Hirdetés

Magyar keramikusművész köztéri munkája Delftben

Nagy Márta Pécsett élő keramikusművész „Kert” című kerámiaburkolata a Hamtunnel (Delft, Hollandia) falát díszíti. A nemes anyagú és minőségű felület elérte célját: a lepusztult, plakátokkal folyton összeragasztgatott rémalagút a burkolat felhelyezése óta őrzi esztétikus megjelenését. Budapesten is követhető lenne a példa, biciklis „horroralagutunk” nekünk is van a Nyugati pályaudvar kifutó sínjei alatt. Nagy Márta alábbi írása és munkája, melyet májusi, Élhető város tematikánk jegyében közlünk, meggyőző bizonyíték a művészet urbanisztikai nevelő hatása mellett.

 

A burkolat súrlófényben

Hogyan fog hozzá az ember a munkához, ha egy forgalmas kerékpár- és gyalogos alagút kerámia falburkolatának tervezésével bízza meg a hollandiai Delft Városi Tanácsa és a szerződésébe egyértelműen belefoglalják, hogy lehetőség szerint olyan felületet kell létrehoznia, amely távol tartja majd a plakátolókat? Miközben a műszaki okok miatt 2012-ben átépített alagút eredeti mozaik burkolata 2011-ben, a megbízás idején sok-sok rétegben telis-tele van ragasztva plakátokkal? 

 

Az alagút külső állapota 2011-benAz alagút eredeti állapota, belső kép, 2011


Az alagút (és így a burkolat is) része a történelmi városmagot a Delfti Királyi Fajansz Gyárral összekötő, úgynevezett „kerámia út”-nak, amely útvonalon ekkor már számos kortárs alkotás sorakozott, gondolatiságát tekintve kivétel nélkül a delfti kék-fehér fajansz hagyományára utalva. Így aztán rögtön a legelső gondolatom az ellenállásé volt, miszerint én egészen biztosan nem ebből az irányból szeretném megközelíteni a témát… 

 

Burkolat részlet (rózsa motívum)

Delft gyönyörű város, hihetetlenül magas, élő kultúrával, teljesen épen megőrzött építészeti múlttal és friss kortárs szellemmel teli hely, Műszaki Egyetemén a messze földön híres építészeti karral. Inspirációban tehát nem volt hiány. 

Szívemhez igen közel áll mind a történelmi épületek, mind a kortárs építészet által alkalmazott téglahasználat, a tömörre égetett elemekből kirakott útburkolatok. A maga természetességével született meg bennem az ötlet, hogy ez lesz a tervezés kiindulópontja. Ráadásul, bár ez nem volt elvárás, úgy éreztem, hogy a tégla használata a két ország kultúráját is összekötő kapocs lehet, geológiai adottságai, kerámia- és építészettörténete szerint mindkét ország tégla nagyhatalom. 

 


Tehát tégla. És nem mázas, nem kék-fehér: mázatlan, vörösre égetett kerámia tégla. Innen lett igazán izgalmas a saját magamra mért feladat: milyen legyen a tégla (téglák) formája, mérete, felülete, a burkolat egészének vizuális megjelenése, jelentése, szerkezete és főleg, hogyan oldom meg, hogy a kész burkolat szelíden, de egyértelműen gátat vessen a plakátolási kedvnek?  

 

A téglavetés anyaga, a sárA vetőforma


Két irányban indultam el: az egyik a „fizikai” sík, a másik a „szellemi”. Előbbihez egyértelműen a felület térbeli megmozgatása adódott a legkézenfekvőbb megoldásnak, azaz a burkolat plakátolásra alkalmatlanná, vagy legalábbis kényelmetlenné tétele. 

A továbbiak már a lélekre ható eszközök voltak: a cím és a használt motívumok egyértelmű utalása Delft város és Hollandia büszkeségére, a kertművészetre, a motívumok rendszerének közvetett utalása Delft 1652-ben készült térképére, valamint az ezüst és arany felületek alkalmazása, amelyet saját, nem reprezentatív és nem tudományos igényű felmérésem szerint minden kultúra és társadalom, illetve annak minden rétege tisztel.

 

Delft térképe 1652-ből

Ezen kívül még egy nagyon fontos tényezőt kell említenem. A megbízás eredetileg csak az egyik fal burkolatára szólt, a másikra továbbra is legálisan lehetett volna plakátokat ragasztani. A tervbemutatás sikeres előadását felhasználtam arra, hogy javaslatot tegyek a bíráló bizottságnak, hogy amennyiben ez lehetséges, (csak a szükséges plusz anyagköltséggel megtoldva az alagútburkolat költségvetését), fedje mindkét falat kerámiaburkolat. Azt feltételezve és abban reménykedve, hogy ha az alagút egész belső terének vizuális megjelenését megváltoztatjuk, az majd magával hozza az emberek viselkedésének változását is. Nagyon örültem, amikor közölték velem, hogy a javaslatom meghallgatásra talált.

