Sümegi Noémi, a volt Heti Válasz kulturális rovatvezetője írta le gondolatait az építészetről. 

"Az építészet mindig rólunk mesél: a lehetőségeinkről, a vágyainkról, a helyünkről a világban. Arról, hogy mit engedhetünk meg magunknak, vagy hogy mit engedhetnénk meg, de mégsem tesszük. Az épületek rólunk árulkodnak, és tükörbe nézni mindig nagyon izgalmas." - írja Sümegi Noémi. 


Nekem az építészet olyan, mint a borászat. 

A borászok olyasmit tudnak, amit sokan csak csodálattal nézünk. A savak, tanninok és alkoholfokok harmonikus összhangjához érteni kell, nem mindegy, hogyan gondozzák a szőlőt, mikor szüretelik, milyen hordóban érlelik ahhoz, hogy a bor a kívánt minőségű legyen – de a gazdák azt is tudják, hogy ez csak a borászkodás egyik fele. Mert hiába a leggondosabb figyelem, a túl meleg, a túl hideg, a túl sok vagy túl kevés csapadék mind-mind befolyásolja a végeredményt. A borászok ezért, miközben két lábbal a földön állnak, fél szemmel az eget kémlelik, és – ahogy mondani szokták – a szőlődombon egyébként is közelebb van az ember Istenhez. 

Az építészek szintén precíz, racionális szempontok szerint tervezik meg az épületeiket, amelyek végül ki tudja, milyen tényezők alapján – színek, formák, fények, méretek, anyagok – hatnak ránk, formálják a közérzetünket, a mindennapjainkat.

Néha jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat, kifürkészik a szokásainkat, az igényeinket, tudják, hogyan szeretünk élni, dolgozni, vásárolni, tanulni, milyen térben jó közösségben lenni, imádkozni. Az építészek ezért, miközben két lábbal a földön állnak, kicsit filozófusok és pszichológusok is egyben, akik vonalzóval kötik össze a földet az éggel. Mesteremberek és művészek. 

Amikor még volt Heti Válasz, és annak kulturális rovatát vezethettem, mindig is úgy gondoltuk, hogy a kultúra területét a lehető legtágabban értelmezzük, amelybe – a zenén, a filmen vagy a képzőművészeten túl – minden beletartozik, ami az életünket alakítja, befolyásolja a divattól a médián át a gasztronómiáig. Nagyon is fontos volt tehát az építészet, nem győztünk rácsodálkozni egy-egy fantasztikus alkotásra, vagy éppen bírálni egy-egy épületet. A katedrálisok, lakóházak, vásárcsarnokok, ipari létesítmények, színházak, múzeumok és iskolák évszázadok óta kísérik az ember életét, és minden korban le lehet olvasni az épületekről az adott társadalom elképzeléseit a világról.  

Nincs ez másként napjainkban sem, akár néhány év leforgása alatt is sokat változnak az építészeti trendek. Érdekes volt megfigyelni, hogy hazánkban a rendszerváltás után hogyan fordult az érdeklődés a külföldi sztárépítészek felé, majd hogyan vívták ki helyüket a hazai tervezők, ahogy azt is, hogy a nagyzoló „élményépítészet” után hogyan vált világszerte menővé a fenntarthatóság, az energiatakarékosság, a környezettudatosság. És az sem volt véletlen, mondjuk az elmúlt húsz évet végignézve, hogy mikor milyen épületek készültek: az állami nagyberuházások domináltak-e vagy a felújítások? Plázák épültek-e vagy templomok? Esetleg ezek híján családi házakban „élték ki” magukat a tervezők.  

Az építészet tehát, miközben lenyűgöz az anyaghasználat, a pontos számítás, a grandiózusság vagy éppen az ötletesség terén, mindig rólunk mesél: a lehetőségeinkről, a vágyainkról, a helyünkről a világban. Arról, hogy mit engedhetünk meg magunknak, vagy hogy mit engedhetnénk meg, de mégsem tesszük. Az épületek rólunk árulkodnak, és tükörbe nézni mindig nagyon izgalmas.  

 




Ha tetszett a cikk, és szeretne előfizetni magazinunkra, itt teheti meg.

Kapcsolódó cikkek

Nekem az építészet: kommunikáció

Nekem az építészet: kommunikáció

Rajcsányi Gellért, a mandiner.hu főszerkesztőjének gondolatai az építészetről. 

Nekem az építészet...

Nekem az építészet...

A jó építészet nevel, gyógyít, éltet. Götz Eszter írása arról, számára mit jelent az építészet. 

A szecesszió világnapja 2018

A szecesszió világnapja 2018

Magyar kezdeményezésre 2013 óta ünnepeljük a szecesszió világnapját. 

Hirdetés