Hirdetés

„Egy csomagolás, amint fizikai formát ölt, annak már súlya van”

Október 20-ig (meghosszabbítva!) lehet még nevezni a STANC az ArtHungry és a Modernity közös, csomagolástervezői pályázatára. Cikksorozatunkban bemutatjuk a verseny nemzetközi szinten is többszörösen elismert, hazai szakértőkből álló kuratóriumát, akik tervezőgrafikusként az elmúlt években, évtizedekben nagyon sokat tettek azért, hogy a vizuális környezetünk – termékcsomagolás szinten is – pozitív irányba fejlődjön itthon. Ezúttal Orbán Péter tervezőgrafikussal, a STANC – csomagolásdesign pályázat egyik kurátorával beszélgettünk!

Orbán Péter alapítótársával, Nagy Dániellel együtt még 2010-ben indították el közös grafikai stúdiójukat Hidden Characters név alatt. Az idők során kézjegyüket Budapest közterein is ott hagyták, de különböző építészeti irodák vagy prémium italmárkák mellett a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa arculatát is nekik köszönhetjük. Bár a két alkotó hasonló gyökerekkel indult el pályáján, Péter ma már külön utakon, Studio Holgersson név alatt alkotja meg a márkaarculatokat, gondosan megtervezett stratégia mentén.
 


Több mint tíz éve foglalkozol arculatépítéssel és csomagolástervezéssel. Az elmúlt évtizedben szerinted milyen irányba fejlődött ez a terület Magyarországon?

Az elmúlt tíz évben nem csak a csomagolástervek, de ügyfél oldalról is tapasztalható a változás. A megrendelők tudatosabban kezelik a trendeket, így ebből a szempontból ma már egy hálásabb kort élünk meg. Ez nem különválasztható attól sem, hogy azóta több gasztro forradalom lezajlott: berobbantak a kézműves sörök, a borkultúra is fejlődött, de például gin forradalomról is beszélhetünk. Szerintem ma már egy alapvető tendenciává vált, hogy egy terméknek jól működő arculata legyen. Mindemellett talán még nem tartunk ott, mint a nyugat-, vagy észak-európai országok: Dániában például a szupermarketek polcain egy helyi lekvár vagy üdítő is magas színvonalú és jól pozícionált csomagolással rendelkezik. Ez a fajta hozzáállás talán még csak nyomokban van jelen Magyarországon.

STANC pályázat szerintem emiatt is fontos, mivel nem szubjektív szemszögből, hanem átfogó módon tudja leképezni, hogyan is látja önmagát ez a szakma.


Hogyan határoznád meg, milyen egy jó csomagolás?

Termékcsomagolások terén „mindenevő” vagyok. A narancssárga színtémára épülő, prémium kategóriás francia Veuve Clicquot pezsgő, de a középkategóriás Bertolli olívaolaj, vagy a dán To Øl kézműves sörmárka koncepcionális címketerve is jól reprezentálja a termékkategóriájára jellemző vizuális jegyeket és íratlan szabályokat. A minimál, a klasszikus és a prekoncepciókkal szakító megoldások is mind jól működhetnek, amennyiben a kontextusból indulnak ki. Szerintem az dönti el, milyen egy jó csomagolás, hogy a termék pozícionálásának megfelelően van-e megalkotva, valamint teljesíti-e a funkcióját és a kijelölt stratégiai célokat.


Portfóliód szerteágazó: a városarculattól kezdve a prémium termék- és étteremarculaton át a különböző kiadványokig több területen is dolgoztál már. Egy csomagolásterv kialakítása miben tér el ezektől a területektől? Mi az első lépés a tervezői folyamatodban?

A tervezést mindig megelőzi a tájékozódás és a referenciák begyűjtése, hogy mi az, ami már megvalósult a piacon ugyanabban a termékkategóriában. Majd megindul a gondolkodás, először intuitív módon, ami lehet egy teljesen hétköznapi szituáció, akár sétálás közben is.Sok esetben a csomagolástervezés egyébként nem az első lépés egy projektben, csupán egy szelete a teljes spektrumnak: egy márka csomagolását megelőzi annak stratégiája, üzenete, a branding, vagy a hozzá tartozó weboldal is.
 


