Íme a Média Építészeti Díja 2020 döntősei, illetve a közönségszavazáson részt vevő alkotások.
A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakasz fontos lépés egy 21. századi szolgáltatás felé.
Új közösségi terek jöhetnek létre a kizöldülő utcaszakaszon.
Holnap átadják a felújított déli szakaszt.
Hét fontos pontban is megállapodtak a felek Budapest fejlesztéséről a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén.
Egy apró skót falu, Gairloch múzeuma kapta meg az Art Fund Év Múzeuma díját.
Debreceni családi ház, a budapesti Metrodom-Panoráma lakópark és a szentendrei Ferences Gimnázium kapták az elismerést.
Ötvenkét építész nyújtotta be a diplomamunkáját, közülük öten részesültek elismerésben.
Kihirdették az EQUITONE építész és építészhallgatói pályázat 2019 eredményeit.
Hozzá köthető a Magyar Nemzeti Tájstratégia kidolgozása is.
A Puskás Aréna tervezői kapták a nívós építészeti díjat.
A fejlesztésnek köszönhetően a BKV az elektromos buszok villamosenergia-szükségletének 40 százalékát önerőből fedezheti.
A MagyarBrands „Kiváló Üzleti Márka” díját kapta meg a Market Építő Zrt.
Az érmet azok az alkotók kapják, akik egész életüket az építészet fejlődésének szentelik és ily módon nagy hatással vannak a szakmára.
A HandInScan a 2015-ös Red Dot Award: Design Concept díj után a Brands & Communication Design díját is besöpörte.
Még szűk két hétig lehet szavazni.
A fődíj mellett Az Év Felelős Széchenyi Üzleti Vállalkozása 2020 díjjal elismerték.
A díjat az amerikai Music Cities Awardson nyerte el a Liget projekt keretében épülő Zene Háza.
A verseny fődíját a Sziléziai Egyetem Rádió- és Televíziós Karának épülete nyerte, amely olyan, mint a sziléziai szénbányászok egykori lakásai.
Hasznos lehet sátorozás során, de akár egyéb elektromos autóknak is vészmegoldást kínálhat.