Hirdetés

A zene mellett az építészetbe is beavat minket a Magyar Zene Háza.

Az építészetnek egy itthon kevésbé ismert hangja szólal meg mostantól a Városligetben. A Sou Fujimoto tervezte épület az általunk megszokotthoz képest más értelmet és rugalmasságot ad az elemeknek, határokat mos el, valódi kapcsolatot teremt a környező természettel. Cikkünk az Octogon magazin 172-es (2021/8-as) lapszámából.
 

Hatalmas, szabályos köralakot formáló gombakalap-tető rejti a zene világába bevezetést adó sokszínű tereket

Ahhoz, hogy a sok év várakozás után végre kibontakozott Magyar Zene Háza épületét megértsük, nyilván valamelyest el kell merülnünk a japán építészeti lélekben is. Azzal, hogy a bő hat évvel ezelőtti, a Liget Budapest Projekt keretében kiírt tervpályázaton az akkor Európában még kevésbé jegyzett Sou Fujimoto nyerte el ránézésre nehezen meghatározható funkciójú és formájú épületével az első díjat (nota bene a ház funkciója a pályázat kiírásakor világos volt; hármas felosztás a három funkció számára: kiállítás, koncert és zenepedagógia – a szerk.), egy addig nem igazán ismert új szemléletmód bukkant fel a hazai középületek világában. Majd, üdítő meglepetésként a megvalósítás végig is tudott menni az eredeti koncepció mentén, az egyszerűnek nem mondható építési folyamat rögös útján, és valóban egy újszerű építészeti gondolatvilággal lep meg minket a Liget fái között.

Az 1994-ben, Tokióban végzett Fujimoto kortársai bejáratott útja helyett másik irányt választott és nem lépdelt végig azon a számos, nehezen megmászható lépcsőfokon, ami a különböző, idősebb mesterek mellett eltöltendő inaséveket jelentették volna, hanem már fiatalon saját irodát nyitott. Mivel a kezdeti időszakban nem özönlöttek a megrendelések a fiatal építészhez, a munkák mellett volt elég ideje azon elgondolkodni, hogy milyen irányba vigye tervezési stratégiáját. Irodájával megfontolt brand-építésbe kezdett. Ennek eredménye a Between Architecture and Nature (Az építészet és a természet között) címmel közreadott manifesztum, majd tudatosan igyekezett olyan nemzetközi pályázatokon részt venni, amelyekben érvényesíthette ezt az elképzelését. Több kisebb-közepesebb volumenű megrendelés után ebbe a vonulatba tökéletesen beleillett a budapesti tervpályázat, amely egy nagyváros közepén meglévő zöld sziget megfelelő beépítéséről szólt. Számára nagyon fontos volt, hogy a dús parkban úgy jöjjön létre egy épített felület, hogy az ne csak a szavak, a nagyívű szlogenek és ígéretek szintjén, hanem ténylegesen beleilleszkedjen az adott környezetbe, valóban együtt élhessen a fákkal.
 

A tető alját belepő aranyozott lapocskák a lombok között átszűrődő fény hatását keltik

Az erdővel borított Hokkaidó szigetén felnőtt Sou Fujimoto számára ez egy természetes közeg. Szerinte a japán emberek lelki világához sokkal közelebb áll a fákkal, az erdővel való aktív együttélés, mint Európában, ahol – ahogy egyszer megfogalmazta – inkább veszélyes helyként tekintenek az erdőre. Számára ez olyan lényeges kulturális különbség, amit igyekezett munkáival áthidalni. Ezért a Városligetbe készülő terv egy olyan formára fókuszál, amelyet egy sűrű fás térségbe helyeznek el, így adva megfelelő keretet a megrendelő által igényelt funkcióknak. A Fujimoto által képviselt japán vagy távol-keleti építészeti megközelítés ugyanis holisztikusabb irányultságot mutat, ahol a formáknak saját logikájuk van, a tér az elemekből pedig másképp épül fel. A legfőbb építőanyag maga az atmoszféra, a konstrukció pedig alapvetően a nyitottság és a zártság váltakozásaiból bontakozik ki. Épített könyvtárat, amelynek szerkezetét a polcok alkották meg, vagy lakóházat, ahol az általunk megszokott fal–ablak-összhatások helyett elfoglalt és felszabadított felületek váltják egymást.

