A LB-Knauf szakértői úgy vélik, a szakemberhiány miatt csak mérsékelt eredményeket hozhatnak azok a tervezett kormányzati intézkedések, amelyek a lakásépítési és –felújítási kedv növelését célozzák. (x)

A képzési rendszer a diplomaszerzésre ösztönöz, a kétkezi szakmák presztízse csökken, tömegek vállalnak munkát külföldön – néhány ok, amiért ma hazánkban nemcsak az építőipari nagyberuházásokhoz nehéz képzett munkaerőt találni, de egy lakásfelújítás megtervezése is egyre nagyobb kihívást jelent. A Lassesberger-Knauf szakértői úgy vélik, a szakemberhiány miatt csak mérsékelt eredményeket hozhatnak azok a tervezett kormányzati intézkedések, amelyek a lakásépítési és –felújítási kedv növelését célozzák. A cég a jelen helyzetre reagálva a közeljövőben nagyobb hangsúlyt helyez az univerzális, kevés szakértelmet igénylő termékek fejlesztésére.

A KSH októberi gyorsjelentése szerint az építőipar teljesítménye augusztusban 6,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Mivel az ágazat motorjának számító állami és uniós finanszírozású nagyberuházások kifutóban vannak, az elemzők további visszaesésre számítanak. Ezt támasztja alá, hogy a szerződésállomány és az új szerződések volumene is csökkenő tendenciát mutat.

Az építőipar dinamizálását célzó kormányzati tervek (áfa-csökkentés, lakáshitelezés kiterjesztése) elsősorban az élénkülés jeleit mutató lakáspiacra koncentrálnak. Bár ezek az intézkedések valóban lökést adhatnak az ágazatnak, a Lassesberger-Knauf szakértői szerint érdemi és tartós növekedés ezen a területen az építőipart hosszú évek óta sújtó szakemberhiány miatt nem várható.

A Magyarországon 25 éve jelenlévő építőanyag-gyártó tapasztalati szerint a jelenség a nagy kivitelezőktől kezdve a felújítást tervező lakástulajdonosokig bezárólag minden piaci szereplőt negatívan érint. A jelentős építőipari beruházásokhoz egyre nehezebb feladat képzett munkaerőt toborozni, sokszor a konkurenciától kell elcsábítani a szakembereket, de ugyanilyen kritikus a helyzet a kisebb volumenű munkák esetében is. A szakemberhiány miatt a lakásépítésekhez vagy  felújításokhoz sokszor hónapokig tart kivitelezőt találni, és az is gyakran előfordul, hogy átképzett vagy szakképzetlen emberek vállalják a feladatot, ami a minőség rovására megy.

A háttérben meghúzódó okok közül a tömeges külföldi munkavállalást, a kétkezi szakmák presztízsének csökkenését és a hazai képzési rendszer hibáit kell kiemelni. Mivel ez utóbbi inkább a diplomaszerzésre ösztönzi a fiatalokat, a szülők pedig manapság nem szívesen adják szakmunkásnak gyermekeiket, a szakiskolák nem bocsátanak ki elegendő számú szakembert. A megoldást az építőipari szakmák vonzóbbá tétele jelentené, ehhez azonban állami koordinációra, a képzési rendszer átalakítására, az ágazat összefogására és közös marketingtevékenységére lenne szükség. 

Sipos Imre, a Lasselsberger-Knauf Kft. marketing- és fejlesztési igazgatója úgy véli, a szakember utánpótlás problémájának megoldása – más tényezőket figyelmen kívül hagyva – önmagában 20-30 százalékos teljesítménynövekedést eredményezne a lakásépítések és –felújítások terén. „A magyar építőipar lejtmenete természetesen az anyaggyártókat, így cégünket is negatívan érint. Kétféle módon igyekszünk alkalmazkodni a helyzethez. Egyrészt folytatjuk, illetve bővítjük az évente több ezer embert érintő képzési programjainkat, amelyekkel azon túl, hogy bemutassuk új anyagainkat és fejlesztéseinket, az is célunk, hogy öregbítsük a szakma hírnevét. Másrészt a jövőben nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni azoknak az univerzális anyagoknak és technológiáknak a fejlesztésére, amelyek alkalmazásához kevesebb szaktudásra van szükség. A kompakt, előre legyártott építési anyagok térnyerése világszerte megfigyelhető trend, és mi is ezt a fejlődési vonalat kívánjuk követni” – mondta Sipos Imre. (x)

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

TETÖrténeted | játékra és tetőre fel a Terránnal (X)

TETÖrténeted | játékra és tetőre fel a Terránnal (X)

Mai nappal kezdetét veszi a Terrán nyereményjátéka

Itt az Archicad 27 magyar változata

Itt az Archicad 27 magyar változata

A Graphisoft bemutatta 2023-as termékkínálatát a Building Together I Connect digitális eseményén

Hirdetés