Januári témánk 2023-ban a műemlékvédelem.

Műemlékvédelem – ingoványos terep. Az OCTOGON online januárban – az OCTOGON hagyományos évi első, műemlékes számához igazodva – az építészeti hagyaték kérdéseivel foglalkozik. Nem rejtve véka alá a műemlékgondozással kapcsolatos szakmai vitákat, arra igyekszünk koncentrálni, ami vitán felül érték és megőrzendő, legyen akár többszáz éves, akár a huszadik század épített öröksége.
 


A műemlékvédelem fogalma korántsem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint azok az épületek, amelyek megőrzésére vállalkozik. Hosszú évszázadokon keresztül nem volt értelmezhető maga a fogalom sem. Az építményeket használták, ha szükség volt rájuk, karban tartották, ha nem, akkor anyagukat újrahasznosították. A fennmaradásukról a gyakorlat gondoskodott, nem fűződött a megőrzésükhöz különösebb ideológia. Amikor a hozzájuk fűződő kultusz, funkcionális igény megváltozott, habozás nélkül használták kőbányának a legmívesebb épületet is – a Colosseum köveit sok római palotában fellelhetnénk. Nem volt persze ritka a szándékos pusztítás sem, katonai, hatalmi, vagy ideológiai, vallási okokból.
 


Ma már másképp gondolkodunk a múlt anyagi hagyatékáról. A változás a 19. században kezdődött, amikor az egyre inkább anyagi fókuszú nyugtai civilizáció kezdte azt érezni, hogy valamit elveszít azzal, ha nem őrzi meg anyagában is a múlt emlékeit. Eleinte mű romokat építettek, aztán letűnt korok stílusát imitálták, majd egyre inkább tért hódított a pontos és hiteles rekonstrukció, míg a huszadik század derekán el nem jutottunk oda, hogy a műemlékvédelem tudományosan megalapozott szakterületté vált.

Közben megszületett egy gyökeresen új, és a történeti építészetet tudatosan elutasító stílus, a modern, amely az építészek számára feladta a leckét a műemlékvédelem terén is. A sokat emlegetett Velencei Charta, amely a hatvanas évektől a huszadik század végéig a műemlék-helyreállítás bibliájának számított, azt mondta ki, hogy

csak az rekonstruálható, amiről megbízható, hiteles adatunk van, minden egyéb kiegészítésnek a mindenkori kortárs építészet nyelvén kell megszólalnia.

Ezen az elven számos izgalmas építészeti beavatkozás született, melyek ma már saját jogukon is megőrzendő értéknek számítanak. 
 


A 21. század új fordulatot hozott, megnőtt a nosztalgia a múlt iránt, nem utolsó sorban a huszadik század történelmi traumáinak hatására. Felerősödött a tendencia, amely az elszenvedett sérelmekért, a háborúk és egyéb történelmi kataklizmák okozta fizikai pusztulásért abban vélt kárpótlást látni, hogy újraépítette a hajdani fizikai környezetet. Csakhogy az emlékezet csalóka, mind az egyéni, mind a kollektív memória szépít, hisz magának a nosztalgikus emlékezésnek is éppen ez a célja: csak a szépre…

A klasszikus műemlékvédelem szakemberei az igazolható hitelesség álláspontjáról borzadva szemlélik a születő régi-új épületeket, a közönség imádja őket, az építészek pedig egyensúlyoznak a két pólus között. Eközben a múlt értékeinek megőrzése – köszönhetően többek közt a vázolt nosztalgiának is – sokkal erősebb, mint bármikor, és ennek jónéhány olyan épület köszönheti megmenekülését, amely egyébként nem élvez műemléki státuszt.

Külön kategória a huszadik század modern építészeti hagyatéka, amely nem pusztán esztétikai, hanem komplex műszaki problémákat vet fel. A korszerű építéstechnológia lehetőséget ad a klasszikus építészet formavilágának megidézésére – párkányt tudunk csinálni betonból és hungarocellből is –, paradox módon a hiteles megjelenés reprodukálása a modern épületek esetében nehezebb. Ezek a házak ugyanis nem az utángyártható díszeikkel, csomagolásukkal értek el esztétikai hatást, hanem őszinte szerkezetükkel, arányaikkal, amely a korszerű épületfizikai követelményeknek megfelelő átalakítás folytán sokszor csorbul. 
 

Széll Kálmán tér, metróépület. Terv: építész stúdió, fotó: Kenéz Gergely


A hazai gyakorlatban van jó és elborzasztó példa mindenre: a korhű rekonstrukciótól a Disneyland felé tartó múltidézésen át a kortárs és hagyományos egészséges egyensúlyáig. Ami mindenképp örvendetes: annak felismerése, hogy a múlt, a régi adott esetben értéket hordoz. A kimerülő készletek és az ésszerű takarékosság követelményének korában ez a szemlélet alapvető mintát kell hordozzon. Egyvalamit azonban sosem szabad szem elől téveszteni:

csak a működő funkció és az ezzel járó karbantartás menti meg az építészeti hagyatékot a pusztulástól.

Ellenkező esetben a felújítás nem más, mint pénznyelő reprezentáció, amely ideig óráig elkápráztat, de hamar enyészetnek indul. Az már a jövő izgalmas kérdése, hogy a virtuális tartalmak és adatrögzítés korában az anyagi valóságnak mi lesz a szerepe a digitális világban. Könyveink már nincsenek, ahogy a nappali legfőbb berendezési tárgya sem a könyvespolc, a szellemi tartalom azonban, amit a könyvek hordoztak, nem veszett el.

Mi történik majd az épületekkel, városokkal, mihez kezd a világ a sokszor eleve átmeneti igényekre, vagy pusztán befektetői haszon reményében épült állománnyal? Száz év múlva vajon mi számít műemléknek a ma épülő házak közül? És hová kerül a hulladék, ami a mai házak elbontásából keletkezik majd? A Colosseum újrahasznosítható volt, de mi lesz az acél-üveg csodák sorsa? 

Miközben egy-egy jól sikerült felújításban gyönyörködünk, ilyesmin is érdemes elgondolkodni.
 


Töprengjenek velünk az építészeti hagyaték kérdésein januárban, és kövessék az OCTOGON online témába vágó cikkeit.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tér és idő

Tér és idő

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház műemlék épületének megújítása 

Az újrahasznosítás folytonossága

Az újrahasznosítás folytonossága

Egy cseh kerámiaüzem új élete

Minden szinten, szinte minden

Minden szinten, szinte minden

Sem háló, sem alumíniumburkolat nem takarja többé a Corvin Áruház homlokzatát

Hirdetés