Elkészült Magyarország első bordázott CLT panelből készült épülete a révfülöpi gyerektáborban

Oldalunkon több cikkben is foglalkoztunk a rétegragasztott fapanelek egyre terjedő itthoni felhasználásával. A hazai beépítés szakértője a környezetbarát, újrahasznosított anyagokkal dolgozó skandináv gyártó, a Stora Enso magyarországi képviselője, a CLT Innowood Hungary. A Páricsy és Társai építésziroda által tervezett környezettudatos Balaton-parti épület esetében is ők működtek közre konzulensként és szakági tervezőként a koncepció kialakításától a gyártmánytervig. A közös munka eredményéről Páricsy Zoltán (Páricsy és Társai építésziroda) és Murka István (CLT Innowood Hungary) osztotta meg gondolatait.

 

„A Föld, e titokzatos edény, törékeny.
…A Föld felszólít minket arra, hogy óvjuk meg,
ami azt jelenti, hogy szépen kell vele bánnunk.
… a széppel óvatosan kell bánnunk.
A Föld megóvása égető feladat,
az emberiség kötelessége,
hiszen a Föld szép, sőt, nemesen csodás.” 

(Byung-Chul Han, A Föld dicsérete)

 



PÁRICSY ZOLTÁN, tervező:

Közösségnek, gyerekeknek tervezni, tanításhoz, játékhoz alkalmas épületet formálni mindig nagy öröm és kihívás is egyben. Jókedvű tervezés. Különösen akkor, ha a helyszín, Révfülöp régi vitorláskikötője maga a „Paradicsom”, a Megbízó pedig elkötelezett a környezettudatosság terén.

 

 

A „Pavilon” az MCC Balaton parti gyerektáborának oktatási, közösségi épülete. Rossz idő esetén védőburok, sátor, máskor a közös játék, tanulás, de mindenképpen a rácsodálkozás, a világra kitekintés helye. Kezdetben a megbízó ideiglenes használatú, elbontható, újra összeszerelhető épületben gondolkodott, de a látványterveket látva másképp döntött. 

A Pavilon „ház” formájú ház. A ház archetípusa. Nem kérkedő, nincsenek benne felesleges gesztusok, házszerű, ebben van az ereje. Koncepciónk szerint egyirányú házat terveztünk, egy zárt, hosszú házat, amiben nincsenek zavaró elemek. Egy fókusza van a zárt térnek, ez pedig a ház vége, a kitekintés a természetre, a Balatonra. Úgy működik, mint a lencse a távcső végén, védelmet ad, körülvesz, irányít.
 

 

Tervezőként ragaszkodtam ahhoz, ami első pillantásra meglepő lehet: az ablak nélküli oldalfalakhoz. Ha sok ablak nyílik a tájra, az megzavarja a koncentrációt, ami pedig az oktatási épület elsődleges feladata. Az óra végén ki lehet menni a természetbe, ahogy azt az egyfókuszú tér inspirálja.

Az együttes három részből áll: egy hosszú tömegből, egy rövid épületből és a kettő közé feszülő teraszból, mely az épület nyitott, szabad tere, és szervesen a Pavilon részévé válik. Az egyterű hosszú házat eltörtük, a rövidebb tagot kifordítottuk. A két rész áthatásából alakult ki a bejárat, a megérkezés és a kiszolgáló terek helye, valamint a közösségi tér. A szigorú, egy iránypontos szerkesztés a benti tevékenységekhez szükséges koncentrációt segíti. A hosszú ház két teremre osztható, a kisebbik ház egyterű. A nyári meleg ellen a terasz napvitorlákkal védett. 


 


Őszinte ház. Nem burkoltunk, nem takargattunk, kizárólag az időjárás viszontagságai ellen védtük. A kívül alkalmazott, majdnem fehér szálcement burkolat átfordul a falakról a tetőre. A szerkezet hővédelmét természetes alapanyagú hőszigetelések adják, a túlzott felmelegedéstől átszellőztetett légrés gondoskodik. Az épületet a kissé lejtős talajtól elemeltük, így a Pavilon és a terasz „úszó ház”, ami a Balaton partján természetes látvány.

 

 

A Pavilon szerkezetei természetes, megújuló forrásból származó, környezettudatos anyagokból készültek:

Magyarország első Rib – bordázott CLT – panel épületéről beszélünk. Innovatív megoldás, hogy a Rib panelt nem a szokásos módon, bordákkal befelé, hanem „kiforgatva” alkalmaztuk: a bordák mind a falak, mind a tető esetében kifelé állnak. 

