Hallgatók mondták el a véleményüket a MOME-Market kurzushétről.

Előregyártott épületpáncélok címen tartott kurzushetet februárban a Market és MOME. A cél koncepciót alkotni egy újszerű, innovatív és esztétikus előregyártott beton homlokzatburkolati rendszerhez, a legjobb terv pedig gyártásba is kerül. Hogyan értékelték a MOME hallgatói az első hét tanulságait?

Az ötnapos kurzuson négy csapat vett részt, építész, formatervező, tárgyalkotó és média szakos hallgató, kevert csapatokban. A négy koncepcióból kettőt választottak ki, amelyek részt vehetnek egy, ugyanezen témára épülő 12 hetes KFI kurzuson.

A két csapat tagjai:

  1. Buliska Erzsébet, Kovács Kristóf, Répás Janka, Várady Luca, Veres Dóra;
    Az első csapat koncepciója a betonpanelek illeszthetőségének kérdésére kereste a választ. A természetes repedések és az eltépett papírlap elvén, mesterségesen tervezett réseket hoznak létre, amik esztétikusak és elkerülik a raszteresség látszatát.
     
  2. Berkes Anna Csenge, Kökényes Melinda, Lipotzy Kristóf, Véghelyi Borbála.
    A második csapat hasonló problémát járt körül. Megoldási javaslatuk egy térbeli elemrendszer, ami egyszerre plasztikus és kilép a homlokzat szigorú síkjából. A papírlapok origami szerű meghajtásának elvén hozzák létre egyedi és változó faktúráját.
Kiindulópont a B csapatnál......és a D csapatnál

A kurzust a MOME részéről három mentor vezette: Göde András (Építészeti Intézet), Vető Péter (Design Intézet), Kemény Péter (Design Intézet). Őket támogatták a Market szakértői: Báthory Balázs (innovációs vezérigazgató-helyettes), Csukás Zoltán (műszaki vezérigazgató-helyettes, Prebeton Zrt.), Ritter Ádám (műszaki ügyvezető-helyettes, Moratus Kft.), Keszthelyi Kristóf (ügyvezető igazgató, Lean Tech Kft.).

12 hetes KFI kurzus

A 12 hetes KFI kurzus a MOME Innovációs Központ (IK) keretein belül történik. A kurzushetet vezető három mentor támogatja továbbra is a projekteket, valamint a Market részéről is folyamatos a szakmai mentorálás. A kurzus végén a nyertes csapat koncepciója nyomán a betonpanel-rendszer kivitelezése a Market Prebeton beton előregyártó üzemével közösen történik.

A közös fejlesztési munka során a diákoknak lehetősége van elmélyülni az építészetet napjainkban erősen meghatározó kérdésben, miközben a csapatok diverzitásának köszönhetően új ötletek és meglátások ötvöződnek a formálódó koncepciókban. 

12 héten át minden pénteken konzultációs alkalmak során segítik az oktatók a hallgatók munkáját, a Market pedig minden második héten mentorálja a csapatokat.

Látványterv a D csapat munkájáról

A kurzus zárásaként elkészülnek a projekt műszaki dokumentációi, melyek alapján legyártják a prototípusokat, próbadarabokat, végül kiválasztják a győztes pályaművet. A Market és MOME oktatói, mentorai és szakemberei közösen döntik el, hogy melyik pályamű felel meg minél inkább a támasztott értékelési szempontoknak. Az esztétikai szempontok mellett megjelenik az újszerű és innovatív megoldások kritériuma. Ugyanilyen fontos szempont a műszaki megfelelőség, a gyárthatóság és adaptálhatóság különböző geometriájú épületekre. Végül, de nem utolsó sorban a termékké vagy rendszerré fejleszthetőség is fontos szempont.

A tényleges gyártás tervezett ideje (a járványügyi korlátozástoktól függően) 2021 május-június; mindkét csapat pénzjutalomban részesül.

„Belátást nyertünk egy piacképes termék előállításába”

De mit mondanak a hallgatók, milyen hasznos és speciális tudással gazdagodtak?

Látványterv a B csapat munkájáról

„Nagyon jónak látom, ha konkrét projekteken keresztül tud létrejönni kapcsolat egy vállalat és egyetem között – mondta az 1-es csapat tagja, Kovács Kristóf. – Mindkét félnek érdeke, hogy a lehető legjobban kisegítse a másikat. A Market kurzushét esetében nagyon hasznos volt az, hogy tematikusan tartottak nekünk előadásokat a gyártásról és tervezésről. Ezen kívül volt lehetőség kis konzultációkra is a Market szakembereivel.”

A kettes csapat képviseletében Véghelyi Borbála elmondta, hogy „megismertük az előregyártott beton fal építéstechnológiáját, az öntéstől a helyszínen való összeszerelésig. Emellett további tapasztalatokat szereztünk az öntött modellek elkészítése folyamán.

Belátást nyertünk egy nagyobb cég előregyártási folyamatába. Ez alatt értem a technológia műszaki részleteit, illetve azt, hogy mennyi kritériumnak kell megfelelni, hogy a termék piacképes legyen.”

Galéria – Kattints a nagyobb képekért és a képaláírásokért!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Úszóházat, szaunaházat és úszó világítótornyot is terveztek a Balatonra

Úszóházat, szaunaházat és úszó világítótornyot is terveztek a Balatonra

Több év kihagyás után ismét megszervezte a MOME az Úszóháztervezés a Balaton-parton kurzust. 

Fiktív használati tárgyak 2050-ből

Fiktív használati tárgyak 2050-ből

Válogatás a MOME „UTÓPIA – Jövő étkezése” kurzusán született konyhai eszközökből.

Hirdetés