A brit író szerint újra kell gondolni a kiállított darabok és a látogatók közötti kapcsolatot.
Owen Hopkins építészkritikus és történész szerint a múzeumoknak a járvány okozta felbolydulást arra kell használniuk, hogy alapjaiban átgondolják működésüket és céljaikat. A deezen-en publikált cikkében Hopkins arról értekezik, hogy voltak már nehéz történelmi idők, amikor újra kellett gondolni a közönség elérésének módjait, és most az várhat a kulturális terekre, amely a nyomtatott újságoknál a 2000-es években elkezdődött.
1939 nyarának végén, a második világháború küszöbön a brit Nemzeti Képtár összes festményét Wales-be, egy régi palabányába szállították, hogy biztonságban legyenek a háború alatt.
A kiürült galéria innentől kezdve más funkciót kapott, ebédidőben koncertek sorozatát rendezték meg az üresen maradt épületben, amelyet a rádióban követhettek az érdeklődők.
A bombatámadások elmúlta után havonta egy képet visszahoztak Londonba, amelynek óriási sikere volt, egyben kettős célt szolgált: egyrészt felhívták az emberek figyelmét a kultúra fontosságára, másrészt pedig egyfajta emocionális menekülőútvonalat is jelentettek a háborús krízisből.
A koronavírus járvány következtében most a Képtárból, és egyáltalán a világ legtöbb múzeumából nem a festmények, hanem az emberek hiányoznak. A múzeumok nyilvános épületei közönség nélküli objektumokká váltak, a legtöbben ebben a helyzetben az internetet hívták segítségül.
A Magyar Nemzeti Múzeum minden héten új, szórakoztató és ismeretterjesztő tartalmakat oszt meg a weboldalán és közösségi platformjain, miközben a járvány a kulturális kísérletezés ideje is lett: március elején indult el Hollandiából a Tussen Kunst & Quarantaine Instagram oldal, amely arra ösztönzi az otthonukba zárt embereket, hogy híres festményeket, fotókat alakítsanak át úgy, hogy a lakásukban megtalálható tárgyakat használnak fel az újragondoláshoz.
Az online sikerek ellenére azonban a múzeumok pénzügyi szempontból nehéz helyzetbe kerültek. A látogatók kiesése nemcsak a múzeumok belépési díjai szempontjából veszteség, de az épületekben üzemelő kávézók és üzletek is bevétel nélkül tengődnek.
Az online tér erősödése pozitív, de ezzel pont azt vesztik el a múzeumok, amely alapvetően a legfontosabb megkülönböztetőjük:
van, amit élőben kell látni, ennélfogva váltak a múzeumok afféle "szent helyekké" a történelem során, az emberi kreativitás legfontosabb őrzői, és összekötik a múltat a jelennel.
Kicsit most az történik a múzeumokkal, mint ami a 2000-es években az internet térhódításával párhuzamosan a nyomtatott újságokkal történt: az olvasás egyre inkább áttevődik a virtuális térbe. Ennek megfelelően újfajta művészeti és pénzügyi stratégia kialakítása szükséges, teljesen új, eddig idegennek tűnő irányokban kell gondolkodniuk. Owen Hopkins szerint első lépésben a múzeum belső egységeinek, munkatársainak kell átprogramozni magukat egy új világra, majd újra kell gondolni a kiállított darabok és a látogatók közötti kapcsolatot. Ez történt a nyomtatott lapokkal is: a válság és a változó világ arra késztette őket, hogy figyelmüket az olvasók és a tartalom közötti kapcsolatokra összpontosítsák, a múzeumoknak is ezt az utat kell követniük.
Borítókép: A Szépművészeti Múzeum épülete
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