A londoni Serpentine Gallery 2013-ban emelt alkalmi pavilonjában sikerült legtömörebben megfogalmaznia a terek nyitottságán-zártságán alapuló, falak nélküli határolórendszerek alkotta építkezési elképzeléseit. Ezzel lényegében megkérdőjelezte a „jó öreg mesterséges szabályokat”, és a digitális technika inspirációjára hozott létre egy mesterséges teret. A budapesti projekt is a megszokotthoz képest teljesen más határokat húz meg. A Magyar Zene Házában is érvényesül holisztikus megközelítés, a teret konstruáló „elemek számossága”, azaz a kint és bent különböző hatásaiból való építkezés. Adott volt a sűrű, ligetes fákkal körbevett terület, amelyen a Hungexpo korábbi, végletekig elhanyagolódott iroda- és műhelyépületei várták megérdemelt végzetüket.
 

A mesebeli gombaházként a fák között megbújó pavilonszerű épület forma- és színvilága egyaránt a fények játékára épül

Ebbe térbe helyezte el Fujimoto a Forest of Music, azaz a „Zene a lombok alatt” elnevezésű pályaművét, amelynek lényege, hogy a ház egyfajta lombkoronatestként működik, amely védelmet és szabadságot nyújt egyben. A fák közé elhelyezett zenetermek valóban képesek teljesen egybeolvadni a környező ligettel, ugyanakkor megkapják az időjárás viszontagságaitól és az oda nem illő zajoktól óvó fizikai védelmet is. A szinte teljesen transzparens felszíni térség fölé egy hatalmas, látványos, több irányban hullámzó, kétszeresen meggörbülő tetőrendszer került, amely értelmezhető egyfajta gondoskodó gombakalapnak, ugyanakkor sajtszerűen lyukacsos is. A felület hol egy fát ölel körbe, hol egy teraszt formál és bukkan elő belőle a látogató.

A tájból, erdőből és a zene hullámvonalaiból építkező, teljesen körbejárható épületnek voltaképpen nincs fő nézete, nincs egy meghatározó homlokzata, mindenki számára abból a pontból nyújt élményt, ahonnan elsőként megpillantja. Értelmezhetjük akár egy túlméretezett, mégis teljesen arányos pavilonnak is. Olyannyira transzparens, hogy a parkban sétáló ember majdhogynem észrevétlenül lép be, majd kerül az egyre mélyebb rétegekbe, melyek végig úgy viselkednek, mint maga az erdő, ahol a levelek között átszűrődik a fény.

Az épület három, egymástól szinte teljesen külön viselkedéssel és tulajdonsággal bíró rétegből, alaprajzi felépítésből áll, ezekben találtak helyet a különböző funkciók. A betérő látogató a minden irányban és teljes magasságban üvegezett földszinti térségbe érkezik. A tér minden érdeklődő számára nyitott kíván lenni, ezért a nagyvonalú fogadótér szabadon bejárható, az abból nyíló – az üvegfelületek miatt azonban azzal teljesen egybeolvadó – shoppal, étteremmel együtt, amit a szükséges kiszolgáló részek egészítenek ki. Az épület két átellenes oldalára pozícionálták a multifunkcionális és kiemelkedő színpad- és hangtechnikával felszerelt 320 személyes nagyobb, valamint a nagyjából 120 fő befogadására alkalmas kisebb kamaratermet. Az előbbi, amely határozott vizuális kapcsolatba lép a Városligeti tóval és mögötte a Vajdahunyad várával, mindenfajta zenei igénynek megfelel, a kisebbe inkább prózai előadásokat, beszélgetéseket terveznek. Ez utóbbit az előcsarnok felé kiegészíti egy lépcsőzetes kiképzésű pihenőfal is. A galériaszinten helyezték el a VIP-részleget és annak – eredetileg a tervezett SANAA-féle Magyar Nemzeti Galériára forduló – teraszos kávézóját, az elzártabb terület pedig a fellépők számára kialakított öltözőket foglalja magába.
 


