Keszthelyi Kristóffal (Lean Tech Mérnökiroda) és Ritter Ádámmal (Moratus) beszélgettünk.

Előregyártott épületpáncélok címmel indított közös kurzust a MOME és a Market. Az első kurzushéten négy hallgatói csapat vett részt, azzal a céllal, hogy koncepciót alkossanak egy újszerű, innovatív és esztétikus előregyártott beton homlokzatburkolati rendszerhez. A négy koncepcióból kettőt választottak ki, amelyek részt vehettek egy 12 hetes KFI kurzuson, melynek végén a legjobb terv gyártásba kerülhet. Cikksorozatunk mostani részében az előadóként és mentorként szerepet vállaló Keszthelyi Kristóffal, a Lean Tech Mérnökiroda ügyvezető igazgatójával és Ritter Ádámmal, a Moratus műszaki ügyvezető-helyettesével beszélgettünk, és kiderült, a tanárok számára is rengeteg tanulsággal szolgált az első kurzushét.

Keszthelyi Kristóf

Hogyan zajlott a gyakorlatban a Market és a MOME első kurzushete?

Keszthelyi Kristóf: A kurzushét úgy indult el, hogy kitaláltunk egy feladatot, amin el kellett gondolkodniuk a hallgatónak, majd a Market-csoport különböző területeiről hárman tartottunk egy-egy szakmai előadást, ahol mindenki elmondta, hogy a saját szakmai aspektusából a gyakorlatban hogyan is néz ki a feladat, milyen kihívások merülhetnek fel a tervezés, a gyártás és  a kivitelezés során, majd menet közben konzultációk során segítettük a hallgatókat a felmerülő kérdések megválaszolásával.

Ritter Ádám: A kurzus egy előregyártott vasbeton homlokzati rendszer fejlesztésére irányult, ehhez vártunk előremutató designötleteket. Egy intenzív kéthetes időszakkal indítottunk, amikor több csapat dolgozott a feladaton, és a visszajelzéseink alapján folyamatosan fejlesztették az ötleteiket. Ebben a szakaszban főleg alapkérdések és gyártástechnológiai kérdések merültek fel – például az ablakok kialakítására és a panelek gyárthatóságára vonatkozóan – amiben koncepcionális és gyakorlati tanácsokat adtunk a hallgatóknak, akik ezek alapján részletesebben kidolgozták a terveket, és újabb ötleteket hoztak. Az elkészült tervekből választottuk ki a két legígéretesebb projektet, amiket egy féléves együttműködés keretében dolgoztak ki a hallgatók. 

Mennyire volt új terep, új kihívás Önöknek, illetve a Marketnek ez az oktatói együttműködés?

Ritter Ádám: Számomra maga az oktatás nem volt újdonság, mivel a Műegyetem Építéskivitelezési Tanszékén meghívott vendégként is tartok előadásokat, illetve régóta diplomakonzulens és államvizsga-bizottsági tag is vagyok. Ettől függetlenül nagyon érdekes volt ez a kurzushét, egyrészt mert előadóként eddig inkább a frontális, egyirányú oktatásban vettem részt, másrészt pedig mivel építőmérnök vagyok, izgalmas volt tapasztalatot szerezni és együtt dolgozni a design világában erős vénával rendelkező hallgatókkal, akik ugyanakkor kiváló műszaki érzékükről is tanúbizonyságot tettek.  

Keszthelyi Kristóf: A Market számára viszont ez egy teljesen új kísérlet volt. Bár a MOME-val a Duna Aréna építése során már kapcsolatba kerültünk, a cég korábban sosem foglalkozott oktatással – és ugyanígy a MOME-s hallgatók és tanáraik sosem foglalkoztak gyakorlati kivitelezéssel, így szerintem ez mindenki számára egy hasznos kísérlet volt. Az én tapasztalatom a kurzussal kapcsolatban, hogy

nagyon jót tesz a gondolkodásnak, ha olyanokat is bevonunk egy feladatba, akiknek más a nézőpontja és szabadabban szárnyal a fantáziája, pusztán azért, mert nem köti meg a kezüket a valóság, amibe beletartoznak a pénzügyi lehetőségek és a gyárthatóság.

