredmény egy éppoly gondosan megtervezett design, mint amilyen gondosan a klárafalvai gyümölcsborokat készítik. A kísérletezés, a körültekintő tervezői folyamat már nem látszik a címkéken, csak a végeredmény, ami maga is hozzátesz az ital élvezetéhez, és segít felidézni a nyár illatát.

Kliens: Kontyos Borház
Brand design: Katona Nóra
Tervezőgrafikusok: Eisenberger Réka és Pintér János
Fotó: Szendeff Lőrinc
Food stylist: Petrovics György

Videó:
Kreatív koncepció: Graphasel & Chemistry Budapest
Gyártás: Syndicate Studio & Bogdán Balázs
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Puskás Aréna Red Dot-díjas kommunikációs designja

A Puskás Aréna Red Dot-díjas kommunikációs designja

A Graphasel Design Stúdió által készített szignalizációs rendszer titkai.

Red Dot Awarddal jutalmazták a Graphaselt

Red Dot Awarddal jutalmazták a Graphaselt

Az Opera Ginnek tervezett arculatért.

A csaptelep, ami legyőzi a gravitációt

A csaptelep, ami legyőzi a gravitációt

A Timedrips az idő kerekét is visszaforgatja, és még fényforrásként is szolgál.

Hirdetés