Hirdetés

Erő Zoltán február elsején kezdi meg a hivatali idejét.

Erő Zoltán építész, urbanista Budapest új főépítésze február elsejétől – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Erő Zoltán tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán (1977-82), valamint a Leuveni Katolikus Egyetem Történeti Városok és Épületek Központjában (1988-89) végezte. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora.

A nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával.

A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott, és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője. Rendszeresen tart előadásokat, szakfolyóiratokban publikál.

Karácsony Gergely főpolgármester megtiszteltetésnek nevezte, hogy Erő Zoltán Budapest új főépítészeként csatlakozik a csapatukhoz: „Tapasztalata, szakmai felkészültsége és kreativitása egyszerre lesz garancia a főváros építészeti értékeinek megóvására és egy bátor, innovatív városépítés megkezdésére.”

Erő Zoltán Mártonffy Miklóst váltja a főépítészi poszton.

Fotó: Budapest.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szembetűnő a lassulás az újlakás-piacon

Szembetűnő a lassulás az újlakás-piacon

De még korai lenne kongatni a vészharangot.

Íme Budapest legértékesebb ingatlanjának belsőépítészeti tervei!

Íme Budapest legértékesebb ingatlanjának belsőépítészeti tervei!

A Szervita téri Emerald Residence apartmanház és boutique hotel enteriőrterveit az este’r partners készítette.

Építészeti ihletettségű dokumentumfilm is lesz a BIDF programjában

Építészeti ihletettségű dokumentumfilm is lesz a BIDF programjában

Csak itt látható filmekkel, nemzetközi sikerekkel érkezik januárban a Dokumentumfilm Fesztivál.

Hirdetés