Filigrán tetőfedés és kezeletlenségével kacérkodó kőrisfa-burkolat

Cikkünk a 208-as, 2026/4-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Kiss Dávid
• Fotó: Ancza Krisztina, Sirokai Levente
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Első pillantásra egy kortárs alpesi vagy épp japandi háznak mutatja magát ez az épület azokon a fotókon, amikről tágabb környezete jótékonyan elmarad. Talpas valóságban megközelítve a munkát viszont egy új értelmezési tartományba kerül az egész kompozíció. Körbe veszi sok kis kert, sok ad hoc otthonnal és életviteli szokással. Az elmúlt száz évből minden évtized képviselteti magát itt a környéken… Ez az épület is egy határozott állítás lesz korunkról – egy olyan állítás, amit nehéz szem elől téveszteni.

Mind a három közvetlen szomszéd egészen más világban él. Nemcsak az épületek, de a már évtizedeket maguk mögött hagyó növényviláguk is más-más. Egy már kialakult környezetre és az arra folyamatosan reflektáló közegre kapcsolódhatnának rá tehát az új lakók, ám igazodási pont nemigen van a környezetben, így érthető, ha inkább egy feltűnő, harsány viselkedés mellett dönt valaki.

A kontextusa tehát nem megöli, hanem életre kelti ezt a házat. Számomra az épület legjobb szögei azok, amik a szomszédos utcákból, a környező lakó- és melléképületekkel fedésben jelenítik meg az épület tömegét. A megjelenés erősen gesztikulál a szokatlanul filigrán tetőfedéssel, és a kezeletlenségével kacérkodó kőrisfa-burkolattal. A hullámlemez tető nagyon szépen rímel a jobb oldali szomszéd már omladozó garázs épületének azbeszt pala tetőjére. A szürkére festett hierarchikus fa tetőszerkezettel együtt az összkép végül a japán világot idézi.

A kapun belépve stabilizált kavicsszőnyeg fogad, az ember már itt érzi, hogy az udvariasság jegyében mezítlábasra váltson. Odabenn a kőris burkolat illata felhőként vonja körbe a házat. A tömeg a keskeny telken mindig erős rövidülésben látszik, így igazán csak a megtett úttal érzékelhető annak tényleges hossza. A ház pontosan kitölti a szabályozás és a telepítési távolságok adta lehetőségeket minden irányban. A nyugati oldalkert minimális, itt van a gyalogos bejárat, a keleti oldalkert valamivel nagyobb – mind a kettő az üvegfelületeken át a belső terek bővítményeként létezik. A tető atyáskodva fogja maga alá az épület két oldalán futó közlekedőket, illetve az emeleti erkélyt.

A ház mögött a nappali terének folytatásaként fa padló váltja a kőszőnyeget. Kihasználva a környező telkek terepviszonyait, a hátsókert a terasz mögött meg van emelve a földszinti padlószinthez képest, ami kellemes térjátékot eredményez. Az épület közvetlen környezete a belső terekhez direktben kapcsolódik, a podesztre emelt hátsó rész viszont egy, a beltértől függetlenné váló kert.

A belső falakon és a lépcsőn megjelenő fa már furnér faktúraváltással folytatja a kint meghatározott burkolat karakteres hangnemét. Az előszobában szépen nyílik meg a tér a lépcsőnek felfelé, melyből kitekintve felsejlik a konyha-étkező-nappali térsora is. Ezeket a tereket teljesen nyitható mobilfalak el is tudják választani egymástól, ám ellentétes hatásként a fa burkolatok és a vasbeton-födém matériája vizuálisan össze is köti őket. A belmagasság feszes, intimitást sugall. A beton-mennyezet nagy odafigyeléssel és gondoskodással készült, nem is szerkezeti elemnek, inkább monolitikus, szobrászati munkának tetszik. A hármas térsor középső eleme, azaz az étkező ketté van vágva egy üvegfallal, ezzel teremtve meg egy olyan térrészt, amit akár egy télikertnek is lehetne nevezni. Ez a jolly joker szekció ugyanis a külső és belső oldalán is hőszigetelő üvegezést kapott, így ha akarjuk, beltér, ha akarjuk, kültér.

