1,2 méter magas üvegfallal védenék az áradásoktól.
Jól megfér egymás mellett a magaskultúra és a mainstream.
Autómentes, nagyrészt önellátó, és szociális bérlakások is lesznek benne.
A budai Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program során kerültek elő.
Amikor egy járvány szüli az épületet.
Erő Zoltán február elsején kezdi meg a hivatali idejét.
Nagy Csaba (Archikon) a Párisi Udvar rózsaablak mögött megbújó fürdőszobájáról, és egyéb különlegességeiről nyilatkozott.
Az Építész Stúdió tervében a környezettel való kapcsolat és az intimitás is hangsúlyos.