Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációs vezérigazgató-helyettese nyilatkozott a MOME-val közös kutatás-fejlesztési kurzusról.

Előregyártott épületpáncélok címen visz közös kurzust a MOME és a Market. Az első egyhetes kurzushéten négy csapat vett részt, építész, formatervező, tárgyalkotó és média szakos hallgatókkal, kevert csapatokban, azzal a céllal, hogy koncepciót alkossanak egy újszerű, innovatív és esztétikus előregyártott beton homlokzatburkolati rendszerhez. A négy koncepcióból kettőt választottak ki, amelyek részt vehetnek egy 12 hetes KFI kurzuson, melynek végén a legjobb terv gyártásba kerül, ugyanakkor mindkét csapat pénzjutalomban részesül. (A hallgatók véleményét a kurzusról itt olvashatjátok.) A Market projektben betöltött szerepéről Báthory Balázs innovációs vezérigazgató-helyettest kérdeztük.

Miért fontos ez projekt a Marketnek?

Báthory Balázs - Fotó: Végel Dániel

Nagyon komoly felelősséget érzünk abban, hogy a magyarországi szakemberképzés gyakorlatiasabbá váljon, a számunkra és az iparág számára fontos szakmákban legyen lehetősége a diákoknak puskaport szagolni, azaz már az egyetemi tanulmányaik alatt találkozzanak éles helyzetekkel. Szeretnénk kivenni a részünket az iparág fejlesztéséből, ennek pedig ez az egyik nagyon hasznos módja.

Ez az alapvető motiváció, de más is van még: szeretnénk friss ötleteket kapni. Vannak olyan területek, ahol mi dolgozunk valamilyen módszerrel, végezzük a napi dolgunkat, és bármennyire is frissen tartjuk magunkat, mégiscsak egy bizonyos szemüvegen át nézzük az adott problémát. Lehetséges, hogy friss, romlatlan szemmel, esetleg más szakterületekről érkezve más megoldást javasolnak a fiatal szakemberek.

Végül szeretnénk, ha minél több tehetséges fiatal megismerné, hogy mi hogyan működünk, mit csinálunk – ezért fogadunk gyakornokokat és ezért működünk együtt egyetemekkel. És akinél működik a kémia, azoknak sokszor lehetőséget biztosítunk arra, hogy tanulmányaik befejezését követően a Marketnél lépjenek be a munka világába.

Hogyan néz ki mindez a mostani, MOME-val való együttműködésben?

Van egy adott probléma, amit mi felvetettünk: hogyan lehet homlokzati elemeket modulárisan jól – esztétikusan, ugyanakkor megvalósíthatóan – elkészíteni? Az, hogy építész, formatervező, médiaszakos és tárgyalkotó hallgató közösen dolgozik egy ilyen ügyön, az remek kísérlet számukra és számunkra is. Lehet, hogy egy másik szakma képviselője - akkor is, ha még csak tanulja azt a szakmát -, más szemmel, más kézzel nyúl egy problémához, mint egy olyan, aki pl. esetünkben húsz éve betonelemet gyárt.

Egy ilyen kísérlethez a MOME sokszínűsége tökéletes terepet kínált, ha jól sejtem.

Azért is dolgozunk többek között ebben a témában is együtt velük, mert fontos a design-orientáció. Általában is azért jó ez az együttműködés, mert a MOME partner abban a fajta gyakorlatias megközelítésben, amit mi is szeretünk: tehát ne úgy művészkedjünk, hogy az később egy talán nagyon szép, de nem praktikus dolgot hoz létre; ezt a csapdát szeretnénk elkerülni. Maga az ötlet nem ér semmit; a megvalósítás ér valamit. Az vezérel bennünket ebben az együttműködésben, hogy egy olyan próbatermék legyen a végeredmény – akár már a 12. hét végén –, ami tesztelhető, amit megnézhetünk, hogy működik-e a gyakorlatban. Számunkra nagyon fontos megtanítani a hallgatóknak a megvalósíthatósági képességet.

Hogyan zajlott az együttműködés ennyi különböző terület képviselői közt?

