Kihirdették az EQUITONE építész és építészhallgatói pályázat 2019 eredményeit.

„A szépség és ésszerűség egysége” mottóval hirdette meg idén a mára hagyományos, építészek és építészhallgatók munkájának elismerésére hivatott pályázatát a környezetbarát szálcement homlokzatburkolatokat gyártó EQUITONE. A tavasszal meghozott döntés a zsűri a kialakult helyzet miatt szeptember elején online eredményhirdetésen hozta nyilvánosságra. A mezőny legjobbja a budapesti Shopmark üzletközpont felújítása lett.

 

Az első helyezet a budapesti Shopmark Üzletközpont lett

A kiíró a pályázattal hozzá kíván járulni az egyre inkább elvárt és népszerű, a környezettudatosságot fókuszba állító, felelős tervezői gondolkodás terjedéséhez. Ez is indokolta az idei évi pályázat fő üzenetének megválasztását. A mottó azt fejezi ki, hogy ugyan az EQUITONE anyag az épületek esztétikájához vitathatatlanul hozzájárul, nem feledkezhetünk meg az épületburok az energiafelhasználásra gyakorolt hatásáról, valamint a tartósságra való törekvésről sem. Mindezt pedig az EQUITONE szálcement burkolat változatos megjelenéssel kínálja felhasználóinak.

Vikár András, Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész a zsűri tagja az online eredményhirdetésen így fogalmazott:

„Az EQUITONE anyagok méltán egyre népszerűbbek, hiszen azok minősége, megjelenése és felületi kialakítása is jól illeszkedik a mai kor építészeti és műszaki elvárásaihoz, a szakma kezdi felfedezni, alkalmazni. Ez az anyag nem igényel rábeszélést, csupán ismereteket.”

A zsűri az építészek munkái közül négyet, míg a hallgatók közül kettőt emelt ki.

A pályázat II. díját Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter nyerte a Metrodom Panoráma lakópark épülelteiért

A már hagyományosan évente meghirdetett pályázaton - az építészek munkájának elismerése mellett - az Etex Csoporthoz tartozó EQUITONE célja, hogy az anyaghasználat változatosságát és az EQUITONE szálcement lapokkal burkolt épületek sokszínűségében rejlő lehetőségeket bemutassa. Idén a 22 építész és 16 hallgatói pályamű között társasházak és családi házak és más középületek mellett egy bevásárlóközponton is megjelent ez a sokoldalú anyag, amely épület el is nyerte a zsűri legmagasabb elismerését. A 2019 év termései közül a zsűri az első díjjal a budapesti Shopmark Üzletközpont felújításának terveiért Prof. Kertész Andrást DLA és Tóth Tamást jutalmazta.

„Meglátni egy kész épületben egy másik épület lehetőségét – mindezt az ár-érték arány szűrőjén keresztül – nemcsak komoly felkészültséget, de szigorú következetességet is igényel. Az értő szem számára ez a képesség az első, ami az épület láttán feltűnik.  Újrateremteni valamit abból, ami devalválódott, hálás és hálátlan feladat is egyszerre. Nem csupán egy épületet kell átformálni, de a befogadókkal a viszonyát is újra kell építeni. Ha az építészeti minőséget méregetjük, szembesülnünk kell a léptékkel. Itt a megszokott nézőpontok nem működnek. Egy ekkora házat nem lehet szemügyre venni, csak mozgás közben megélni. 250 méternyi épület, 650 méter homlokzattal. Kívülről városi térfal, belülről ”pszeudo város”. – hangzott el Patartics Zorán, Ybl Miklós-, Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagjának videoüzenetében – a méltatás további része a szervező, a Build-Communication Youtube csatornáján is meghallgatható.

A pályázat II. díját Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter kapta a Metrodom Panoráma lakóépüleltért. A zsűri a III. díjat a Kalmár László és Zsuffa Zsolt építészpárosnak ítélte a Budapest III. kerültébe tervezett többgenerációs családi ház terveiért. A különdíjat Prohászka Benedek, Halmosi Erik és Lasztóczi Péter budapesti négylakásos társasháza nyerte.

A 20 hallgatói pályázat közül a zsűri két pályaművet megosztott első díjra értékelte.
A hallgatók esetén továbbra is a kiíró elvárása, hogy a pályázó megismerje az anyag alkalmazástechnikáját és annak megfelelően alkalmazza azt bármely iskolai munkáján, vagy kifejezetten a pályázat számára készült tervén.

A 2019. pályázat egyik díjazottja Jámbor Róbert, Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatója lett (konzulense: Szabó Dávid DLA), aki az EQUITONE anyagokat a Zuglóba tervezett kézműves sörközpont terveihez használta fel.

A megosztott első díj másik nyertese Walton Mihály és Zacher Márton, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki mesterképzési szak építészhallgató párosa (konzulensük: dr. Rohoska Csaba DLA, habil. egyetemi docens), akik Jászszentlászlóra tervezett paradicsomfeldolgozó üzemet képzeltek el az EQUITONE anyaggal burkolva. Mindkettejük munkáját Vikár András DLA, Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész, a zsűrii tagja méltatta.

A zsűri tagjai 2019-ben
Patartics Zorán, Ybl Miklós-, Pro Architectura díjas építész
Tima Zoltán, Prima Primissima-, Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész
Vikár András DLA, Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész
Horváth Márk, projekt manager, EQUITONE

Az EQUITONE pályázati eredményeket itt találod.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közönségdíjat nyert a Párisi Udvar az Architizer A+ Awardson

Közönségdíjat nyert a Párisi Udvar az Architizer A+ Awardson

A már eddig is számos díjat nyert épület most rangos nemzetközi elismerésben részesült.

Nemzetközi díjat nyert a Budai Vigadó és a Gül Baba Türbéje

Nemzetközi díjat nyert a Budai Vigadó és a Gül Baba Türbéje

Emellett öt ezüstérmet is bezsebelhettek a magyar projektek a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton.

Hirdetés