 


A burkolóelem formájának megtervezésénél a 25 x 12x6 cm-es klasszikus kisméretű tégla méreteiből indultam ki. Ezt ferde síkokkal felszeletelve, átlós irányban átvágva olyan részformákat kaptam, amelyek együttese alkalmas volt egy izgalmas, térben megmozgatott, hullámzó felület kialakítására. A szándékom az volt, hogy az erre a célra kitalált húros vágószerszámmal majd egy téglagyárban a futószalagról leemelt, még nedves, lágy, téglákat felszeletelem. Hamar kiderült, hogy ez munkavédelmi előírások miatt (jogosan) nem lehetséges.

Milyen megoldás merülhetett fel még? Hát a legrégebbi technika: a téglavetés. Óriási szerencsémre az internetes kereső a lakóhelyemtől, Pécstől 40 kilométeres távolságban jelzett egy üzemet, a villánykövesdi téglagyárat, ahol kifejezetten ezzel a módszerrel készítették a termékeik legnagyobb részét. (A gyár ma már tudomásom szerint sajnos nem működik.) Fantasztikus együttműködés alakult ki köztünk az ottaniakkal és ezt a technikát alkalmazva még arra is lehetőségem adódott, hogy végül egyetlen forma két, tükörszimmetrikus változatára redukálhassam a burkoló elemeket. Ennek a két formának a használatával rendkívül sok, eltérő karakterű (lüktető, hullámzó, áramló) felületet lehetett létrehozni, sőt ezek egymásba való átváltása is könnyedén megoldható volt.

 

A felső sorokban a téglák az égetőkemencébenA burkolótéglák rakásolása

Aranyozás

A látvány szerkezeti hálójának megalkotásakor lett fontos a két alap inspiráció, a régi térkép a csatornák, házak és a házak között húzódó kertsávok geometriájával és a választott motívumok: a tulipán, a rózsa (levelekkel), a pillangó és egy szélben szálló levél. Ez utóbbiak meghatározott sorrendben követik egymást, ez a rend szigorú, a szakaszokon belüli belső rend kialakítása viszont nem volt ennyire feszes. Az egyes motívumokon belül mindig változik az arany- és ezüst felületek helye és mennyisége, így végül egyetlen pontosan ugyanolyan, ismétlődő szakasza sincs a burkolatnak, a látvány egésze mégis vizuálisan könnyen és gyorsan átfogható, ami fontos, ha tudjuk, hogy a 27 méter hosszú alagúton egy biciklista átlagosan mindössze 3-5 másodperc alatt halad át. Ugyanezért volt az is lényeges számomra, hogy a minták aránya a perspektíva torzítása miatt vízszintesen nyújtott legyen. Ez a tégla hosszúkás formája miatt eleve megvalósulhatott. (Előtanulmányként megfigyeltem az autósok számára az útburkolatra felfestett jelzések nyújtott arányait.) 

 

VázlatfüzetTervlap


A közlekedők biztonságát pedig még azzal is fokozni lehetett, hogy a lábazati és felső záró sorokat alkotó téglatest alakú, külön ehhez a burkolathoz gyártott elemek vastagságát azonosra vettem a mintát alkotó téglák legnagyobb vastagságával, így a relief ettől a síktól befelé jelenik meg: negatív relief, nem pozitív.

 

A burkolás első négyzetméterei, 2013


A felújított, új burkolattal bélelt alagutat 2013 októberében adták át a forgalomnak. A mutatvány sikerült. Az azóta eltelt majd’ tíz év alatt a burkolat tiszta maradt. Ez idő alatt soha nem ragasztottak rá plakátot, nem firkálták össze. A graffiti újra megjelent ugyan a külső támfalakon, de tiszteletben tartja a téglafelületet. Emiel Lamers az A10 építészeti folyóiratban 2014-ben méltatta a munkámat. Válaszolva az ő ott feltett kérdésére: a burkolat kiállta az idők próbáját... 

Ezt nevezem én a művészet győzelmének.

Graffiti a burkolat mellett

Megbízó: City of Delft 2011
Koordináció: Galerie Terra Delft
Terv: Nagy Márta
Kivitelezés: Gallo Hungary
Installálás: Hendrik Luinenburg 2013

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sárból Arany a Hamtunnelben

Sárból Arany a Hamtunnelben

Magyar keramikusművész köztéri munkája Delftben

Hirdetés