Idén huszadik alkalommal adták át a Moholy-Nagy-díjat a MOME Auditóriumában, melyet a Tavaszi címátadóval egybekötve rendezett az egyetem.
Az ünnepséget Kovács Csaba megbízott rektor gondolatai nyitották, köszöntőbeszédében felidézte, hogy a díjat 2006-ban Kopek Gábor alapította, abban az évben, amikor az egyetem Moholy-Nagy László fotográfus, festő, a Bauhaus kiemelkedő tanárának a nevét felvette. Moholy-Nagy művészeti és tanári tevékenysége mellett iskolaalapító is volt, mélyen autonóm személyiség, olyan ember, aki szabadon kísérletezve nyert univerzális tudást, válaszolt meg a 20. században 21. századi kérdéseket. Ez a szellemiség, hangsúlyozta a rektor, száz évvel ezelőtt éppúgy alapvető fontosságú volt az alkotó ember számára, mint ma. Az autonóm működés az egyetemen is elengedhetetlen, a MOME-nak is sajátja. Kovács Csaba szerint az idei két díjazottat is a gondolkodás és a kísérletezés szabadsága köti Moholy-Nagy örökségéhez. Az elismerést ezúttal egyszerre két alkotó, Sou Fujimoto japán építész és Agnes Denes magyar származású, New Yorkban élő képzőművész, a konceptuális művészet úttörő alakja kapta.
Somogyi Krisztina építészetkritikus Sou Fujimoto laudációjában a Magyar Zene Háza kapcsán az építész egész munkásságát jellemezve azt mondta, hogy a Városligetben „egy olyan épület kapott helyet kultúránkban, amely nem szétválaszt, hanem összeköt, és ráirányítja a figyelmet az átmenetekre – külső és belső tér, keleti és nyugati kultúra, természet és épület, építészet és zene, a körülöttünk lévő és a bennünk lévő művészet között”.
Fujimoto előadásában elsőként ugyancsak a Magyar Zene Házáról beszélt, a tervek első vázlatába erdőben táncoló, zenélő embereket rajzolt, ezt kellett aztán lefordítani az építészet nyelvére. Az eredmény az áttört, lombkoronát idéző tető, a parkba olvadó üveghomlokzat, a meglévő fák integrálásával tervezett épület lett. Az építész számára a legnagyobb öröm, amikor azt látja, hogy az íróasztalon lerajzolt terv életre kel, hogy belakják az épületet, és találkozások, interakciók helyszínévé válik – mondta Fujimoto, hozzátéve: a Magyar Zene Házát egyre több ember keresi fel és érzi magáénak.
Bemutatta az oszakai világkiállítás Grand Ringjét is, amelynek a tervezésekor felmerült a kérdés, hogy mi értelme van ma még egy világkiállításra ilyesmit építeni. Válasza mély meggyőződésből fakadt: egy olyan korban, amikor a globális megosztottság egyre nyomasztóbb, az épület, a tér és annak szimbolikája üzen. „A sokféleség sosem végződhet megosztottsággal. Lehetünk együtt – és éppen a különbözőségeink révén alkothatunk közös jövőt.” A struktúra tiszta köre ezt az egységet testesíti meg, az építmény rétegein át felnézve az égre pillanthattunk, ugyanarra az égboltra, amelyet a világ minden lakója lát.
Idős korára tekintettel Agnes Denes sajnos nem tudott személyesen jelen lenni a díjátadón. Illés Anikó megbízott rektorhelyettes, egyetemi tanár azt a nemrég New Yorkban tett látogatást idézte fel, amikor a MOME küldöttsége átadta az elismerést a kilencvenöt éves művésznek.
Az ikonikus alkotót German Kinga művészettörténész, a MOME docense laudálta, kitért arra, hogy Denes már az 1970–1980-as évek elején felhívta a figyelmet bolygónk törékenységére, „saját öko-logikát fogalmazott meg. Ekkor ez még nem volt divatos, nem tűnt időszerűnek, és a műtárgypiacon sem volt gyümölcsöző.” A Búzamező –szembesítés (1982) German Kinga szavaival „figyelemfelkeltő, prioritásaink végiggondolására ösztönző és a humánum alakító erejére utaló élő tükör”.
Agnes Denes kívánsága volt a díj kapcsán, hogy az egyetem ültessen fát a díjátadó alkalmából a MOME Campus kertjében, ez meg is történt, és ahogyan German a beszéde végén elmondta – reméljük, hogy Agnes Denes üzeneteire, hagyatékára emlékeztet majd, és arra, hogy a „» láthatatlan folyamatok« leírhatók, lerajzolhatók, láthatókká tehetők, és együtt meg is valósíthatók”.
Agnes Denes videóüzenetben szólalt meg, ebben közvetlen, minden protokolltól mentes hangon mesélt el egy rövid anekdotát. Felidézte, hogy milyen meghatározó élménye volt, amikor a Szovjetunió utolsó hónapjaiban moszkvai művészekkel arról beszélgetett, hogyan lehet elnyomás alatt alkotni. Mindez megvilágította számára, hogy az emberi túlélés – akár környezeti, akár szellemi értelemben – csakis a művészet erejével lehetséges.
Agnes Denes univerzális szemléletű alkotói munkássága, nagy léptékű, tereket és tájakat újraértelmező művei a Föld sérülékenységére, az emberiség felelősségére és a humánum erejére irányítják a figyelmet. Műveit az egész emberiség számára hozza létre, integrálva az emberi és a nem emberi alkotóelemeket, a tudományt és a képzőművészetet.
Sou Fujimoto építészeti gyakorlata ezzel párhuzamosan a természeti és az épített környezet közötti viszonyt vizsgálja: új térélményeket létrehozó épületei az emberi lépték, az élhetőség és a közösségi tapasztalat jelentőségét hangsúlyozzák, az átmeneti terek kialakításán keresztül reflektálva az emberi test és az építészet kapcsolatára.
A díjazottak munkái nem kínálnak leegyszerűsítő válaszokat, mégis pozitív víziót közvetítenek: míg Denes a remény erejét hangsúlyozza, Fujimoto a jövőbe vetett optimizmust. A természethez való viszony, az épített környezet felelőssége, a társadalmi érzékenység és a jövő iránt vállalt felelősség mindkét életműben meghatározó elemként van jelen, ahogyan ezek a MOME értékrendjének is alapvető pillérei.
Forrás: Sajtóinformáció
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