Még akkor is, ha az ilyen jellegű kollaborációkból születő tervek nagyobb hányadáról kiderül, hogy nem megvalósíthatók, mert vagy nem lehet kivitelezni őket vagy senkinek nincs rá pénze. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy így születnek meg a jó ötletek: elkészül száz terv, amiből 98 a fiókban végzi, kettőből viszont létrejöhet valami teljesen újszerű.

A D csapat hallgatói tervének egyik ábrája

A hallgatók számára mi lehetett a kurzushét legfőbb hozománya?

Keszthelyi Kristóf: A kurzushét egyik legfontosabb aspektusa pontosan az lehetett, hogy a hallgatók szembesülhettek azzal, hogy a tervezői munka nem csupán abból áll, hogy kitalálnak valami fantasztikusat, hanem hogy egy olyan dolgot kell létrehozni, ami megfelel a megrendelő igényeinek, a realitásoknak, belefér a büdzsébe, stb. Ezekkel a kérdésekkel még a műszaki egyetemeken sem foglalkoznak, nemhogy egy olyan művészeti intézményben, mint amilyen a MOME. Most láthatták a hallgatók, hogy amikor kitalálnak valamit, akkor azt is számításba kell venniük, hogy annak megvalósíthatónak is kell lenni, mert valójában akkor lesz értékes, vagy akkor lesz valami maradandó az ötletükből. 

Ritter Ádám: Talán én voltam a legkritikusabb a költségekre vonatkozó visszajelzéseimmel. Folyamatosan próbáltuk terelgetni a hallgatókat, hogy hogyan lehet elmozdítani a gyárthatóság és a piacképesség irányába azokat a megoldásokat, amiket kigondoltak, ugyanakkor azt gondolom, ezek a visszajelzések nem érhetik el azt a mértéket, hogy leszabályozzák az ő szabad és kötetlen gondolataikat, ötleteiket. Az már a mi feladatunk, hogy az ötletek közül kiválogassuk a legjobbakat, és azt konkrét mérnöki feladatnak gondolom, hogy kitaláljuk, hogyan tudunk ezekből megfelelő költségszinten belül egy esztétikus és jó terméket fejleszteni. Ennek a képzési formának nagy előnye, hogy a hallgatók valós visszajelzéseket kapnak az ipartól, abban az esetben is, ha valami jó és akkor is, ha valami nem az – és persze még az sem biztos, hogy az iparnak van igaza. Bármikor megtörténhet az, hogy mi azt mondjuk valamire, hogy nem jó, más viszont lát fantáziát benne. Az együttműködés keretében a hallgatók betekintést nyernek abba, hogy az életben hogyan működik egy ilyen jellegű együttműködés, hogy annak alapvető eleme a kritikai visszajelzés is, amiből aztán építkezni lehet.

Számomra nagyon érdekes látni, hogy ezekből az interakciókból hogyan kezdtek el a hallgatók is komolyabban foglalkozni a műszaki megvalósíthatóság kérdésével. Mivel egy vasbetonszerkezetről beszélünk, ki kellett találniuk, hogy milyen zsaluzattal, milyen felülettel, milyen anyagokkal lehet megvalósítani azt, amit ők design szempontból elképzeltek.

Melyek voltak azok az ötletek, amiket „megvett” a Market?

Keszthelyi Kristóf: Az egyik csapat felvetette, hogy miért mindig nyílegyenesek a csatlakozások, és azt feszegette, hogyan lehet úgy megcsinálni a paneleket, mintha repedések vagy szakadások lennének a homlokzaton, a másik csapat pedig a panelek felületének térbeli játékával kísérletezett.

Ritter Ádám

Ritter Ádám: A feladat fő célja látszóbeton homlokzati felületek megalkotása volt, amivel kapcsolatban meglátásom szerint két építészeti alapfelfogás létezik: az egyik megmutatja a beton brutalitását, a másik pedig, hogy megpróbál a betonból egy egységes, foltmentes, repedésmentes műkő jellegű felületet létrehozni. Én nagyon örültem annak, hogy a hallgatók inkább abba az irányba vitték el a projekteket, hogy nem akarták elrejteni a beton alapvető anyagbeli tulajdonságait, és azt mondták: nem baj, ha a beton bereped, akkor csináljunk olyan felületet, amelyen a repedés, a beton foltossága karakteresen, látványosan megjelenik.

Olyan ötleteket hoztak, melyek a beton alaptulajdonságait megtartva messze túlmutatnak a brutalista épületek esztétikáján. Nagyon finom egyensúlyokat teremtettek a modern design és a beton brutalitása között.