Ez lehetővé tette, hogy a természetes cellulóz alapú hőszigetelést a külső oldalon a bordák közé fújják. Ugyanez a kiforgatott helyzet eredményezte, hogy a panel felülete egyben a belső burkolat is lehetett. Minden gépészeti és elektromos vezetéket a szerkezet bordái között vezettünk, így a belső térben csak a falba süllyesztett kapcsolók és egyéb csatlakozók láthatók. A hosszú teret, annak tördelése érdekében és praktikus okokból, bútorként használható belső bordázattal gazdagítottuk, ezzel megmutatva a Pavilon szerkezetét. Így a borda nem csak tartószerkezeti, merevítő, hanem belsőépítészeti elemmé is vált.

 


A Pavilon értelemszerűen akadálymentes. A teraszra a lépcsőn kívül rámpa is vezet. A vizesblokkban akadálymentes részt is kialakítottunk. A padlóra természetes alapanyagú linóleum burkolat került. A fűtést részben padlófűtéssel, részben a friss levegőt biztosító légfűtéssel biztosítjuk. A hűtést passzív megoldással, átszellőztetett légréssel oldottuk meg, de az extrém időjárási körülmények miatt gépészeti megoldást is terveztünk. A természetes árnyékolásról a Pavilon környezetében lévő fák, a növényzet gondoskodik.

 

 

Szakági tervezőként az CLT Innowood Hungary az első vázlatterv elkészültétől közreműködött, a tervezési folyamat során szakmai konzulensként, majd a kiviteli tervek alapján ők készítették a gyártmányterveket. Ezek az elemek úgy működnek, mint a Lego kockák, nem lehet a helyszínen farigcsálni. Az épület tömegének szerkesztéséből adódó áthatást 2 milliméter pontosságú hibahatárral legyártotta a skandináv gyár.
 

Istvánékkal, az Innowooddal végig nagyon jó volt a kapcsolat, partnerként vesznek részt abban, hogy az építész gondolatát hogyan lehet anyagban, szerkezetben megvalósítani.

 


Nem akartam gépészetet látni, a Rib panel kifordítása ezt megoldotta. Nagy élmény volt, hogy egy papíron egyszerűnek látszó építészeti ötletet, a ház tömegének megtörését és kifordítását meg lehetett precíz szerkezetben valósítani.

Az építészeti őszinteség maradéktalanul megvalósulhatott: ami felépült, nem „olyan”, hanem „Az”.

Külön öröm volt a bútor finomságú precizitás, a technológiából adódóan én is részt vehettem a kivitelezésben, fúrtam, faragtam, daruztam. Tanítok a BME Épületszerkezettan Tanszékén, ezen felül a Környezettudatos Szakmérnöki képzésnek én vagyok a vezetője, fontos, hogy ezt a tudást most már élmény szinten át tudom adni.

 



MURKA ISTVÁN, CLT Innowood Hungary:

A Rib panel a CLT födémpanel (keresztirányú rétegragasztott tömörfa panel) rétegragasztott fagerendákkal egybeépített alulbordás változata, amit eredetileg olyan nagyobb fesztávú födém- és tetőpanelekhez terveztek, ahol nagy teherbíró képesség és kis súly szükséges. A révfülöpi épületünk azért előremutató, mert ezzel a szellemes megoldással a Rib panelt nem a megszokott módon és helyén használtuk, hanem azt megfordítva, bordákkal kifelé terveztük be. A falak és a tetők is ebből készültek. Családi háznál ritkábban ajánlanám, de itt a megbízó környezettudatos elköteleződése lehetővé tette, hogy szabadabban kísérletezzünk vele.

A tervező elképzelése az volt, hogy a ház belső terének egységes hatását ne zavarják meg felesleges vizuális elemek – vonórudak vagy keretek –, hanem az olyan egyetlen hosszú csőként hasson, amely a nyitott végfal és azon túl a Balaton partja felé tereli a figyelmet. A CLT Rib panelek fordított helyzetű alkalmazásával ez az építészeti gondolat testet ölthetett.

 

 

A CLT panelek alapból háromféle választható felületi minőségben készülnek: látszók, ipari látszók, vagy nem látszók is lehetnek; természetesen ezek árban különböznek. Jelen esetben a minták szemrevételezése nyomán elegendőnek tűnt a nem látszó felületű panel alkalmazása, amivel további költséget tudtunk megtakarítani.

