Hatvan társadalomjobbító ötlet egy könyvben.

Az életkörülmények javítása már nemcsak a kormányok és a szakértők feladata: az új techológiák lehetővé teszik, hogy bárki hozzájárulhasson a társadalmi és környezetvédelmi körülményeink jobbá tételéhez. Ez a kiindulási pontja Robert Phillips Futurekind: Design by and for the People című könyvének. A könyv részben kézikönyv, részben manifesztum, hatvan olyan projektet mutat be, amelyekben tervezők és közösségek dolgoztak együtt azon, hogy jobb jövőt teremtsenek.

Fotó: Robert Phillips

Rob Philips díjnyertes tervező, a Royal College of Art vezető oktatója, aki kutatásaiban a formatervezés és a civil kezdeményezések összekapcsolási lehetőségeire keresi a választ, és a könyvben felsorolt projektekben meg is találta azt. 

Szerinte ezeknek a kezdeményezéseknek a közös jellemzője, hogy sokkal inkább az emberek szempontjait veszi figyelembe és nem a profitot, a tervezés során pedig elsősorban a helyi viszonyokból és közösségekből indultak ki. Kialakult így egyfajta metodika, amely jól alkalmazható más országokban is. 

Phillips szerint eddig az volt a probléma, hogy sok projekt elsősorban a pénzről szólt és az önhatalmú döntésekről, holott a közösségi részvétel kulcsfontosságú minden egyes tervezési folyamatban. A tervezők jobban megértik a lokális igényeket, a lakosság pedig átélheti azt, amelyről a világ számos országában már lemondtak, miszerint van beleszólási joga lakóhelyének folyamataiba. Így válik teljessé az a sor, amelyben a kormányzat, a közgazdaságtan, az üzleti modellek, a társadalomtudományok, az emberi jogok, a kulturális ismeretek és az állampolgárok együtt és nem egymás ellenében döntenek, és így válik közösségszempontúvá a design. Mutatunk pár példát arra, milyen ötletek kerültek be a könyvbe.

FairCap

Fotó: faircap.org

Négymilliárd ember szenved különböző betegségekben világszerte, és másfél millió ember hal meg azért, mert nem tud hozzáférni a tiszta ivóvízhez. Mauricio Cordova vállalkozó maga is érintett volt a perui kolerajárványban az 1990-es években, amely 10.000 ember halálát okozta. A tiszta ivóvíz garantálása érdekében fejlesztette ki a FairCap nevű, palackra szerelhető szűrőt, amely eltávolítja a kórokozókat a vízből. A prototípust 3D nyomtatással készítették, de a cél, hogy hagyományos módszerekkel, tömegesen is előállítható legyen.

Showerloop
Fotó: showerloop.org

A finn Jason Selvarajan szinte már bűnösnek érezte magát amiatt, hogy sokáig zuhanyzik és egyre csak pazarolja a vizet. A Showerloop ennek megfelelően visszatartja a vizet, majd szűrőkön keresztül visszajuttatja a zuhanyfejbe. A startup a tervezést nyílt forrsákódúvá tette, be lehet szállni a fejlesztésbe.

Future Sense Project
Fotó: ideo.org

A Future Sense Project keretében kifejlesztettek egy napenergiával működő nedvességérzékelőt, amely megmutatja a gazdáknak, hogy mekkora a vízszint a talajban. Az összegyűjtött adatok segítenek a termőföld viszonyainak elemzésében, meghatározva a talaj típusát, a vízelvezetési arányt és az időjárási viszonyokat. Az adatok segítséget jelenthetnek egy mezőgazdasági hitel felvételekor is, csökkentve a mezőgazdasági termelők és finanszírozók által felmerülő kockázatokat.

Better Shelter
Fotó: bettershelter.org

Ahogy a nevében is benne van, a projekt a lakhatási problémák enyhítésére fókuszál olyan emberek számára, akik háború vagy természeti katasztrófák miatt kényszerülnek elhagyni otthonaikat. A menekültsátrakkal szemben sokkal tágasabbak, tartósabbak és jobban szigeteltek a Better Shelter házai. 

Cocoon
Fotó: landlifecompany.com

A Land Life nevű szervezet azért fejlesztette ki a Cocoon edényt, hogy elősegítse a száraz területeken ültetett fák növekedését. A Cocoon olcsóbb, mint a hagyományos ültetési technikák, ráadásul feloldódik a talajban. A földbe ásott kis egységek vizet biztosítanak a facsemetéknek és óvják a gyökérzetüket. Mintegy 20 országban használják a technológiát, a fák túlélési aránya 80-90%-kal magasabb, mint az előtte használt technológiával. 

Borítókép: metalocus.es




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Irány a nyár!

Irány a nyár!

Bolla Zoltán: Balatoni modernizmus és art deco

Tabutéma helyett, designtéma

Tabutéma helyett, designtéma

Egy ravatalozó terve és egy művészkönyv a halálról 

Brutalista Itália

Brutalista Itália

Olaszország, ahogy ritkán látjuk

Hirdetés