Nyaralóház Észak-Portugáliában.

A Braga körzetben, a Caniçada természetvédelmi területen felépült Casa na Caniçada egy család második otthona. A legalapvetőbb igények kielégítésére tervezte egy építészettel, belsőépítészettel és tárgytervezéssel egyaránt foglalkozó helyi iroda, a Carvalho Araújo, mely 1996-ban alapította meg első stúdióját Bragában, 2013-ban pedig Brazíliában, Sao Pauloban is irodát nyitott. Az archetipikus ház-formát követő erdei menedék teljes egészében látszóbetonból és üvegből épült.

 

 

A közel egy hektáros területet sűrű erdő borítja. Az eredetileg a telken álló rossz állapotú kis épületet lebontották, de a helyére kerülő új ház léptékét alapvetően a régi épület mérete határozta meg. A lejtős terepre ültetett, nyitott, összefüggő terekkel rendelkező három szintes házban minden megtalálható, ami egy családi házban szükséges.

 

 

A bejárat a mindkét hosszanti oldalnál szint-magas üvegezéssel megnyitott középső szinten nyílik. Egyik irányban a hegyoldal, vele szemben a természetvédelmi terület panorámája nyílik. A nappali tér tömör végfalain kandalló, illetve a szinteket összekötő lépcső kapott helyet. Az alsó szinten a közvetlen teraszkapcsolattal rendelkező konyha és étkező együttese, fent a hálórész található. A ház egészére jellemző nyitott alaprajz jegyében a hálófülkéket nem falak, hanem üveg és áttetsző, lebegő függönyök határolják el a közösen használt területtől. 

 

 

A magas-tetős ház archetipikus formáját követő épület teljes egészében nyers látszóbetonból készült, melyet a belső felületeken az intimebb hatás érdekében políroztak. A csiszolt betonfelületeken mind a mesterséges, mind a természetes fény tükröződik, így a ház belül világosabb. A kissé bunkerre emlékeztető külső a védettség érzetét fokozza az erdő közepén. 

A beton használata tudatos volt. Egyrészt az, hogy a vasbeton koporsószerkezet révén nagy, nyitott tereket hozhattunk létre, erősíti a szabadság érzetét, amely a megbízók részéről kezdettől a legfontosabb igény volt. A szigorú tudatosság, amit a betonból történő építés megkövetel, ellentmond ugyan a szabadságnak, viszont olyan felületeket kapunk, amik nem igényelnek komoly karbantartást, szépen öregszenek, és beleolvadnak a természetes környezetbe – mondja Joana Nunes építész.

 

 

Forrás: dezeen

 

 

Rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kagylóhéjból készített betont egy londoni design stúdió

Kagylóhéjból készített betont egy londoni design stúdió

Vajon a kagylóhéj lesz az új cement?

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Eladta az IKEA Breuer Marcell brutalista épületét

Az építészként végzett új tulajdonos nulla energiaigényű szállodát varázsolna belőle. 

A fa lesz az új beton?

A fa lesz az új beton?

Egyre több emeletes házat építenek beton helyett fából, csökkentve ezzel az építőipar katasztrofális mértékű szén-dioxid kibocsátását.

Hirdetés