A sárga és a halvány égszínkék vezeti a tekintetet a kis méretű, görög nyaralón kívül és belül egyaránt.
Nyaralóépület Zánkán.
Nyaralóház Észak-Portugáliában.
A vízparti házikó bővítését a hajókabinok kialakítása ihlette.
Pethő László balatoni nyaralója.
Hétvégi ház Bukovany-ban a cseh SENAA építészirodától.
Az év végéhez közeledve Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a Kovács Csaba által tervezett zánkai üdülőház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.
Jövőre már a koronavírus-járvány előtti szintet közelíthetik meg a volumenek.
Izgalmas építészeti- és belsőépítészeti projekteken dolgozhatsz.
Szétnéztünk a most megnyílt Lakás Kiállítás 2021-en.
Az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány sem állítja meg a folyamatot az üdülőövezetkben.
Gyetvai Géza építész a fejlesztés alatt álló Észak-Buda Városközpont campus-koncepcióról.
Az Észak-Buda Városközpont koncepciótervének bemutatása.
A következő két hónapot aktív lakáskereséssel tölti sok frissen felvett hallgató, pályakezdő és munkahelyet váltó.
Erős koncepció és érzéki részletképzés a Balaton partján.
Üdítő példa Zamárdiból.
Járvány előtti a hangulat, a használt lakások árai minden körzetben emelkedni fognak.
Az üres üzlethelyiségek hasznosítását célzó program korábban már ért el sikereket.