Az alsó szintnek nagy variációs lehetőséget ad ez az üvegstruktúra, bár az összenyithatóságra építő koncepciót gyengítik a nyílászárók vaskos szerkezetei, sínrendszerei. Ebbe a változtatható világba illeszkednek a fa mobilfalak is, amik lehetőséget adnak a konyha-étkező terét leválasztani az előszobáról és a nappaliról, ami a konyha rendeltetésszerű használatakor indokolt is. Az alsó szinten így kialakul egy ezerarcú térmátrix, aminek nem csupán az egyes nyílászárók pozíciója jelenti a bemeneti elemeit, de ugyanúgy a kertben lévő növényzet ciklusai, a nap állása, és a körben megjelenő és eltűnő zsaluziák aktuális helyzete is.

Ahogyan a kültérben, úgy a beltérben is karakteres a technológia. A komoly műszaki tartalom bár igyekszik rejtve maradni, mégis kitüremkedik a makettszerű építészeti koncepcióból. Ilyen az alu nyílászárók többrétegű sínrendszere, a homlokzatburkolaton a világítótestek, a mozgásérzékelők sora vagy a hullámpala fedésen végigfutó napelempark is. Feketével jelennek meg a mennyezeten a lámpák, szellőzők, a nyílászárók, az acélpillérek. Annyi bizonyos, hogy a fa-fekete-beton hármas mindig eleganciát sugall, de e választásnak a helyességében most kicsit bizonytalan vagyok. Érdekes módon egyszerre alátámasztva és cáfolva érzem magam azáltal, hogy az acélpillérek fekete festéke egy korábbi színverziót, egy pirosra festett kísérletet rejt.

No, de haladjunk tovább az elegáns és játékos lépcsőn felfelé. A relatíve keskeny épülettraktusban ugye nem fért el egy egykarú lépcső, ám a gordiuszi csomó úgy lett átvágva, hogy a lakók az utolsó három fellépést 90 fokban elforgatva jobbra és balra is megteszik, immáron a felső szinti közlekedőn. Ez a frappáns megoldás térben leválasztja a szülői háló előterét a hátrafelé futó szobasorról.

Felérve az emeletre egészen más világba érkezünk. Az innen elénk táruló kilátás a földszinti kilátás antitézise. Míg a földszinten a tekintet mindenhol a kerítés mentén futó növényfalig jut és onnan az égre vezet, addig az emeleten a tető frufruként nyúlik bele a kilátásba, eltakarva az eget, de kendőzetlen rálátást nyújtva a szomszédokra. Itt, ahol a kilátás mozgalmas, már-már kaotikus, az épület belső világa teljesen visszafogja magát: fehér falak, gesztus nélküli fehér beépített bútorok mindenütt.

A szülői térsornak része egy erszényként csüngő erkély is, ami a közlekedőből és a szobából is nyílik. Ez a kültéri bővítmény kedves eleme az egyébként nem nagy szobának. Az épület szimbolikus pontja azonban a szülői háló fürdőszobájában van: a fürdő utcára néző ablaka okosüvegezést kapott, ami egy pillanat alatt rejti el vagy mutatja meg a környezetet és annak valóságát. Egy gombnyomás és a légkábelek tekervényei jelennek meg, aminek hátteréül az orgonasípként ugráló homlokzatok uralta utcakép szolgál. Egy újabb gombnyomás és ezt a külső valóságot homály fedi, magunk vagyunk egy svájci vagy épp japán minőségben megépített ház belső kényelmében.

A hátsó traktusban oldalfolyósóról felnyíló szobákat találunk. Ezek a szobák is kolostori fegyelmet árasztanak, míg belőlük a kilátás az arcra mosolyt csaló hátsókertek magyar valóságát jelenti. Ez a kettős jelenlét különleges élmény.

Az épület összességében egy részletekig végigtervezett és gondosan kivitelezett, nemzetközi minőséget felmutató alkotás. Jól látszik, hogy a tervezők szerették ezt a munkát, és nyilvánvaló, hogy jó bizalmi viszony állt fenn köztük és a lakók között. 21. századi igényeknek és szabványoknak megfelelni akaró, ízig-vérig okosotthonról van szó, ami azért mindig komoly kihívás elé állítja az építészt. Így a technológia jelenléte itt is súrlódásba kerül egyes pontokon a vegy tiszta építészeti karakterrel, de szükséges belátni, hogy a lakhatás mai igényszintje előhívja ezt a tömérdek eszközt és ezt a dilemmát minden esetben. Az építésznek tudnia kell mederbe terelnie mindezt, és jelen esetben olyan erős építészeti karaktert tudtak megfogalmazni, amihez bizony a technológiai felhőnek idomulnia kellett.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!