A CLT-vel kapcsolatban állandóan felmerülő kérdés, hogy miként viszonyul ez a technológia árban a hagyományos építésmódhoz. A válaszhoz nem árt tudatosítani, hogy egy ház megépítése során nem a szerkezetépítés jelenti az igazán jelentős költséget, hanem a befejező szakipar, ami csak a szerkezet után következik – épületgépészet és villamosság, nyílászárók, burkolatok – ez pedig különböző technológiákkal történő építéskor közel azonosak. Ugyanakkor alapos és átgondolt tervezés esetén, a CLT üzemi előregyártásnak köszönhetően, a kevesebb helyszíni élőmunka miatt ezek az anyagmennyiségek és díjak összességében még jelentősen alacsonyabbak is lehetnek.

Elképzelhető ugyan, hogy a CLT anyagár így valamivel magasabb, de ezzel szemben, kis túlzással a ház egy csavarbehajtóval pár nap alatt összeszerelhető lesz. Bárkinek ki merem jelenteni, hogy amennyiben a helyszín tehergépjárművel, daruval megközelíthető, akkor már csak anyagi aspektusból is megéri ma a CLT-t választani, környezetvédelmi szempontokról nem is beszélve.

 

 

Az Innowood tervezési szolgáltatásait jellemzően három tervezési fázisban szokta kínálni. Az első lépésben a vázlat-, engedélyezési- vagy kiviteli terv szakaszban konzulens mérnökként az építészeket támogatja – amikor olyan szakági tervezésnek tekinthető a munkánk, mint például a konyhatechnológusé –, azzal a különbséggel, hogy gyakorlott generáltervező építészként jól ismerjük az összes közreműködő szakág igényeit.

A következő lépésben a kiviteli tervek alapján BIM-ben elkészítjük gyártónak a gyártmánytervet, ami tulajdonképpen egy elemekre bontott részletes 3D modell az épületről. Ennek a digitális fájlnak az alapján, a gyártásra vonatkozó európai szabványok szerint maximum 2 mm-es hibatűrésen belül, skandináv partnerünk legfőképp milliméterre pontosan gyártja le az ausztriai gyáraiban a CLT elemeket.

 


Ezen felül minden esetben készítünk kivitelezőknek egy szerelési tervet, ami építési sorrendben, szintenként megadja a kivitelezők számára, hogy mi hová kerüljön. Valójában fejben megépítjük a házat, kitaláljuk, hogyan lesz egyszerű, produktív és szerelőbarát a beépítés. A kamiontöltés és a szállítás is olyan sorrendben történik, ahogy az elemeket a helyszínen beépítik. Minden panel oldalára kerül egy QR kód, ezt leolvasva megjelenik, hogy melyik elemről van szó, azt mikor és hova kell beépíteni, tényleg mint a LEGO.
 

Könnyen értelmezhető formájával, egészséges belső tereivel, természetes anyagival, tapintható fa felületeivel a Pavilon nem csupán barátságos tere lehet a gyerekek tevékenységének, hanem észrevehetetlenül terelgetheti a jövő generációját egy egészségesebb, természetszeretőbb szemlélet felé.

 

Építészet: Páricsy Zoltán, Mindszenti-Varga Tamás, Wittinger Győző, Krajnyák N. Bence, Mártonffy Gábor, Zwickl Teréz
CLT Technológiai tervező: Murka István, Nyéki Anikó
Tartószerkezeti tervező: Főző Krisztián, Szőnyi László
Épületgépész tervező: Hucker Csaba
Épületvillamos tervező: Sándor Dávid
Tűzvédelem: Bertók Szabolcs
Geotech. tervező: Dr. Görög Péter, Nagyné Barsi Ildikó
Geodézia: Somlyai Mihály
Építész felmérés: Csibi Zoltán
Kivitelező: GB Group Kft.
CLT panel: Stora Enso
Rögzítőelemek: Rothoblaas
Fotók: Páricsy Zoltán (galéria), Palkó György

 

 Páricsy és Társai Építésziroda | Web | Facebook | Instagram
Innowood Hungary
| Web | Facebook | Instagram

 

 

Rajzok és még több kép a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem „olyan”, hanem Az

Nem „olyan”, hanem Az

Elkészült Magyarország első bordázott CLT panelből készült épülete a révfülöpi gyerektáborban

Kultúrsuli fából

Kultúrsuli fából

Két norvég iroda munkája az erdeiről híres Rakkestadban.

Könyv a FUGA-ban rendezett ÉLEK kiállításból

Könyv a FUGA-ban rendezett ÉLEK kiállításból

Egy nő, egy feleség, egy anya életének új szakaszba lépése.

Hirdetés