Gyermekpszichológiai rendelőként éledt újjá a Jókai-Bozay-villa

Erről szóló cikkünk a 198-as, 2025/2-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Hlinka Zsolt
• Olvasási idő: …

A budai hegyvidék modernista építészetének fölfedezése csak az utóbbi években kezdődött meg; a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep valóságos zarándokhely lett, és tematikus városi sétákon lehet bekukucskálni Molnár Farkas, Fischer József vagy Kozma Lajos rózsadombi, pasaréti, törökvészi villáiba. A Bauhausból kiinduló modern lakóház-építészet elvei – az egyszerű, díszítetlen homlokzatok, a funkciónak alárendelt formálás, a kompakt tömeg és a racionálisan elrendezett, napfénnyel átjárt lakóterek – ma, csaknem száz évvel később, egyértelműen a műfaj legfontosabb értékei. De hogyan gondolkodjon a tervező, ha egy ilyen házat kell ma másfajta funkcióhoz igazítania, amelyet ráadásul a száz év alatt sokszorosan átalakítottak, sőt már a megépülte sem teljesen az eredeti tervek szerint történt?

A Törökvészi és Pusztaszeri utcák között futó, csöndes Vend utcában egy közös telken áll két modernista villa. 1930-31-ben épültek, egy időben a Napraforgó utcai házakkal. A történetük kezdetén egy rendhagyó kezdeményezés áll: az ország egyik legnépszerűbb irodalmi folyóirata, a Herczeg Ferenc vezette Új Idők építtette őket, és kisorsolta az előfizetői között. Az akciót a bajba jutott gazdaság, elsősorban az építőipar fellendítésének szándéka motiválta, a folyóirat példát akart mutatni a nagyvállalatoknak – persze PR-fogásként is kitűnően működött. Eredetileg tíz villát gondoltak ilyen módon tulajdonoshoz juttatni, de a gazdasági válság közepette végül csak ez a kettő épült meg.

A háromszobás, fürdőszobával és minden komforttal ellátott, modern családi házak tervezésére 1930-ban országos pályázatot írtak ki. A beérkezett pályaművek magas száma (289 terv) és minősége, a koncepciók merészsége azt is mutatta, hogy az Európa-szerte éppen ekkor születő építészeti modernizmus nálunk is gyorsan hódított: a beszámolók szerint a zsűri meglepetéssel tapasztalta, hogy alig akadt olyan pályázó, aki hagyományosabb házformában, magastetős, kúriaszerű épületben gondolkodott. A versenyt Bálint Károly és Sándori Pál építészek terve nyerte meg – ugyanők ugyanebben az évben 40 családi ház címen egy könyvet is publikáltak, amelyben saját terveiket mutatták be különböző műfajú, modernista szellemiségű lakóépületekhez. (A rá következő években a környéken több ház tervezéséhez is őket kérték fel.)

A két, hasonló tömegformát mutató villa egyetlen dísze az árkádíves első emeleti terasz volt. Földszintjükön széntároló, házmesterlakás és mosókonyha, az emeleten egy nagy, közös térben nappali és étkező, illetve egy konyha és mosdó, legfelül pedig két jókora hálószoba, fürdő és cselédszoba lett kialakítva. A terven még lapostető szerepelt, ám a két villa már magastetővel épült meg. Az 1931-ben elkészült, vörösre vakolt első ház a Jókai-villa nevet kapta – a folyóirat legnevesebb szerzője után –, az egy évvel később átadott, fehér mészkővel burkolt Herczeg-villa pedig a főszerkesztő nevét viselte.

A sorsoláson a Jókai-villa tulajdonosaként egy tanítónő nevét húzták ki – nehéz elképzelni, hogy az alföldi tanyavilágból a Rózsadombra csöppent asszony hogyan viszonyult a modern építészethez, ami onnantól kezdve az otthonát jelentette. Mindenesetre nagyobb lakótérre lehetett szüksége, mivel néhány évvel a beköltözése után beépíttette a 2. emeleti télikertet. Az 1960-as évek közepén a Bozay család vásárolta meg a villát. (Ma a beugró lábazaton elhelyezett emléktábla tiszteleg a híres egykori lakó, Bozay Attila Kossuth-díjas zeneszerző előtt.) A hetvenes években kétlakásossá alakították át, a földszinti terasz helyét egy külső lépcsőház foglalta el, majd további beépítések következtek. Az évszázad végére már csak nyomokban volt felismerhető az eredeti tervezői szándék. A földszint – ami mai fogalmaink szerint inkább alagsornak mondható – folyamatosan vizesedett, és a toldozások szép lassan felismerhetetlenné tették az egykori, egyszerűségében is méltóságteljes megjelenést.

