Hirdetés

Az Opera Ginnek tervezett arculatért.

Brand and Communication kategóriában nyert Red Dotot az Opera Gin Budapest csomagolása, melyet a Graphasel Design Studio tervezett. Ezzel a független magyar kreatívcég két egymást követő évben is Red Dot díjazott lett, hiszen tavaly a Dubicz Borászatnak tervezett címkéjükért kaptak elismerést.

Szőke Péter és Ördögh LászlóA díjnyertes arculat

Idén mutatkozott be a nagyközönségnek az Első Magyar Gin Manufaktúra. Opera Gin Budapest néven forgalomba hozott London Dry típusú kézműves ginjük sikerét nem kis részben az egyedi megjelenésüknek köszönhetik, ami a Graphasel Design Studio munkája.

Az Opera Gin a neoreneszánsz stílusú Magyar Állami Operaházról kapta a nevét, a ginfőzdét alapító Dámosy Bálint családja több generáció óta él az Operaház közvetlen szomszédságában. Az épületre néző konyhájukban végezték az első próbafőzéseket is.

Az ikonikus épülethez való kötődés, valamint a gin ízvilágát adó tizenegy fűszer gazdagsága indokolta az alkotók tudatos döntését, hogy szakítottak a minimál dizájn alapelveivel és nem féltek a kézműves gin kultúra műfajára egyébként is jellemző túldíszítettségtől.

A címke fő motívumai három forrásból érkeznek, és sokszor a direkt megjelenítésen túl másodlagos jelentéstartalommal is bírnak. A márka eredettörténetét az Operaház egyes részletei, így például a világszerte ismert Szfinx szobor és a homlokzat egyéb díszítő elemei, a vízköpő és a korlátsor képviselik. Ezt egészítik ki a kisföldalatti vonalának motívumai, a Zsolnay féle csempék és a megállót jelző tábla képe. Harmadik irányként a ginkovács legfontosabb eszköze, a szeszfőző, egyfajta „lélekmelegítő gépezetként” jelenik meg a címkén. Ugyanakkor a szeszfőző tornyai az Operaház orgonáiként is értelmezhetők a grafikán, attól függően, hogy a szemlélő tekintete a címke melyik tematikus területéről téved rá.

A lepárló felszálló ágának kerek betekintő ablakai a fuvolák hanglyukaival azonos elrendezésűek, a Szfinx valójában borókaágat morzsol, és a vízköpő fej pedig a főző kivezetőnyílását idézi. Ezek a kettős jelentéstartalmú motívumok erősítik a grafika integritását. A Graphasel art direktora, Ördögh László, és vezető tervezője Szőke Péter virtuóz módon hozták egy tető alá a neobarokk, a szecessziós, a klasszicista, illetve az art nouveau, valamint a steampunk stílusjegyeit. A Graphasel így idén is Red Dot díjjal büszkélkedhet, ráadásul úgy, hogy tavaly is nyertek, a Dubicz Borászat megbízásából készített csomagolásdesignnal.

A Red Dot Award hatvanöt éves múltra tekint vissza és a legrangosabb szakmai díjnak számít. Olyan cégek pályáztak ezért az elismerésért, mint az Apple vagy a Ferrari. Idén 8.697 induló közül választotta ki a 24 tagú nemzetközi zsűri a tizenhét kategória legjobbjait.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átadták az Év Homlokzata díjakat

Átadták az Év Homlokzata díjakat

Az Év Homlokzata pályázat díjátadó gáláján, Budapesten a Várkert Bazár impozáns épületében hirdették ki az Év Homlokzata 2018 pályázat eredményét.

Kiemelt díjat kapott az Ericsson-székház az ingatlanos Oscar első fordulójában

Kiemelt díjat kapott az Ericsson-székház az ingatlanos Oscar első fordulójában

Elnyerte a “Legjobb irodafejlesztés – Magyarország” címet.

Jön a Piranesi-díj!

Jön a Piranesi-díj!

Ez az öt magyar projekt szerepel a Nemzetközi Piranesi Építészeti Kiállításon.

Hirdetés