Borkovics Péter Genezis I. című alkotása.

Régóta keresel a lakásod enteriőrjéhez illő műtárgyat? Vagy csak szeretsz gyönyörködni a művészetben? Az OCTOGON és az Art Advisory Budapest most induló, közös sorozatában – az aktuális online tematikához kapcsolódóan – mindig egy-egy újabb hazai művészre és alkotására hívjuk fel olvasóink figyelmét. A márciusi (fém és) üveg fókuszunknak megfelelően ezúttal Borkovics Péter Genezis I. című munkáját mutatjuk be a Kiskép Galéria jóvoltából.

 

Borkovics Péter fiatal kora óta komoly érdeklődést mutat a matematika, a fizika, a számítógépes programozás és a kozmológia iránt. Művészetének a tudomány által feltárt, a természetben előforduló szabályosságok adják a közös szellemi alapot.

„Gyermekkoromban nézegettem a víz felszínének vibrálását és a kisörvények fodrozódását. Elvarázsolt a reflexiók csillogása, változatossága. Megfigyeltem valamiféle egyszerű mintázatot és szabályosságot, de megértésük még kifolyt a kezeim közül, mint maga a víz. A folyamatok megértésének vágya arra ösztönzött, hogy emlékezetemben rögzítsem a megfigyelt apró változásokat. Ezekből a megfigyelésekből állt össze a következtetéseim rendszere. Egy idő múltán már a víz tükrén szaladgáló fényeket szerettem volna megidézni és elraktározni az emlékezetembe.”

Borkovics Péter, Genezis I., 2019, Összeolvasztott színesüveg elemek, magas hőfokon formázva, csiszolva és polírozva, 40 x 40 x 8 cm

A Genezis című plasztikai sorozat tervezete hat elemből áll. Az alkotó sorozatának segítségével sajátos módon reflektál a teremtés, a teremtő erők megnyilvánulására. A plasztikával szemben állva egy négyszöget látunk, ezt a szabályos síklapot tölti ki a megcsavart mintázat, mintegy transzparens képet adva, amelynek mégis van mélysége. Ennélfogva a műtárgy megidézi a teremtő folyamat lényegét, valamint megragadja a természeti erők keletkezésének pillanatát és a működésük közben kialakult kölcsönhatásokat.

„A munkáimban felsejlő spiritualitást képviseli a fény jelenléte az anyagban. A megfelelő megvilágítás által megjelenő speciális fényviszonyok különös kivetüléseket hoznak létre az üvegen belül és a térben is. Más szemszögből nézve éteri „derengések” jelennek meg, a valós anyagi világ különös szellemképei. A fénytörés különös, csak az üvegre jellemző látszatokat képes megjeleníteni a néző számára.”


A sorozat szakmai partnere az Art Advisory Budapest.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyolcezer négyzetméternyi képzőművészet | Jön az Art Market Budapest

Nyolcezer négyzetméternyi képzőművészet | Jön az Art Market Budapest

Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vásárára 2022. október 6-9. között várja a látogatókat.

Hirdetés