Akár a csapatoknak odaadott brief összeállításában, akár a négy induló csapat közül a shortlistesek kiválasztásában maximálisan megtaláltuk a közös hangot az egyetem oktatóival. Az ötletek értékéről és megvalósíthatóságáról folytatott komoly szakmai vita után végül teljesen egyöntetű véleményt tudtunk kialakítani. Megjegyzem, a saját kollégáinkat is különböző területekről válogattuk össze, van, aki monolit szerkezetgyártással foglalkozik, van, aki betonelem előregyártással és van építész is közöttük. Ők az egyetemi oktatókkal együtt egy nagyon jó csapatot alkottak, vagyis a segítők sokszínű csapata találkozott a hallgatók dinamikus és szintén sokszínű „versenyzőivel”, ami szuper dolgokat hozott létre.

Milyen volt együtt dolgozni a MOME-s hallgatókkal?

A már emlegetett sokszínűség, a mentori kör és a különböző diszciplínákról érkezett vegyes csapatok együttese nagyon jó atmoszférát teremtett, remek együttműködést tapasztaltunk. A MOME-val való együttműködés egy másik fontos pozitívuma, hogy az egyetemnek van saját laborja, ahol kicsiben már tudnak kísérletezni is a hallgatók. Ez nagy segítség, mert mi egy nagy betonüzemben nagyban gyártunk, ők viszont kicsiben kezdenek kísérletezni annak érdekében, hogy majd később nagyban, élőben is meg tudjuk tapasztalni a kísérlet eredményét. És biztos vagyok benne, hogy kiváló lesz maga a produktum is, ami megszületik majd ennek a 12 hétnek a végén.

Nehéz volt kiválasztani a továbbjutókat?

Alapvetően igen, ugyanakkor a megfelelő szakmai érvek mentén haladva – egy előre felállított szempontrendszernek megfelelve –, egy jó szakmai vita után hamar kialakult a sorrend. Arról volt egy kis vita közöttünk, hogy egy vagy két pályázó csapatot engedjünk-e tovább, mert két csapat nyilván több munkát jelent mind a MOME, mind a Market számára. Végül is az első, egyhetes workshop alapján két továbbjutó csapatot is érdemesnek találtuk arra, hogy kidolgozzák a koncepciójukat.

Mennyire rendhagyó a Market életében egy ilyen, egyetemmel való együttműködés? 

Ilyen jellegű együttműködést, amikor koncepcióalkotásról és egy konkrét pályaműről beszélünk, most csinálunk először. Ha viszont magára az egyetemekkel való együttműködésre gondol, akkor ez gyakran előfordul életünkben, ilyenkor általában egy-egy konkrét problémára keressük a megoldást. A jelenlegi együttműködés során viszont egy hosszabb folyamatot viszünk végig a koncepció kitalálásától egészen annak gyakorlatba való átültetéséig. Ez az újszerű megközelítés jól beleillik abba a képbe, amit mi a felsőoktatás és a nagyvállalatok együttműködéséről gondolunk.

Milyen folytatása lehet a mostani együttműködésnek?

A mostani pilot projekt egy 12 hetes KFI-kurzus, amelyet a MOME indított a Market segítségével. A nyertes csapat koncepcióját egy mintapanel keretében, kooperációban a cégcsoporthoz tartozó PreBeton Zrt. betonelemek előregyártásával foglalkozó üzemével le is fogjuk gyártani.  Az a célunk, hogy ez egy hosszú távú együttműködéssé váljon az egyetemmel. Eleve is egy kurzus-sorozat első elemeként indítottuk el a programot.  Nyilván leszűrjük majd a tanulságokat, megnézzük, hogy szükséges-e valamin változtatni, de mindenképpen egy hosszú távú együttműködésben, hosszú távú programban gondolkodunk.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Méret, komplexitás, korszerűség: a Telekom Székház

Méret, komplexitás, korszerűség: a Telekom Székház

A mérete, a komplexitása és a korszerűsége miatt a Telekom Székház mérföldkövet jelent a magyar irodapiacon.

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

Emellett Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének engedélyezési eljárását is a Market bonyolítja.

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Az épületet nagyvállalatok vették bérbe.

Hirdetés