Pályafutásod során mi volt az első termékcsomagolás, amit terveztél?

Nem az első, de az egyik legmeghatározóbb ilyen projekt az etyeki HERNYÁK Birtok számára tervezett boros címke volt. A lehetőséget Hidden Characters név alatt, egy pályázat útján nyertük Danival még 2012-ben (Cégér a jó bornak! alkotói pályázat – a Szerk.), és a mai napig az ügyfeleim közé tartoznak. Ez idő alatt nagy fejlődési íven mentem át én is mint tervező, de maga a birtok is – izgalmas dolog több mint tíz éven át végigkísérni egy ilyen családi vállalkozás fejlődését.

A HERNYÁK Birtok egyébként eleinte bor fókusszal volt jelen a piacon, majd az évek során egyre inkább a pezsgőkre tették át a hangsúlyt, de ma már vermouth és gin termékeken is dolgoznak. A Birtok mindemellett folyamatosan fejleszt új termékeket is, így például tökmagolaj csomagolást is tervezhettem már a számukra, ami amiatt is volt élvezetes feladat, mivel én magam is szeretek tökmagolajat használni a konyhában.


Milyen más, számodra fontos termékcsomagolás projektet emelnél még ki?

Az egyik legújabb projektem, aminek a keretében nem csak a csomagolásterven, hanem a márkaarculaton, -stratégián, weboldalon, de magán a terméken is dolgoztam, az a svájci Pôramesa. Ez egy újonnan induló márka, aminek felépítésében az alapítókkal együtt én is nagy hatással részt tudtam venni, ezért is emelném ki kedvencként. A Pôramesa repertoárját különböző háztartási cikkek, pontosabban kerámia tányérok, tálak, kávéscsészék alkotják, ami majd home decor irányba fog bővülni a jövőben.
 


Ez a projekt a kávé kiegészítőkre épülő Ampato Coffee csomagolástervét juttatja eszembe, ami hasonló módon, környezetbarát elvek mentén öltött alakot. A 21. században egy termékcsomagolás kivitelezésében szerinted milyen szempontokat fontos figyelembe venni?

Egy csomagolás, amint fizikai formát ölt, annak már súlya van: így fontos, hogy az jól átgondolt legyen, fölösleges elemek nélkül, és ha kivitelezésében egyéb speciális technikai megoldásokat alkalmazunk, társuljon hozzá egy stratégiai cél, vagy használati funkció. A mai pörgős világban ezt sokszor nehéz megvalósítani, de egyre inkább jellemző, hogy a tervezők is vállalnak ebben felelősséget és tudatosabban kezelik a termékcsomagolás ezen részét is.
 


A Studio Holgersson abból a vágyból jött létre, hogy prémium vállalkozásokkal dolgozz együtt. Miért ezt az ügyféltípust részesíted előnyben?

Prémium márkákkal együtt dolgozni mindig ad valami pluszt, mivel egyik előfeltételük, hogy a márkaarculatuk magas színvonalú kell, hogy legyen. Bár amióta ezt a törekvést megfogalmaztam magamnak, azóta felszabadultabban kezelem ezt a kérdést: talán egy személyes fejlődés eredménye is, hogy ma már több projektben is meglátom a feladatot és a kihívást. Ami nem változott, hogy azok a projektek állnak hozzám a legközelebb, amelyek keretében több diszciplínán keresztül vezethetem végig ugyanazt a gondolatiságot.

 

Studio HolgerssonInstagram 

 

STANC – csomagolástervezési pályázat
Nevezési határidő: Meghosszabbítva! 2023. október 20.
Stanc.art | Pályázati kiírás | Pályázati segédlet

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!



Az OCTOGON online STANC – csomagolástervezési pályázat médiapartnere.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Interjú Laki Eszterrel | STANC pályázat

Interjú Laki Eszterrel | STANC pályázat

„A csomagolástervezés egy morális kérdés is”

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

Interjú Kiss József Gergellyel | STANC pályázat

„Egy jó termékcsomagolás fő ismérve, hogy nem csak a csomagolásról szól”

Interjú Kaszanyi Nórával | STANC pályázat

Interjú Kaszanyi Nórával | STANC pályázat

„A csomagolásdesign egyfajta vizuális nevelés is”

Hirdetés