Az idén 100 éves cég a társadalmi felelősségvállalásra is gondol.
Videóval pályázhatsz, a legjobb 40 mehet táborozni.
Benéztünk a Telenor Astorián lévő zászlóshajó boltjába.
Innovatív épületeket, és az azokat megálmodó építészeket mutatja majd be.
Bárki csatlakozhat, aki vállalja az eldobható műanyagok használatának mellőzését.
Minden magyarországi települési önkormányzat pályázhat.
Friss látványtervek a WING fejlesztésében megvalósuló Libertyről.
Milton Glaserre emlékezünk.
A természet szerelmesétől kezdve, a lázadón át a kísérletező építészig.
A 75 éven át aktív keramikus New Jersey-i kiállítása.
Jól látható, miképp változott a nap felszíne 2010 óta.
Volt már erre példa az Egyesült Királyságban.
Az este’r partners körüljárta a témát.
Hogyan tölt be egy piaci rést a Lean Tech Mérnökiroda?
A termékkel eddig több mint 5000 kerékpárost sikerült megvédeni a komoly sérüléstől.
Az OCTOGON idei első igazi nyári száma erős külföldi projektekkel indul, majd erős hazaiakkal folytatódik, például rendhagyó budapesti objektumokkal, melyek céljukban, funkciójukban is messze túlmutatnak a lakhatás alapvetésén. Hasonlóan egyedi vidéki projektekkel folytatjuk, majd a MOME végzőseinek diplomamunkáiból készített válogatás erősíti a design-vonalat, amelyet két pesti urban-projekt kerekít ki.
Igazi szimbólum lesz, hemzseg a török történelem fontos dátumaitól.
Július 6-a a jelentkezési határidő.
A vállalat a saját irodái mellett a bérlőit is segíteni szeretné.
Irány a belváros!