2022-ben a DVM Group tervezőcsapata kapott megbízást, hogy a Jókai-villát gyermekpszichológiai rendelővé alakítsa át. A műszaki és tartószerkezeti korszerűsítés mellett (injektált falszigetelés, hőszivattyús mennyezeti panelek és padlófűtés, csapadékvíz-szikkasztó a kertben) meg kellett találni a többszörösen átalakított ház saját arcát. Berecz Dániel építész vezetésével úgy döntöttek, hogy értelmetlen lenne az utólagos beépítések elbontásával visszaállítani az eredeti tömegformát, így inkább a modernista karakter hangsúlyozásával, illetve a nyílászárók egységes rendszerbe integrálásával igyekeztek visszatérni a kezdeti koncepcióhoz. Kívülről az egyes szinteket jelző finom osztóvonalak rendszerezik a megjelenést, ugyanilyen kontúr keretezi az emeleti bejárathoz vezető külső lépcső mellvédjét is.

A magastető elbontásával visszaállt az eredeti terv szerinti lapostetős megoldás, ez a bővítésekkel bonyolulttá vált épülettömegnek is letisztultabb, egységesebb összképet ad. A tetőt zölddel ültették be, így teraszként is hasznosítható, a feljutást a második emeleti teraszról induló szürke acélhágcsó segíti, amelyet ugyanilyen anyagú és színű konzolos árnyékoló vesz körbe, némileg ellensúlyozva a ház masszív, zárt tömbformáit. Ugyanezt szolgálja a lábazaton körbefutó, illetve a beugró tömegeken és az emeleti sarokpilléren megjelenő vörös téglaburkolat, valamint az emeleti bejárat fölé helyezett, pontmegfogásos üveg előtető.

Az alsó szint új életre kelt: külön, földbe mélyített, látszóbeton mellvédek között vezetett bejáratot kapott a kert felől, és a szuterén-helyzetből kiemelve, az osztott sávablakok révén világos, teljes értékű terek jöttek létre benne, egy nagyobb csoportszoba, nagy ablakfelületekkel, külön mosdóval és teakonyhával. Az emeleteken az egykori nagy, összefüggő tereket több kisebb helyiségre kellett tagolni. Ezt kívánta meg az új funkció, de a szétaprózódást könnyeddé, szellőssé teszik a térkapcsolatok, az első emelet kisebb és a felső szint tágas terasza tovább lazítja a zártabb helyiségek sorát.

Az első emeleten megmaradt az egykor teraszt övező, de már a belső teret tagoló íves árkádsor; innen nyílnak a váró- és csoportszobák, rendelőhelyiségek és egy kis konyha. A második emeletet irodák és egy szakfolyóirat szerkesztőségi helyisége foglalta el. A két szintet összekötő, sötétszürke acélszerkezetű lépcsőt laza osztású acél pálcák kísérik, a járófelületét világos fával burkolták. A lépcső szoborszerű szépségét hangsúlyozzák a szinte lebegő hatású, két falfelület vagy a lépcső tartószerkezetének szélei közé illesztett fa korlátok. A folyosók fehér fa parapetje, a szobák kellemes színharmóniája, a hatvanas éveket idéző geometrikus mintázatú tapéták egy derűvel átitatott, de nem tolakodó, bizalmi kapcsolatra épülő légkört árasztanak.

A rendszerező szándéknak köszönhetően viszonylag kisebb külső átalakítással újra felragyogtak a házon a klasszikus modernizmus értékei. Az újragondolás legfőbb erénye azonban nem ez, hanem az az érzékeny figyelem, amely a ház csaknem százéves történetét, több család változatos alakulásának lenyomatát megőrizve tudott visszanyúlni a kezdethez.

További képek a cikk végén található galériában!