Apartman külföldön, kedvező hitelek, technológia

Szétnéztünk a most megnyílt Lakás Kiállítás 2021-en.

Pénteken tíz órakor megnyílt a Lakás Kiállítás 2021MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban. Az ingyenesen látogatható vásár három napon át lesz nyitva, mindennap 10-18-ig. Körbenéztünk a megnyitó után.

 A nyitás utáni percekben Csak egy makett, nem a kiállítás

Az idei Lakás Kiállításra – amely definíciója szerint „lakossági ingatlankiállítás és -vásár” – a legnagyobb ingatlanbefektetők vonultak ki, hogy minden lakáskereső megtalálja az álmai otthonát. Azért ez nem lesz egyszerű, részben az ingatlanárak elmúlt években látott diadalmenete miatt, részben mert a kínálatot a tájékozott látogató jól ismerheti az internet alapján. Ami mégis a látogatás mellett szól, hogy az érdeklődő testközelből láthat sok projektet, bármit meg is kérdezhet róluk, és több helyen kedvezményeket is kaphat ezen a hétvégén.

A fejlesztők mellett lakásközvetítők, bankok, lakástakarék-pénztárak és szolgáltatók is jelen vannak. Talán lehetne nagyobb a vásár területe, de érdekesség így is akad: van szolgáltató, amelyik a napelemes technológiákkal és azok telepítésével kapcsolatban nyújt segítséget, a standján pedig egy odabent dzsungelesre alakított elektromos autó parkol.

És van például fűtőfóliákat forgalmazó és telepítő cég is, ahol mindent megtudhatunk arról, hol tart ez a technológia jelenleg, vagyis annak sem közömbös a rendezvény, aki felújításban, átalakításban, bővítésben gondolkozik. A szervezők várják a fontolva haladókat is, vagyis akik „a közeljövőben vagy középtávon gondolkodnak lakásvásárláson, lakáseladáson, lakáshasznosításon vagy éppen előnytelen hiteleik kiváltásán”.

Sokféle szolgáltatást megtalálunk tehát, de a legmeglepőbb talán a külföldi ingatlanokat áruló standok jelenléte volt. Két helyszínen spanyolországi, egy helyen pedig ciprusi ingatlanokat tudunk vásárolni. Ciprus jóval olcsóbb – az árak alacsonyabbak a hazai ingatlanokénál –, de a spanyol helyszínek sem megfizethetetlenek mondjuk a budapesti árakhoz viszonyítva. Nyilván vonzó lehet egy saját tulajdonú spanyolországi apartman, amit ki lehet adni, amikor éppen nem nyaralunk benne. Az egyik felkínált helyszín pedig éppen Marbella, ami már elitebb üdülőhely, de nem kizárólag turistacsapda: jól kiépített intézményrendszere is van, például remek iskolákat is találni. Már ezért is megéri ellátogatni a Lakás Kiállításra.

A belépés ingyenes, de védettségi igazolványt és személyi igazolványt fel kell mutatni a bejáratnál, a hatályos törvények szerint. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Aláírásgyűjtés indult a balatoni „lakóparkszörny” ellen

Aláírásgyűjtés indult a balatoni „lakóparkszörny” ellen

92 lakásos társasházat terveznek Balatonvilágos egykori aligai részére.

Minden eddiginél nagyobb haladékot kaptak a Közel Nulla Energiaigényű épületek

Minden eddiginél nagyobb haladékot kaptak a Közel Nulla Energiaigényű épületek

A korábbi fél év haladék után most már másfél évnél járunk.

Mélyponton a budapesti albérletárak

Mélyponton a budapesti albérletárak

De a harmadik hullámnak még nem volt hatása a piacra.

Hirdetés