Közös kincs

Az OCTOGON online januárban a kulturális intézményekkel foglalkozik

Az OCTOGON magazin minden évben első nyomtatott számát a műemlékfelújtásoknak, tágabb értelemben a kulturális hagyaték kezelésének szenteli. Ehhez csatlakozva az OCTOGON online felületén azokkal az intézményekkel fogunk foglalkozni, amelyek működésükkel a kultúra terjesztését szolgálják, különös tekintettel a hagyományostól eltérő platformokra. Az új év nem is indulhat jobban, mint kultúrával, tartsatok velünk!
 

A modern társadalom számára természetes kulturális intézmények a civilizáció történetében igencsak rövid múltra tekinthetnek vissza. Az intézményesített kultúramegosztás a polgári társadalom vívmánya, a korábbi évszázadokban, sőt évezredekben a magaskultúra kifejezetten az elit birtokában volt, legyen ez egyházi vagy világi hatalom. Ebből rögtön az is nyilvánvalóvá válhat, hogy a magaskultúra fogyasztása és előállítása is pénzfüggő. Van persze a kultúrának egy sokkal tágabb, és a civilizált közösségek túlélése szempontjából fontosabb értelmezése is, amely túlmutat a művészetek élvezetén: a közös világmagyarázat – hit vagy eszme – és az ebből következő viselkedés, amely a közösség létének alapköve. Ha ez a közös kulturális minta sérül, a csoport létében fenyegetetté válik, és ahogy azt az általunk ismert világtörténelem mutatja, akár el is tűnhet a föld színéről, bármilyen magas szintű kultúrával, művészi értékekkel rendelkezett is korábban.
 

Fametszet, Wunderkammer szoba, Nápoly, 1599, Ferrante Imperato, „Dell’historia naturale…” Libri XXVIII

A közös kultúra mélyrétege – míg élő – spontán hagyományozódik, szóban, hiedelmekben, liturgiában, mítoszokban; nem csak a társadalom felső csoportjai birtokolják. Míg egy civilizáció virágzik, a társadalom vezető rétegei, a világi és egyházi hatalom nem csak birtokolja, hanem puszta létével szimbolizálja is a közös mítoszt, és ezt a társadalmi ranglétrán lejjebb szorultak is természetesnek veszik.

A hanyatló civilizációs korszakok sajátja a kultúra kisajátítása, manipulálása, a magaskultúra leválása, és a törekvés ennek társadalmasítására, ami aztán elvezet egy új közös kultúra megszületéséhez.

Sok jel mutat arra, hogy napjainkban ilyen korszakot élünk. A nyugati civilizációban az egyház – amely hosszú ideig, a kolostorok, majd egyetemek, illetve az építészet és képzőművészetek révén a legfontosabb kultúraközvetítő szereppel bírt, a polgári forradalmak után elvesztette jelentőségét. A kultúra terjesztése innentől állami feladattá vált, mind a mecenatúra, mind a terjesztés vonatkozásában, és mindkét terület rejt buktatókat. 

A kultúrafinanszírozás nehézségeit nem kell ecsetelni, valamennyien naponta szembesülünk vele. A kultúra terjesztése az internet korában látszólag pofonegyszerű, azonban nem csak a szelektálatlan információ jelent gondot. A 19. században létrejött kulturális intézmények szerepe is megkérdőjeleződik. Ezek a gyűjtemények, és bemutatásuk születésük idején valóban a kultúra közkinccsé válásának reményében jöttek létre, de a kezdetben haladó intézményesülés hamar akadémikussá vált, a kor szavát követő művészek nagyon hamar alternatív utakat kerestek, az intézményes művészet pedig konzervatív elit mulatsággá vált. A huszadik század ebben az ellentmondásban telt, újra és újra felbukkantak kollektív kezdeményezések, mozgalmak a kultúra köreinek tágítására, mind a műfajokat, mind a befogadók körét illetően. Az internet megjelenése pedig végleg felülírta a hagyományos kulturális szokásokat, ami egyszerre jelent hallatlan szabadságot, a kulturális intézmények oldalán pedig pánikot a túlélést illetően.
 

