Ezek a legfontosabb tudnivalók a 2025-ös Építész-Belight Regattáról.

Idén is megrendezik az immár XVIII. Építész-Belight! Regattát, melynek fő célja a kapcsolatteremtés, szakmai összefogás, a Balaton megismertetése és a nemzeti kulturális értékek ébrentartása.

Az esemény tematikája 2025-ben a Balatonhoz is erősen kötődő Klebelsberg Kuno 150 emlékév lesz. Klebelsberg sokat tett a Balaton népszerűsítésért, hiszen a trianoni tragédia után szinte minden üdülő - fürdő helyet elveszített Magyarország. Tervei között szerepelt Tihanyban egy sportváros építése. Úgy képzelte, hogy 1931-ben a telepet „tihanyi magyar olimpiával fogják felavatni”.

Kiemelten foglalkozott a tavi sportélet, a tudományos és a kulturális élet fellendítésével, így megrendezésre kerültek az ún. Balatoni Kultúrnap ünnepségei 1928. augusztus 5-én. Vitorlásversenyek, vitorlás felvonulások voltak ekkor, amelyre a közönséget külön vonatokkal szállították. Klebelsberg megépítette a tihanyi Limnológiai Kutató Intézetet és tervben volt egy balatoni művésztelep is.

A korabeli történelmi hajók közül néhány hagyományosan részt vesz az Építész Regattán, ebben az évben is van lehetőség e cirkálók kibérlésére, ennek a szervezésében szívesen segítünk.

Az Építész Regatta fontos üzenete a generációk találkozása. A BeLight! kezdeményezésére néhány éve elindítottuk az egyetemi Vándorkupát, amely lehetőséget biztosít egyetemista építészek számára, hogy részt vegyenek a versenyen. XVIII. Építész-Belight! Regattán az új építési technológiák, az új építész generációk is találkoznak. A versenyen várhatóan kb. 25-30 hajó indul és 200-250 fő vesz részt rajta. A verseny kiírás feltételül szabja, hogy minden hajón legyen 2-2 fő regisztrált építész.

Ebben az évben a kiinduló helyszín a balatonlellei BLYC Yacht Club kikötő lesz. Kérünk mindenkit, hogy hajójának előregisztrációjával segítse a szervezési munkánkat. A szombati befutó helyszínének és azt követő díjkiosztó vacsorának ismét a Keszthelyi Yacht Club ad otthont. Vasárnap a szokásoknak megfelelően rövidített versenyt rendezünk visszafelé Szigligeti befutással.

Az online jelentkezés és a részletes feltételek az alábbi linken. A verseny időpontja júliu 18-19-20., helyszíne Balatonlelle, BLYC kikötő  – Keszthelyi Yachtkikötő.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy hőerőmű másodvirágzása

Egy hőerőmű másodvirágzása

INOTA [re]opening és a Béke Művelődési Ház csodái.

Télen-nyáron Balaton
  • 2023-02-01 09:00
  • Deco

Télen-nyáron Balaton

Városból vidékre és vissza – egyre többen ingáznak.

Rendhagyó útikönyv készül a Balaton vidékéről

Rendhagyó útikönyv készül a Balaton vidékéről

A különleges sétaútvonalak teljesen új koncepció szerint mutatják be a jól ismert tájat.

Hirdetés