Műszaki megoldással a vírusfertőzések ellen

Mire jók a légtechnikai berendezések, és hogyan használjuk azokat?

A VGF&HKL szaklap kiadója megvizsgálta a piacon kapható légtechnikai berendezéseket, hogy lássuk, hogyan védekezhetünk a vírusos megbetegedések, akár a koronavírus ellen. Ma már olyan komoly légtisztító készülékek kaphatók, amelyekkel a virágporon és a háziporon kívül a füst, szmog, kipufogógázok, benzingőz, szagokat okozó vegyületek, atkák, gombaspórák, baktériumok, sőt, a vírusok nagy része is kiszűrhető a levegőből.

Nyugodt lelkiismerettel egyik gyártó sem meri kijelenteni, hogy a berendezése megöli a koronavírust, a fertőzés kockázata csökkenthető – árulta el Szilágyi László, a Víz-, gáz-, fűtéstechnika és hűtő-, klíma-, légtechnika szaklap kiadóvezetője. „A lakóhelyiségeket, illetve azokat a közületi helyiségeket, amiket egyszerre több ember is látogat, célszerű rendszeresen szellőztetni, mert ezáltal nagyságrendekkel csökken a tovább fertőzések esélye. A hagyományos, kézi szellőztetéssel viszont jelentős hőenergiaveszteséggel, így megnövekedett fűtési költséggel kell számolnunk – fejtette ki.

Modern, úgynevezett hőcserélős központi szellőztető rendszer kiépítésével már otthonainkban is komfortos és energiatakarékos szellőztetés tudunk biztosítani, ami sok betegség megelőzésre is alkalmas.”

A koronavírus okozta nemzetközi pániknak elsősorban gazdasági és társadalmi hatásait érzékelhetjük itthon, számos országban viszont már igen elterjedt a vírus, ezért több európai rendezvényt, konferenciát is lemondtak már. A Covid-19 áldozatául esett többek közt a milánói Salone del Mobile és a Velencei Biennále is.

Olaszországban iskolákat, közintézményeket zárnak be, a bajnoki focimeccseket pedig még zárt kapuk mögött sem rendezik meg. Közben – írja a VGF&HKL szaklap – megnőtt a légtisztító berendezések iránti igény. „Már most érezhető anyagi veszteséggel lehet számolni, a nemzetközi eseményekre előre lefoglalt repülőjegyek, szállások, standépítési díjak elvesztésével, amit a szakma már most megérez – írják. – Az olaszországi gyártók biztosítják a folyamatos ellátást, de komoly PR-tevékenységet kell folytatniuk a zökkenőmentes ügymenetért, és több tárgyalást visszamondtak az elmúlt napokban. Sajnos a médiában tapasztalt erős nyomás biztos hatással lesz gazdasági oldalon miden piaci résztvevőre, függetlenül a vírus valós egészségügyi kockázatától.”

A szellőzés fontossága leggyakrabban a penész vagy a szén-monoxid-mérgezések megelőzésével kapcsolatban kerül reflektorfénybe, pedig számos olyan szennyezőanyag van, amely a levegőminőségen keresztül hatással van egészségünkre. Kimondható: a rendszeres szellőztetés alapvetően fontos nemcsak a megfelelő komfortérzethez, de az egészségünk megóvása érdekében is. Pollenszezonban az arra érzékenyek, járványok idején a legyengült immunrendszerrel rendelkezők számára alapvető a helyiségek levegőtisztasága.

Ha a szellőztetés nem megoldható, vagy nem elég, hatékony légtisztító berendezéseket használhatunk.

A komplex légtisztítókban többfokozatú szűrőrendszer található, a szaklap összeszedte a legismertebb műszaki megoldásokat:

  • Az előszűrő mechanikus tisztítást végez, porszemcséket és szilárd szennyeződéseket köt meg, tartalmazhat HEPA szűrőt és/vagy aktívszénszűrőt is.
  • Az ionizátor a szűrőn áthaladó levegőben ionokat, azaz (pozitív) elektromos töltésű részecskéket állít elő, amelyek egy ellenkező (negatív) töltésű felülethez tapadnak (elektrosztatikus vonzás), így eltávolíthatók.
  • A titán-apatit fotokatalitikus szűrő kémiai módszerrel hatástalanítja a biológiailag aktív mikroorganizmusokat (baktériumok, vírusok, pollenek, gombaspórák stb.)
  • Fontos megjegyezni, hogy bár egyes vírusok roncsolásával és elpusztításával is kínálják a berendezéseket a gyártók, ezek elsősorban megelőzési céllal javasoltak.

Helyiségeink levegőjének a páratartalom is fontos paramétere. Ha túl magas a relatív páratartalom, penészesedés várható, fülledt, nyomott levegőt érzékelünk. Ha túl kevés, szemszárazság, irritáció lép fel, alvászavarok tapasztalhatók. A 40-60% közötti relatív nedvességtartalom az ideális, 30% alatt és 70% felett problémássá válhat a helyzet.

A modern légkezelő berendezések – akár beépített, akár mobil kivitelben – képesek a levegő páratartalmának szabályozására is, ha kell, szárítanak, ha kell, párásítanak.

„Nem a koronavírus vagy az influenza ellen, hanem azok megelőzése végett, komfort és energetikai előnyei miatt célszerű a modern otthonainkat már levegőszűrővel és központi szellőzéssel ellátni” – összegzett Szilágyi László.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Milyen a levegő az otthonodban?

Milyen a levegő az otthonodban?

Maszkviselés, távolságtartás és gyakori kézmosás az embereknél, levegőszűrés, légcsere, és optimális hőmérséklet, valamint páratartalom az épületeknél.

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

Nevét és formáját a kínai Guilin-hegység ihlette.

Milyen a levegő az otthonodban?

Milyen a levegő az otthonodban?

Maszkviselés, távolságtartás és gyakori kézmosás az embereknél, levegőszűrés, légcsere, és optimális hőmérséklet, valamint páratartalom az épületeknél.

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

Nevét és formáját a kínai Guilin-hegység ihlette.

Milyen a levegő az otthonodban?

Milyen a levegő az otthonodban?

Maszkviselés, távolságtartás és gyakori kézmosás az embereknél, levegőszűrés, légcsere, és optimális hőmérséklet, valamint páratartalom az épületeknél.

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

A lámpa, amely fény segítségével megtisztítja a hálószobád levegőjét

Nevét és formáját a kínai Guilin-hegység ihlette.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1