Bilbao, terv: Frank O. Gehry

Az ezredfordulón a turizmus fellendülése, a globális kapcsolatok kiszélesedése egyfajta múzeumi bummhoz vezetett, Bilbao példája, ahol az extravagáns építészettel tömegeket vonzottak egy amúgy viszonylag szűk réteg érdeklődésére számot tartó műfajhoz, sokáig példát jelentett a világ nagyvárosai számára. Budapest is ennek jegyében fektet illetve fektetne nagy összegeket új kulturális létesítmények megépítésébe. Ám a számok egyelőre nem igazolják a várakozásokat, miközben a központilag irányított kulturális beruházások egy másik problémára is felhívják a figyelmet. Ha egy bizonyos csoport dönt arról, mi a kívánatos kultúra, amit a plebsnek kínálunk, akkor a válogatás szükségszerűen egyoldalú lesz, ha ez a válogatás még szubjektív is, vagy egyéb, politikai, gazdasági célok által vezérelt, akkor jutunk el oda, hogy a mindenki által egyértelműen kulturális örökségként számon tartott Iparművészeti Múzeum évek óta bezárva pusztul, miközben csilliárdok mennek el új projektek előkészítésére és megvalósítására, amelyek értelme korántsem közmegegyezés tárgya.
 

Komárom, Csillagerőd, terv: Mányi Stúdió


Jó példaként a hazai gyakorlatból kiemelhető a komáromi Csillagerőd felújítása, ahol egy meglévő épületet emeltek kortárs beavatkozásokkal magas színvonalra, és tették alkalmassá egy komoly 19. századi, addig szétszórt raktárakban rohadó szoborgyűjtemény befogadására. A pillanatnyi hazai állami gyakorlat, sajnos nem ebbe az irányba fejlődik, szemben a világban tapasztalható tendenciákkal. Mindez felértékeli azokat a kezdeményezeséseket, amelyek akár csak szűkebb körben is, de hatékony kultúramegosztást tekintenek hivatásuknak. Nem csak virtuális közösségek, de offline helyszínek, csoportok – lakásgalériák, lakásszínházak, házikoncertek, olvasókörök, filmklubok, de akár még túracsoportok, vagy ökológiai közösségek vesznek részt egy új és valóban közös, közérdeket szolgáló kulturális platform kialakításában. Emellett persze megnézzük Renoirt is a Szépművészeti Múzeumban, Gulácsyt a Magyar Nemzeti Galériában, és Wagnert a Müpában.

A kitágult világ kulturális szövete azonban a szivárvány minden színében pompázik, kár lenne szűrőn át szemlélni. Januárban igyekszünk pásztázni a kulturális helyszínek gazdagságát, az újonnan épülő múzeumok terveitől – amilyen az Magyar Építészeti Múzeum és Központ pályázati terveinek és gondolatainak részletes bemutatása, – a múlt hagyatékát őrző érdi Memento szoborpark frissen veszélyeztetett listára került intézményéig, a virtuális leletmentő gyűjteményektől a valóságos raktárakig, a közismert művektől a lappangó kincsekig, klasszikus múzeumi terektől az alternatív helyszínekig.

Mert a kultúra közös, ahogy a világ is, amiért felelősek vagyunk. 

Éptíészeti Múzeum pályázatának nyertes terve, Bivak stúdió
 

Fejléckép: Szépművészeti Múzeum, Román Csarnok – Palkó György

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hivatalosan véget ért az OFF-Biennále, de számos esemény még elérhető, on- és offline is

Hivatalosan véget ért az OFF-Biennále, de számos esemény még elérhető, on- és offline is

30-nál is több kiállítás és program öt héten át, és még bőven van mire figyelni!

Háromnapos művészeti fesztivál 50 budapesti helyszínen

Háromnapos művészeti fesztivál 50 budapesti helyszínen

Itt az ötödik Műtárgyak Éjszakája.

Az alkotóerőt ünnepli a Bartók Tavasz

Az alkotóerőt ünnepli a Bartók Tavasz

Ingyenes streamkoncertekkel, ősbemutatókkal, Európa neves hangversenytermeiből közvetített produkciókkal.

Hirdetés