Biogazdaság, hátizsák vagy esetleg egy építészeti stúdió lesz a befutó? Inspiráló alkotások a hazai kreatív világból, szavazni február 10-ig lehet.

A Highlights of Hungary 2013 óta az első és egyetlen olyan hazai kreatív gyűjtés, amely szakmai alapokon, ám kategóriák nélkül egy platformon mutatja be a hazai sikereket. A Highlights of Hungary egy közösség, legfrissebb válogatására már lehet szavazni, a kurátorok között ott van Martinkó József az Octogon magazin főszerkesztője is. A számos kiváló projekt közül összegyűjtöttük nektek az építészet/design területén tevékenykedő jelölteket, a képzőművészeti vásártól az építészeti stúdión át a designer brandig.

Paradigma Ariadné

A Paradigma Ariadné egy budapesti stúdió, amely váratlan és nem mindennapi építészetet hoz létre. Az irodára jellemző az esztétika innovatív megközelítése, valamint a kritikai és narratív tervezési szemlélet. Az irodát Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid alapította 2016-ban.

ÁERON

Az ÁERON márka 2011-ben született meg, amikor Áron Eszter olyan barátokkal ismerkedett meg, akik befektetőként segítettek megvalósítani azt a márkát, amely az ő tervezési szemléletét jelképezi. Az ÁERON minden egyes kollekciója a hagyományos szabászati technikák újra értelmezésére fókuszál kizárólag a legfinomabb anyagok használata mellett.

Archikon/Vizafogó Tagóvoda

Az óvoda Budapest északi részén, egy Duna melletti lakótelep, tízemeletes panelházai között áll. Az eredeti kétszintes, 80-as évekbeli panel épület megtartása mellett, a modernizálással és a bővítéssel az óvoda egy új, egységes identitást és megjelenést kapott az Archikon jóvoltából. 

Art Market Budapest/Pistoletto program

Az Art Market Budapest Magyarország legjelentősebb kortárs képző- és fotóművészeti eseménye, legutóbb több mint 500 művész több ezer alkotását mutatta be. Az esemény jóvoltából Budapestre járnak a képzőművészet olyan nemzetközi sztárjai, mint 2019-ben Michelangelo Pistoletto és a legendás művész Harmadik paradicsom elnevezésű fenntarthatósági programja.

Bartók Béla Boulevard

A Bartók Béla Boulevard keretében rá akarják irányítani a helyi közösségek, a városlakók és a turisták figyelmét a Bartók Béla útra, hogy ne csak a közösségi élet váljon ezáltal élőbbé és izgalmasabbá, hanem a város gazdasága is profitálhasson belőle. Az évente kétszer megrendezendő eseménysorozat projektjeiben hangsúlyos szerepet kap a helyi civilek aktivizálása, a közösségi élet megélénkítése.

Bioszentandrás

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 420 lakosú Hernádszentandrás egy ökogazdálkodási rendszert alakított ki, a BioSzentandrás brand az elmúlt 9 évben térségen túlmutató márkát, minőségi termékcsaládot, életérzést, szemléletmódot képvisel, miközben egy napról-napra növekvő tudatos és felelős közösséget hozott létre.

Bodnár Dorottya és Sztojka Melissza/Van életünk

A „Van Életünk” című projekt keretében a tájból, palóc népművészeti motívumvilágból és az Ipoly menti természeti adottságokból kiindulva formálták meg a megvalósult műveket, a kortárs tervezőgrafikai felfogásnak megfelelően. 

Filip

A Filip egy 2018 óta aktív képző- és iparművészekből álló alkotói kollektíva. Bázisuk a Népszigeten, a MAHART Zrt. hajójavító telepén egy 300 m2-es, valaha hajóbelsőket gyártó műhelytérben kialakított közösségi műhely, műterem és bemutatótér. A Filip elsősorban a közösségteremtésre és a terület kulturális szemléletű fejlesztésére törekszik.

Kiserdővédők

A Kiserdővédők lakossági csoportot 2017-ben egy útépítés elleni tiltakozás hívta életre. A kiemelt kormányzati beruházásként elindított budapesti Galvani híd egyik levezető útját a Határ úti, kb. 22 hektáros erdőn vezetné át a beruházó, a fák helyén pár év múlva 2x2 sávos autóút futna. Az eltelt 2 év alatt országos hírű lett az erdő megmaradásáért folytatott küzdelem, az úttervezés leállt.

LumoConcept

A LumoConcept összetett világítástervezést igénylő feladatokra ad választ. Limitált termékportfóliója a high-end fali lámpáktól a kombinálható mennyezeti lámpatestekig terjed, melyek privát és üzleti célú életterekben is egyaránt helyt állnak. 

Matyodesign

A Matyodesign majd tíz éve működő társadalmi vállalkozás, kézzel készült termékeik 27 idős asszonynak adnak munkalehetőséget és megélhetést Tardon. Elfeledett minták, alulértékelt helyi tudás, és egy feleslegesnek ítélt kultúra válik újragondolva a mai modern világ részévé. A mögöttes filozófia: etikus üzleti modell, eldobható helyett időt álló értékteremtés, felelős vásárlás, fenntarthatóság. 

Nemzeti Mintaterv Katalógus (NMTK)

A Nemzeti Mintaterv Katalógus elsődleges célja a lakossági építkezések támogatása és az épített környezet minőségének növelése. Az online családi ház tervadatbázisban magas építészeti minőségű, rögzített műszaki tartalmú, jogszabályoknak megfelelő, érhető és átlátható tervdokumentációk között böngészhetnek 2020-tól az építkezni vágyók, az alkalmazást a Lechner Tudásközpont fejleszti.

YKRA

Az YKRA hátizsákok és kiegészítők kézzel készülnek, Magyarországon, minőségi alapanyagok felhasználásával. A márka 2011-ben indult Budapesten a Telep pincéjéből, a túrázás és a hetvenes évek világa iránti vonzalom inspirálta a színes, nosztalgikus hangulatú hátizsákokat, amik egyszerre karakteresek és időtállóak.

Forrás: Highlights of Hungary


A projektekre szavazni február 10-ig lehet, a Highlights of Hungary honlapján lehet. A közönségdíjat, a különdíjakat és a kurátorok elismerését február 21-én, a Katona József Színházban megrendezendő záróeseményen adják majd át.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Újpesti Piac és egy cserépfalui ház videója is versenyben a Simon Architecture Prize-on

Az Újpesti Piac és egy cserépfalui ház videója is versenyben a Simon Architecture Prize-on

A nemzetközi díjra az épületek belakását, atmoszféráját megragadó videóval lehet nevezni.

Új kategória Az Év Irodája versenyen

Új kategória Az Év Irodája versenyen

November 30-ig lehet pályázni az idén 11. alkalommal megrendezett versenyre.

Hirdetés