Idén is lesz "Az építész könyvespolca" eseménysorozat a KÉK-ben! 

A Kortárs Építészeti Központ tavaly indította útjára "Az építész könyvespolca" beszélgetés-sorozatát, melynek keretén belül építészekkel beszélgetnek kedvenc könyveikről, tudásról, építészetről és folyamatos önképzésről. Idén mindez újraindul, az első beszélgetés február 13-án lesz, melyen Vasáros Zsolt beszél az őt inspiráló kötetekről.

A KÉK 2016-ban indult könyvtára folyamatosan bővülő kollekciót mutat be az építészet iránt érdeklődőknek. Polcaikon a legizgalmasabb kiadványok, ritka magazinok, építészeti diskurzusok alapművei sorakoznak. A gyűjtemény fontos eleme a személyesség, így a KÉK tavaly 7 építészirodát kért fel, hogy öt-tíz kiadványból álló, személyes inspirációt jelentő válogatással bővítsék a könyvtárat. A beszélgetés-sorozat idén újraindul, tervek szerint 8 építésziroda "adományaival" telnek majd meg a polcok. 

Sokunkban élő prekoncepció, hogy az építész éjt nappallá téve tervez, számol, rajzol, megbeszél, felmér, terepen van. Hogy ebben a végtelenül hosszú láncolatban viszonylag kevés ideje van - vagy inkább nincs is - a kultúra más szegmenseit magába szívni. Sok esetben éppen azért, mert a folyamatos aktív jelenlét, a gondolkodás már nem ad energiát pl. az olvasásra. Hosszú beszélgetések után egyébként a laikus rájön, hogy előfeltételezései nem teljesen helyesek: az építészek igenis olvasnak, csak máshogy, másokat. A KÉK által útjára indított kezdeményezés éppen ezt mutatja be és a közönség elmélyülten hallgathatja, hogy mestereik, példaképeik vagy éppen kortársaik miért tartják a szakmájuk elengedhetetlen részének az olvasást és vele együtt a könyveket. A Paradigma Ariadné számára az elméleti kutakodás miatt fontos, ők begyűjtik a ritkaságszámba menő építészetelméleti könyveket, míg Kovács Csaba (Nartarchitects) inspirációs forrásként tekint az építészeti, művészeti albumok átlapozására, emellett nemzetközi szinten komoly építészetelméleti kutakodásra adnak lehetőséget. A Bánáti+Hartvig Építész Iroda alapítói számára a gondolkodás, az önfejlesztés létfontosságú eszközét jelentik a könyvek, míg Gunther Zsolt (3h építésziroda) az atmoszféra megteremtését szereti példának venni az irodalomból, hiszen a tervezett épületekkel is erre kell törekedni.

Olyan korban élünk, ahol rengeteg tudás van jelen, szinte mindenhez hozzáférünk, szinte mindent megszerezhetünk és megtanulhatunk. Mégis, a könyvek - legyen szó szakkönyvről, albumról vagy szépirodalomról - koncentráltan adják át nekünk mindezt, és közben olyan üzenetet hordoznak, amiért érdemes újra és újra elővenni őket, gyűjteni őket, sőt, elvetemült gondolkodók még papírra is vetik az átadni fontosnak tartott információt. És éppen ez a számtalan tudás, ami az írott lapokon lakozik, ez a koncentrált információ az, ami miatt az építészek igenis létfontosságúnak tartják az olvasást. Csak éppen nem Az eltűnt idő nyomában hét kötetes regényfolyama tölti meg könyvespolcaikat, hanem a szakmájukkal kapcsolatos elméleti írások, albumok, katalógusok. 

A KÉK olvasó három szekciója:

KÉK kollaborációk: A KÉK által felkért építészek, alkotók egyedi kapszula kollekciói. Minden adományozó öt-tíz kiadványból álló, személyes inspirációt jelentő válogatással bővíti a gyűjteményt.

KÉK nemzetközi válogatás: Szakkönyvekből és építészeti magazinokból, folyóiratokból álló kollekció. Nemzetközi kiadók és Budapesten működő kulturális intézetek által adományozott aktuális kiadványokkal is bővül. Ilyenek például a Lars Müller Publishers könyvei, illetve a Domus és a Detail magazinok.

KÉK publikációk: A KÉK működésével, projektjeivel kapcsolatos gyűjtemény tartalmazza azokat a könyveket, magazinokat, katalógusokat, amelyek a hozzánk kapcsolódó események, kiállítások, együttműködések eredményeként jöttek létre.

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A 150 az új 100

A 150 az új 100

A Budapest100 bemutatja: Városegyesítés

Hirdetés