Látványos központi elem az olaszlépcső, amely spirális rajzolatával köti össze az épület szintjeit. A felszín alatti nagyvonalú, a földszint körkörösségéhez képest inkább sarkosabb tereket találunk, a teljesen fehér előtérből nyílnak a feketére festett, nagy belmagasságú és összterületű kiállítóterek külön az állandó és az időszaki tárlatok számára. Szomszédságukban a különleges kialakítású hangdóm a minden hangot elnyelő kupola alakú vásznával, amely különböző kísérletekhez nyújt egyedülálló lehetőséget. A lépcső légterét egy galériaszint is elmetszi, ami a személyzeti és technikai helyiségek egy részét szolgálja ki.

A szokatlan kialakítású tető több, részben nyilvános, másrészt az üzemeltetést szolgáló zártabb helyiséget rejt magában. A látogatók a könyvtárba vagy a gyerekek zenei beavatására hivatott pedagógiai termekbe juthatnak, ezeket hang- és videostúdió egészíti ki, az elzárt részben irodákat, tárgyalókat helyeztek el.

Az összességében egy szabályos köralakot formáló tető ugyan minden irányban megtörik, átlyukad, hullámzik, alapvetően mégis a vastagabb kiképzésű középpont felől kifelé elvékonyodik, de szinte az utolsó, leszűkített szegletében is szolgál valamilyen funkciót.

A tető pereméhez közeli átlyukasztott részeken fák hatolnak keresztül, beljebb különböző orientációjú teraszok nyílnak, vagy felülvilágítókat formálnak. Épp ezért a tető belső terei hol felülről, hol világítóudvar-szerű teraszok felől jutnak természetes fényhez, a bentről való kilátás azonban igencsak korlátozott. Az üvegezett méretes fénykutak azonban nem egy helyen keresztülmetszik a tető terét és hatolnak le a földszinti előtérig.
 

Az épített környezet határainak feszegetését, lebontását az anyaghasználat is nagyban segíti. A hatalmas, egybefüggő, a minimális illesztékekkel állandóan megtörő, szabálytalan felületet alkotó üvegtáblák teljes transzparenciát nyújtanak: a parkban sétálókat szinte semmi sem választja el a koncerttértől, a bent ülő közönség pedig a Liget fái alatt érezheti magát. A három különböző színnel finoman játszó terazzo-burkolat is észrevétlenül kúszik a kültériből az épületbe.

Az eredeti terveken még teljesen fehéren szereplő belső tér idővel megszelídült, meglágyult, számos fafelület teszi melegebbé, egyben teremt közvetlenebb kapcsolatot a környező természettel. A földszint és galériaszint alkotta markáns központi tér fölül minden irányba, látszólag esetlegesen, de összességében mégis egy koncentrikus formát alkotva lép ki a tető folyamatosan hullámzó pereme, amelyet a szélén beharapások, beljebb a már említett fénykutak csipkéznek.


Mindez persze statikailag is igen komoly feladat elé állította a főleg hazai mérnökökből álló tervezőcsapatot, számos izgalmas megoldás született a tartószerkezet kialakításra és a megfelelő esővíz-elvezetésre. A tető alsó, mindenhonnan jól látható peremét aranyozott, csillogó, kirakójátékra emlékeztető random hatású, de közben matematikai képletet alapján megalkotott pixelizált leveles mintázat burkolja.

Az aranyló összhatás tovább erősíti a leveleken áthatoló fénysugarak koncepcióját, ősszel pedig különösen jól egybeolvad a megsárgult levelekkel. Az épület köré további közösségi terek is kerültek: az oldalában jól felszerelt szabadtéri színpad, domboldalon kiképzett egyszerű nézőtérrel, mögötte a Liget felé nyitott, a lombkoronák védelme alatt megbújó kellemes hatású kerthelyiséggel.
 



Sou Fujimoto a több ezer kilométeres távolságból nagy precizitással követte végig a projektet. A járványhelyzet elharapózásáig számos látogatást tett, ezt követően pedig online tartotta a kapcsolatot – s szinte minden anyagot és felületet állandóan fizikailag modellezett. Nagyon sok valódi makett, valódi szemléltetés született a tető kialakításától kezdve a burkolati elemek találkozásáig.