Nagyon tetszett továbbá, hogy rengeteg olyan elemet készítettek, amelyekben megjelenik a fény-árnyék játéka, vagy a beton kombinációja fém elemekkel. Azt is érdekes volt látni, hogy a hallgatóknak milyen jó anyagismeretük van. Értették a betont, mint anyagot, mivel van alkotóműhelyük, ahol még ha kis volumenben is, de dolgoznak zsákos betonnal és más anyagokkal. Én ezt például hiányolom a műszaki felsőoktatásból, mert szerintem a mérnökhallgatóknak is sokkal több kézzel fogható anyagismerettel kellene rendelkezniük.

Összességében milyen tapasztalatokkal zárult a kurzus? 

Keszthelyi Kristóf: Mivel én tervezéssel foglalkozom, már a program elején biztos voltam abban, hogy nem az fog történni, hogy jönnek a lelkes fiatalok, kitalálnak valami eget rengető újdonságot, és onnantól kezdve minden problémánk megoldódik, de ugyanakkor arra azért számítottam, hogy fel fognak vetni olyan dolgokat, amelyekre mondjuk egy földhözragadt tervező nem gondol. Sokat foglalkozom a témával, és tisztában voltam azzal, hogy a kutatásfejlesztéseknek nagyon elenyésző részéből lesz gyakorlati felhasználás. Bár a magyar vállalati kultúrában nem igazán van jelen a kutatásfejlesztés, azonban ez a nyugati országokban egy bevett gyakorlat, a vállalatok és az egyetemek közösen fejlesztgetnek – az egyiknek az eszközeit, a másiknak a tudását felhasználva. 

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés volt, és sokkal több hasonlót is felvállalhatna a cég, akár több egyetemmel is együttműködve, mert a kurzus költsége elenyésző az esetleges annak hozományához képest. Például, ha csak azt vesszük, hogy évente kapcsolatba kerülünk húsz tehetséges tervezővel vagy mérnökkel, akik majd esetleg minket választanak, amikor kijönnek az egyetemről, akkor már megérte a befektetett pénz, idő és munka. 

Milyen tanulságokat vontak le a kurzushétről?

Keszthelyi Kristóf: Ez volt az első próbálkozásunk, egy folyamat első állomása, amiből mi is rengeteget tanultunk, például, hogy a feladatok megfogalmazásában sokkal konkrétabbnak, egzaktabbnak kell lennünk, és a formáját is sokkal jobban ki kell találni a kurzusnak.

Ritter Ádám: A pandémiás helyzetben működő online oktatási tér erősen korlátozott volt, így amikor majd személyesen is részt tudunk venni a hallgatói munkában, biztosan még jobb lesz az együttműködés. Vannak még kiaknázatlan lehetőségek. Számomra alapvető tanulság, hogy még többet és még intenzívebben kell foglalkozni a hallgatókkal, sűrűbben kell visszajelezni az ötleteikre. Ez a kurzus az első ilyen jellegű próbálkozásunk volt, ami mindenki számára sok izgalmas újdonságot tartogatott. Biztos vagyok benne, hogy házon belül és a MOME-val együtt is le fogjuk vonni a tanulságokat a kurzus zárását követően, pontosan azért, hogy a következő alkalommal még jobban tudjunk teljesíteni.

(A hallgatók véleményét a kurzusról itt olvashatjátok, a MOME tanáraik a beszámolóját pedig itt. A Market projektben betöltött szerepéről Báthory Balázs innovációs vezérigazgató-helyettessel készült interjút ezen az oldalon találjátok).




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újgenerációs épületegyüttes, zöld környezetben

Újgenerációs épületegyüttes, zöld környezetben

A Dürer Park projekt keretében teljesen megújul az Ajtósi Dürer sor mögötti 3,7 hektáros terület.

A MOME megújítja a közösségimédia-jelenlétét

A MOME megújítja a közösségimédia-jelenlétét

Az egyetem nemzetközi ambícióihoz igazodva újul meg Facebook, Instagram és LinkedIn oldala.

A karbantartóra is jut reflektorfény a MOME-n

A karbantartóra is jut reflektorfény a MOME-n

A Humans of MOME sorozatban Pap Kálmán is elmondja a történetét.

Hirdetés