A 3h építésziroda munkája már számos díjat elnyert korábban is.

A MOME campusfejlesztése már eddig is több komoly elismerést kapott, most pedig a Mies van der Rohe Award jelöltjei között vannak a 3h építésziroda által tervezett épületek. A 3h a negyedik magyar iroda, amelynek munkája a nomináltak közt szerepel.

A MOME megújult campusát 2019 szeptemberében adták át. A fejlesztés két ütemben zajlott, a két épületet magába foglaló technológiai park – tervező Csomay Zsófia és Németh Tamás (CET Budapest Kft.) – után, a második szakaszban három új épületet és két műemléki rekonstrukciót terveztek Csillag Katalin és Gunther Zsolt (3h Építésziroda) irányításával.

A campus bővítésének tervezésekor két meghatározó viszonyítási pont is adódott: egyrészt kapcsolódni a múlt század úttörő iparművészeti stílusához, a Bauhaushoz, másrészt magához a névadó Moholy-Nagy Lászlóhoz, aki „az innovációt, a művészeti és technikai korlátok feszegetését tette alkotói habitusává” – fogalmaz a 3h.

„A fenti kérdésekre adott válaszok elsősorban a kint és a bent kapcsolatában, a belső terek kialakításában jelentettek mankót. Az épületek burkának és belső fényviszonyainak kialakításakor inspirációt jelentettek Moholy-Nagy fénykísérletei.

Az éles és a homályos, a változó mélységélesség, az analóg technikából adódó véletlenszerűségek, a berögzült módszerek megkerülése jelentették a támpontot. Az együttes gerincét az épületeket összekötő, közel kelet-nyugati lefutású tengely adja. A tengely lezárása erőteljes, ugyanakkor átláthatóságot sejtet: mindkét végét egy-egy átrium zárja, melyek nem jelentenek vizuális akadályt.”

MOME Campus és Kreatív Innovációs Tudáspark fejlesztése
Projekt év: 2015-2019
Méret: 15 851 m2
Megrendelő: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Csapat: Csillag Katalin, Gunther Zsolt, Kállay Gábor (projektvezető), Békesi Tamás (projektvezető), Bálint Ábel, Baranyai Balázs, Boromissza Júlia, Butora Tamás, Dobrányi Ákos, Farkas Ádám, ifj. Farkas Ádám, Galamb Emese, Garay-Kiss Dorottya, Gyuricza János, Kiss Anna Sára, Novák Veronika, Parizán Borbála, Péteri Zsolt, Reményi Petra, Tari Krisztina

A MOME campusával az OCTOGON 154-es (2019/6-os) lapszámában foglalkoztunk részletesen.

Uszoda, óvoda és lakótelepi kiállítás is a jelöltek közt

A kortárs európai építészetet elismerő Mies díjat kétévente osztja ki az Európai Unió és a Fundació Mies van der Rohe, először 1988-ban adták át az elismeréseket. A procedúra meglehetősen hosszadalmas: a második körbe került projekteket csak szeptemberben, a shortlisteseket, illetve az öt döntőst csak jövő januárban és februárban tudjuk meg. Az eredményhirdetést 2022 áprilisában lesz, a díjátadót májusban tartják majd. Az eseményt vándorkiállítás is kíséri majd, melynek első állomása jövőre Bécs lesz. 

A mostani kiírásban a 3h jelölése előtt a PLANT-Atelier Peter Kis épülete, a Gyarmati Dezső Uszoda nominálásáról is beszámoltunk, illetve az Archikon iroda sikeréről is, amelynek két épületét, Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt és a többszörösen díjazott Vizafogó Tagóvodát is jelölték a díjra, majd harmadik magyar irodaként a Paradigma Ariadné következett, amelynek a veszprémi Haszkovó lakótelepre tervezett Az arc, a medence, két torony és egy rom című kiállítását jelölték a rangos díjra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A MOME campust is Mies-díjra jelölték

A MOME campust is Mies-díjra jelölték

A 3h építésziroda munkája már számos díjat elnyert korábban is.

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Huszadszor osztották ki az Építőipari Nívódíjakat.

Két nívódíjat is kapott napokon belül a MOME-campus

Két nívódíjat is kapott napokon belül a MOME-campus

Az ingatlanfejlesztési után az építőipar nívódíjat is bezsebelte a Market-csoport fejlesztése.

Hirdetés