Szigorúan, lényegében igen kevés kompromisszummal vitte végig a Magyar Zene Házát, amelynél legnagyobb hangsúlyt a formai kialakításra helyezte. Ehhez pedig az kellett, hogy hazai partnere, a M-Teampannon iroda levezényelje azt a nagyon összetett szakági kooperációt, amellyel ez a szokatlan szemléletű, nagy precizitást, számos apró elemet és finom kidolgozást igénylő épület tényleg magas színvonalon megvalósulhatott.
 



 

Tervezés és kivitelezés
Tervpályázat: 2014
Tervezés: 2015–2016
Tender: 2017
Kivitelezés: 2018–2021
Nettó alapterület: 10 000 m2

Beruházó: LIGET BUDAPEST ZRT.

Vezető tervező: SOU FUJIMOTO, SOU FUJIMOTO ARCHITECTS INC.
Projektépítészek: HIDETO CHIJIWA, CÉSAR M. COIRADAS, ROBERTO SANZ ASENSIO
Szupervizorok: SHINTARO HONMA, NAGANOBU MATSUMURA, YIBEI LIU (SFA)
Tervezők: MARIE DE FRANCE, JANE F. LUK, JACKY TANG, TANG LI QUN, ANDRES VELASCO MURO, JOANNE CHEN, MARIA BIURRUN, MELODY HWANG, MIRA SURADI, RUGVED RANE, DUC NGO, JACOPO TODISCO

Helyi építész partner: NOLL TAMÁS M-TEAMPANNON ÉPÍTÉSZ- MÉRNÖKI KFT.
Felelős tervező: VARGA BENCE
Projektépítészek: NAGY NORBERT, DOBOS HAJNAL, SZABÓ ANDREA, SZŰCS ZSÓFIA
Szupervizor: BORDÁS ANDRÁS
Tervezők: RAFAIL COSTEA, BAGDY ESZTER, CSISZÁR BALÁZS, NAGY GÁBOR, SZÖGI TAMÁS, HÍVES MELINDA, SZÉKELY TAMÁS, KÁROLY FERENC, KERN ÁDÁM, RÁDY RÓBERT, ANTAL MÁRK, BORSAI SZANDRA, RÁCZ ANNA, BORDÁS FLÓRA, BOCZÁN ZSÓFIA, SOMLAI BARNABÁS, CSIKÁR OTTÓ, KONYICSKA KINGA

Nemzetközi társtervezők
Akusztika: NAGATA ACOUSTICS INC., KEIJI OGUCHI, KOSUKE SUZUKI, NOBUHIKO HATTORI

Hazai társtervezők
Belsőépítészet és infokommunikáció:
Vezető tervező: CSAVARGA RÓZSA, TÖRÖK SZABOLCS BENCE
Tervező munkatársak: KHAUT NIKOLETT, BÁRSONY ADRIENN, POROS GÁBOR TAMÁS, SZENTGYÖRGYI DIÁNA, SZENTGYÖRGYI SZANDRA

Generál tartószerkezet, vasbeton szerkezet: KENESE ISTVÁN, CSÁKI TIBOR, MONOSTORI GÁBOR
Acélszerkezet: PUSKÁS BALÁZS, JÁVOR SZABOLCS, NAGY GÁBOR
Parametrikus acélszerkezet: KOCSIS ANDRÁS BALÁZS, SCHELL FERENC, MARTINOVICH KÁLMÁN

Tájépítészet: KUHN ANDRÁS és DOMA-TARCSÁNYI JUDIT, TÉZLI-SZABÓ FRANCISKA, POLARECKI DÓRA, RADICS MÓNIKA, BÁRÁNY BORBÁLA, KIS FANNI, ZÁMBÓ KAMILLA




Még több és nagyobb fotókért katt a képgalériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Négynapos online konferencia indul a reziliens tervezésről

Négynapos online konferencia indul a reziliens tervezésről

Ma kezdődik a FABRICATE 2020, amire te is ingyenesen regisztrálhatsz.

A Széllkapu előzménye, a parametrikus napernyő-felhő

A Széllkapu előzménye, a parametrikus napernyő-felhő

A Metropol Parasol köztér-organizáló építménye Sevillában.

Két magyar projekt az építésztehetségeknek kiírt díj shortlistjén

Két magyar projekt az építésztehetségeknek kiírt díj shortlistjén

A két döntős, Petrányi Luca és Baki Áron egyaránt a MOME hallgatója. 

Nincs találat!

Hirdetés