200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.

Bejrúti építészeket és tervezőket kérdezett meg a dezeen arról, miképp élték meg azt a hatalmas robbanást, amely múlt kedden a város nagy részét elpusztította. Olyan volt, mint egy atomtámadás, amely felbecsülhetetlen károkat hagyott maga után, jelentős épületek váltak a földdel egyenlővé.

A PSLab-ot 2004-ben alapította Dimitri Saddi építész, a cég családi műhelyből nőtte ki magát egy akkora vállalkozássá, amelynek a bejrúti székhely mellett Stuttgartban, Bolognában, Dubaiban, Amszterdamban, Antwerpenben, Londonban, Koppenhágában és Párizsban is vannak irodái. A főként világítástervezéssel foglalkozó iroda bejrúti székhelye a robbanás következtében teljesen megsemmisült. Rania Abboud, a cég kommunikációs vezetője elmondta, hogy

irodakomplexumuk magában foglalta Bejrút egyetlen Bauhaus épületét, amely szerkezetileg menthetetlenné vált. Abboud szerint a környék tele volt tradicionális libanoni házakkal, amelyek helyén biztosan épülnek újak, de azt a profilt, amely a területet meghatározta, örökre elfelejthetik. 

Lina Gothmen építész nemrégiben fejezte be az első projektjét Bejrútban, a robbanás helyszínétől egy kilométerre tervezett lakóparkot. Az ő épülete nem omlott össze, de az ablakok üvegei teljesen kitörtek. Az építész elmondta, hogy annak szellemében tervezte meg a lakókomplexumot, hogy valós menedék legyen az ott lakók számára, mert élénken dolgozott benne az a gyermekkori élmény, amikor a várost lerombolták, majd újraépítették. Szörnyű érzés újra azzal szembesülnie, hogy Bejrútot ismét újra kell építeni érzelmileg és építészetileg egyaránt.

Az építészek egybehangzó véleménye szerint a libanoniaknak az egyetlen menedékük ebben a politikailag és társadalmilag instabil országban az otthonuk volt, és sokaktól most ezt is elvették. 

A lakóházak mellett a detonáció részben vagy teljesen lerombolta a város jó néhány történelmi és építészeti látványosságát, beleértve múzeumokat, galériákat és egyéb közösségi és kulturális helyszíneket. A helyzetet súlyosbítja, hogy nem tudják, miből fogják majd újraépíteni a várost a gazdasági válság sújtotta országban.

Augusztus negyedikén 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel a bejrúti kikötő egyik raktárában, amelynek következtében legalább 154 ember életét vesztette (köztük Jean-Marc Bonfils, libanoni építész), ötezren megsebesültek, és 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A bejrúti robbanás letarolta a helyi kreatívipart is

A bejrúti robbanás letarolta a helyi kreatívipart is

Az építészek és a tervezők egy része azon gondolkodik, hogyan lehetne újraépíteni a várost, van azonban, aki biztosan távozik Bejrútból. 

A bejrúti robbanás a történelmi épületek jó részét is letarolta

A bejrúti robbanás a történelmi épületek jó részét is letarolta

200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.

Látványos beemelés a Csörsz utcában

Látványos beemelés a Csörsz utcában

Helyükre kerültek a Testnevelési Egyetem multicsarnokának acél rácsostartói.

Hirdetés